Az úgynevezett legjobb éveit taposó munkaerő gondolkodik. Szűkülnek a lehetőségek, hát igen. De annyian dolgoznak külföldön! Annyi kelet-európai szerencsétlen ápol gazdag, beteg öregeket Ausztriában, avagy a kies Németországban!
Némi gyakorlat nem ártana
Ápolótanfolyam elvégzése, megvan. Plusz gyorstalpaló német nyelvtanfolyam, megvan. És máris kezében a pecsétes papíros: ápolhat egész Európában keresztül-kasul. Némi gyakorlat azért nem ártana, mielőtt leszakítja a nehéz pénzeket a kapitalista Nyugaton. Egy hazai nyugdíjasotthon kezdetnek éppen megteszi.
Becsülni kell a jó munkaerőt
Hamar kiderül, hogy ehhez a munkához legfőképp erős gyomor kell. De a lelkes új munkaerő nem finnyás. Sem egy kakis vécédeszka lemosása, sem a páciensek fürösztése, kéz- és lábujjkörmeinek levágása, illetve borotválása nem okoz gondot. Mindezek tetejébe az egykor még kötelező katonai szolgálatnak köszönhetően – köszönje a jó büdös fene – elsajátította a villámgyors mosogatás hasznos művészetét is. (Ezerkétszáz katona volt a kaszárnyában. Bíbelődni nem volt idő.) A szakácsnők természetesen egyből a szárnyuk alá fogadták, ami gyakorlatilag extra ebédek formájában nyilvánult meg. Az ilyen munkaerőt meg kell ám becsülni!
Ha elszakad a gumikesztyű…
A reményteljes munkaerő néhány hét után úgy vélte: a pisiszag megszokható. Mint általában minden, kivéve az akasztást, a mondás szerint. De biztosra vette, hogy a felnőtt férfi ürülékénél büdösebb dolog az általunk ismert világegyetemben biztos nem található. Egyszer elszakadt szép, élénkkék gumikesztyűje és valahogy nem vette észre. Pici a lyuk, de a bűzt még két hét múlva is érezte az ujjain, minden fertőtlenítőszer, szappan és meleg és forró víz dacára.
A fürdető szakember
Másfél hónap után kialakult szerény, de megalapozott véleménye: az ápolónővérek hivatalos fizetése az itt elvégzett munkákért az egész társadalom mocskos gyalázata. Egyáltalán nem csoda, hogy hol egyikük, hol másikuk távozik külföldre az ötször annyi bérezés reményében. Már az is bámulatra méltó, hogy enni tudnak a sok bűzhödt testiség közepette, de tudnak. Hol vidáman, hol halálos haraggal zsörtölődnek az ápoltakkal, ki-kiugranak egy gyors cigire- kávéra a kopár udvarra, szidják az állami kórházakat, ahonnan a betegek felfekvésekkel, mosdatlanul és büdösen érkeznek vissza, félig kiszáradva, mert egy pohár vizet nincs ki nekik adni. Mindamellett a humorérzéküket is képesek megőrizni, amit az is mutat, hogy már az első héten rásóztak az új munkaerőre egy idős hölgyet. – Az új ápoló, az aztán nagyon tud fürdetni. Valóságos szakember.
Jól csinálja, fiatalember…
Namármost, íratlan szabály szerint férfiak férfiakat, nők nőket fürdetnek. Így aztán világos, hogy ez egy rendes szivatás, meg hát, afféle avatási szertartás. (Az új embernek messze nem ez volt az első munkahelye.) Legyen. Nem hátrálhatok meg, a múlt kötelez, avagy The Nobless is oblige, ahogy a finnek mondják. (Gondolta.)
– Legyen szíves, kísérje be Bözsi nénit a zuhanyozóba…
Azzal ápolónő-társaival együtt kimennek vihogni. Az új munkaerő meg csakazértis kőarccal bekíséri Bözsi nénit. A zuhanyozóba. Segít a vetkőzéssel, aztán zuhany, szappan és sampon.
– Maga nagyon jól csinálja, fiatalember. Rögtön látni, hogy van tapasztalata. (A fiatalember buzgón szappanoz).
– Nyugodtan… én ott már sajnos nem érem el. Úgy. Lehet ott is. Maga már biztosan nem szégyenlős, annyi tapasztalat után. (Nem egy fenét).
Néhány hőhullám után – nem a hölgynél – tisztán, illatosan és diadalmasan vonulnak ki. Az új munkaerő átesett a tűzkeresztségen.
Albert, a gyilkológép
Nemcsak idősek vannak itt, hanem igazi pszichiátriai esetek is. Olyan normális bolondok, na. Albert, a magas, csontos, kopaszodó férfi ritkán szól: ha rendesen szedi a gyógyszerét, nincsen vele semmi gond. Ha szedi. Meg ha nem izgatják fel. A szociális nővérke azzal izgatta fel, hogy megtagadta tőle a cigit. Mert hogy káros az egészségre, meg drága, vagy valami hasonló bölcsesség. A csendes, nyugodt Albert nagyon csendesen és nyugodtan elkapta a nyakánál fogva, megemelte és odanyomta a falhoz, amint azt rendesebb halivúdi filmekben látni sokszor. A merész szociális nővérke ebben az eléggé kellemetlennek mondható helyzetben tátogott és lihegett, valamint kalimpált a lábaival, míg az egyetlen szolgálatos férfi mintegy féltucatnyi ápolónő segítségével semlegesítette a gyilkológéppé változott szelíd Albertet.
