Utolsó földi útjára kísérték Rigó Jenő jezsuitát a budapesti Jézus Szíve jezsuita templomban február 16-án. A gyászmisén rendtársak, paptársak, szerzetesnővérek, munkatársak, ismerősök, budapesti, miskolci és szegedi hívek búcsúztak tőle és kérték közbenjárását Istennél.
A gyászmisét András Attila tartományfőnök mutatta be húsz paptestvérével, az altemplomban a temetési szertartást Harai Levente socius végezte. A Rigó Jenő földi maradványait tartalmazó urnát rendtársai mellett helyezték el.
András Attila arra emlékezett, hogy Rigó Jenő földi élete Isten által kísért életút volt. „A Jóisten sok jó embert küldött, hogy segítsék őt a hit növekedésének útján.”
Külön említette a Jézus Szíve Népleányai Társaságát. A nővérek közül sokan emlékeznek a fiatal Jenőre, „a mi fiunkként” tartják számon, hiszen velük beszélgetve került egyre közelebb Istenhez.
A gyászmisén a szentbeszédet Pakot Géza jezsuita mondta, aki együtt kezdte Rigó Jenővel a noviciátust. Mint fogalmazott, nem először tapasztalja, hogy a gyászban csak a hit segít. Mégis, minden alkalommal végig kell járni az utat az emberi érzésektől és tehetetlenségtől az isteni dicsőségig. „Az örök életbe vetett hit erejének az újbóli megélése lesz így bennem az, ami most a barátommal történik.
Ez a hit nekem olyan természetes, mint a levegő, amit belélegzek. Fel se vetődik bennem, hogy a halál után ne lenne ott a másik létezés, amelynek üdítő frissessége megcsapja majd arcunkat, amikor itt az utolsót leheltük.”
Pakot Géza visszaemlékezett saját gyermekkorára, hogy a feltámadásba vetett hitben nevelkedett. Olyan Istennel ismertették meg, aki végtelenül irgalmas Atya, és érkezéskor magához öleli gyermekeit.
Bár még sokáig fájni fog a földi hiánya, mégse tudnék jobbat kívánni neki, mint azt, hogy Istennél megérezze azt a szeretetet, ami neki itt nem lehetett természetes.
– emlékeztetett Pakot Géza, majd Rigó Jenő több prédikációjából idézett vissza részleteket.
Beszéde végén hangsúlyozta: Rigó Jenő nem szűnt meg létezni, hanem másképp van jelen köztünk, bennünk. Biztatott, hogy „higgyünk abban, amiben hitt és erősítsük egymásban ezt a hitet, különösen azokban, akik reményt vesztettek.”
Felidézte, hogy aznap, amikor beléptek a jezsuita noviciátusba, egy vonattal utaztak Budapestről Szegedre, de nem tudtak egymásról. Neki kevesebb csomagja volt, hamarabb odaért a rendházba, ebéd közben, a leves és a főfogás között. Jenő azonban csak a desszertre.
és a desszertet már együtt fogják elfogyasztani.
Az 1998/99-es tanév során, filozófiai tanulmányai idején nyilatkozta ezt Rigó Jenő életéről, hivatásáról: „Az emberekre szükségem van. Azért, hogy én magam kiteljesedjek, mert nem tudok kiteljesedni, ha nem tudom az örömömet megosztani. Nem akarok semmi különöset az emberektől, csak egyszerűen az örömömet megosztani.”
Forrás: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya
Szöveg: Gianone Péter
Fotó: Pásztor Péter
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
