Történelmi sikereket tudhatunk magunkénak – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Fidesz Országos Választmányának elnöke a Fidesz és a KDNP 2026-os országgyűlési választásokra állított kormánypárti listájának bemutatóján hétfőn, Budapesten.
Kövér László hangsúlyozta: soha ennyien nem dolgoztak Magyarországon.
Büszkék lehetünk arra a családtámogatásra, „amelyet Dél-Koreától Peruig mindenki csodál” – tette hozzá.
Azt mondta, 2010-ben az európai uniós lista végén szerepeltünk a népesedési mutatóinkkal, most pedig annak elején szerepelünk. A szegénységben élők arányát megfeleztük, ellenben a nemzeti vagyont megdupláztuk – tette hozzá.
Olyan nemzetpolitikát csináltunk, amivel mindenki elégedett lehet határon innen és túl, továbbá pénzügyi, gazdasági értelemben is visszaszereztük az önállóságunkat – sorolta.
Kövér László jelezte, ezzel meg is fogalmazta a választás tétjét.
MTI
Borítókép: Budapest, 2026. január 10. Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Fidesz országos választmányának elnöke beszédet mond a párt kongresszusán a budapesti Hungexpón 2026. január 10-én. MTI/Hegedüs Róbert
The post Kövér László: történelmi sikereket tudhatunk magunkénak appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