Nadrágot a zokni előtt soha
Mindezek dacára az új, reményteljes munkaerőt nemsokára jogos büszkeség töltötte el, mert Albertet csaknem mindig rá tudta venni a zuhanyozásra. Sőt, egy idő után hozzáférhető testtájait saját maga mosta. Kivéve a hátát, azt mindig meghagyta az új munkaerőnek, talán kitüntetés gyanánt. Ha Albert jó passzban volt, egymaga is öltözködött, szigorú rendszer szerint, meghatározott sorrendben. Olyan még nem volt, hogy a nadrágot a zokni előtt húzta volna föl. Soha.
A szociális nővért megfojtják, ugye?
A szociális nővérke egyébként egy olyan furcsa élőlény, amely kifestőket osztogat nyolcvanéves nénikéknek, mert ez frissen tartja a szellemüket. Legkedveltebb élőhelye a nyugdíjasotthonok környéke, tevékenységének célja ismeretlen. Mivel a hivatalos házirendet egy SS-hóhér precizitásával tartatja be, a többi lakó lehetőleg kerüli. Sajnos ő osztja ki a dohányzóknak a cigarettát, amiért nemsokára úgyis megfojtja valaki.
Az új munkaerő viccel
A másik ápolt, Erika többnyire üldögél, ütemesen hintázik és dúdol, csak az ételt keni fel néha a falra, az ápolókra és önmagára. Egy ízben torkán akadt a falat, mert túl mohón ette a rántott húst. Már a földön fekve lilult, mikor Sárika nővér könyökig a szájába nyúlva, vagy talán a gyomrába is, kirángatta a félig lenyelt mócsingokat. Így Erika megmenekült. Az új munkaerőnek eszébe jutott, hogy itt az ideje megcsillogtatni sajátságos humorát.
– Ezért biztos, hogy kapsz valami kitüntetést vagy díjat. Esetleg extra prémiumot. (Mondta viccesen.) A válasz nem leírható, mert a kedves olvasók között biztosan vannak kiskorúak is.
Erős Pista
Telnek- múlnak a hónapok, zajlik az élet. Egy éjszaka kis dörömbölés hallatszik a felső szintről, egyéb zajok mellett. De aztán gyorsan csend lesz, csak a reggeli váltás veszi észre, hogy Pistike, aki szintén hivatalosan is őrült, áttolta a ruhásszekrényét a szomszéd szobába. Mikor számonkérik, mosolyog, szemmel láthatóan büszkén. Ő is képes valamire, amire más nem. A szekrényt három férfi tuszkolja vissza, izzadva, lihegve. Ezzel a Pistával jó lesz vigyázni, mert erő, az van benne. (Erős Pista, na.)
Illegális cigaretták
Telihold van, és az ápoltaknak még van pénzük. Ami azt jelenti, hogy nemcsak nyugtalanok, de isznak is. A tolószékes Jaro, akit hajléktalanként szedtek össze, és mindkét lábát amputálták súlyos cukorbetegség miatt, azelőtt buszmegállókban és más elit helyeken lakott. Gyorsan beszeszel és szokás szerint megint megkérdezi az új, de már valamelyest megedződött munkaerőt: – Te ugye hegymászó voltál?
Aztán szintén a megszokott forgatókönyv szerint, megpróbálja rávenni holmi illegális cigaretták beszerzésére. A szolgálatos nővérektől szokott kérni, többnyire adtak. (Mind dohányzik). Jaro ezért szereti a nővéreket, de nemsokára megbont egy üveget és olyankor verekedni támad kedve.
„Asszonyt akarok, asszony kell nekem…”
A második emeleten a kilencvenéves Anti bácsi ordítva, átkozódva hívja a szolgálatost és pénzt ígér, hogy kerítsen neki nőt. Bármilyet. Bármilyen korút. Aztán megpróbálja megerőszakolni nyolcvankét éves lakószomszédját. Az ápolókat bottal ütlegeli és leköpi, amivel nemigen szerez osztatlan rokonszenvet. Mikor meghal, mindenki megkönnyebbül.
Van, aki bezárkózik
Erre az egész nyüzsgő, szabálytalankodó, nem is éppen veszélytelen, beteges-hasmenéses, depresszív vagy éppenséggel hiperaktív csapatra éjszaka egyetlenegy törékeny nővérke felügyel. Egyetlen egy ember minden éjszaka. Nem csoda, hogy valaki szétosztja a cigiadagot, aztán rettegve bezárkózik, várva a hajnali váltást.
Míg nem jön a furgon…
És mint minden reggel, most is felkel a nap. Vörösre-aranyra festi az intézet rozsdás ereszcsatornáit, kifakul a hatalmas, ezüst hold s az izgága bentlakók lassan megnyugszanak. Ismét új nap, amit túl kell élni, morogva, vagy jobb kedvűbben, akarva – nem akarva, míg minden kliensre sor nem kerül és meg nem jelenik a diszkrét fekete furgon.
A már nem éppen új munkaerő számolt. Fél év volt ez, akárhogy vesszük is. Időnek talán kevés, de élettapasztalatnak bőven megteszi. Úgy vélte, ezek után bátran mehet ápolni Ausztriába vagy akárhová. Ha netán úgy hozná a sors.
Tóth Ferenc
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
