Életének 93. évében, csütörtökön éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja. Közéleti-politikai szemszögből talán kevesebben tekintették át életútját, már csak azért is, mert van az az oldal, amelyiknek kellemetlen erről beszélni, de ha máshonnan nem, hallhattunk róla Mező Gábor A sajtó megszállása I. – Besúgók című könyvéből, amelyben természetesen áldozatként szerepelt.
Életének 93. évében, csütörtökön éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja. Közéleti-politikai szemszögből talán kevesebben tekintették át életútját, már csak azért is, mert van az az oldal, amelyiknek kellemetlen erről beszélni, de ha máshonnan nem, hallhattunk róla Mező Gábor A sajtó megszállása I. – Besúgók című könyvéből, amelyben természetesen áldozatként szerepelt.
Az alábbiakban Mező Gábor megemlékezését közöljük.
Vásáry még a Kádár-diktatúra idején elvette Kutasi Kovács Lajos emigráns-újságíró lányát. Nem tudhatta, hogy Kutasi Kovács az állambiztonság fizetett besúgója volt, a Kádár–Aczél-diktatúra igazán fontos embere, feladata az emigráció lejáratása, megosztása, az ismert emigráns értelmiségiek hazacsábítása volt. Történetét részletesen is megírtam, szegény Ignotus Pált még a halálos ágyán is megfigyelte, még utolsó találkozójukról is jelentett.
Kutasi Kovács aljas, igazán undorító személyiség volt, mindenkit átvert és kihasznált, mások mellett a saját lányát is, volt olyan állambiztonsági akció, amelyben – a lány tudtán kívül – őt is felhasználta. Közben veje, a már akkor sikeres és világhírű Vásáry Tamás nyakán élősködött. Nincs erre jobb szó, Kutasi Kovács éppen akkor tért át a szélsőjobbról a baloldalra, ezért minden jobb magyar társaságban megvetették, ebben az időszakban teljesen magára maradt.
Ekkoriban a sikeres és jómódú zenész svájci házában vagy angliai lakásában lebzselt, egyszer egyenesen azt követelte a tartótisztjétől, hogy akadályozzák meg Vásáry szüleit a kijutásban. Nem mondta meg, hogy miért, de mi sejthetjük. Kutasi Kovács korábban nyilas volt, nyilas propagandista, Vásáry Tamás édesapja pedig ismert és elismert kisgazda politikus, náci- és kommunista-ellenes hazafi. Talán ismerhette Kutasi Kovács múltját. Talán Kutasi Kovács nem akart belenézni a szemébe, és arra rádöbbeni, hogy hogyan is fest egy tisztességes ember. Talán csak egyedül akart mulatozni, nyugodtan írni a jelentéseit.
Vásáry Tamás természetesen szerette a feleségét – később sajnos fiatalon meghalt, a zenész újraházasodott –, és az apósáról is mindig szépen beszélt. Biztosan nagy csapás lehetett, amikor kiderült a számára, hogy ki volt valójában »Denoix«. Akit éppen életmű-kiállítással ünnepeltek a szülővárosában, Veszprémben, ahol – és ezt leírtam – tudniuk kellett a nyilas múltjáról. Az állambiztonságiról talán nem – ha senki sem vette a fáradtságot, hogy utánanézzen –, de a nyilasról szerintem biztosan. Márcsak azért is, mert éppen a helyi múzeum helytörténésze írt erről egy régebbi cikkében.
Borzalmas pillanat lehet, amikor kiderül, hogy évekig, évtizedekig átvertek, megfigyeltek és jelentettek rólad, hiszen persze, Kutasi Kovács Vásáryról is sokat jelentett. Vásáry Tamás e jelentések szerint nem politizált, legálisan hagyhatta el az országot, de vissza is térhetett, haza is járhatott, és ő betartotta a rákényszerített alkut. Kádárék amúgy is máshogy álltak ehhez a műfajhoz: komoly bevételt – valutát – szereztek remek és zseniális komolyzenészeink által, s mivel a műfaj jobbára apolitikus volt és maradt, csak arra kellett ügyelniük, hogy a csillagok kint se nagyon politizáljanak. Mivel a családjuk egy része általában itthon volt, tehát zsarolhatóak voltak, ezt nem is igen tették meg, ami teljesen érthető.
Vásáry Tamás fantasztikus zenész volt, hosszú életet élt, de a sikerei, a fény sem feledtetheti el azt, hogy maga is a Kádár-diktatúra áldozata volt. Megfigyelt emberként. Ő sem élhetett, beszélhetett szabadon. A rezsim mérge ráadásul sokszor utólag »hatott«, ezért értem meg azokat, akik nem akarnak bemenni a levéltárba, mert bizony nem mindenki viseli el annak súlyát, amikor rádöbben, hogy az használta ki, akit igazán, őszintén szeretett.
Pontosan tudom, hogy miért végzem a munkám, de azt is, hogy sebeket szerzek vele. Ebben az ügyben ez biztosan így történt. Ezt tényleg sajnálom. A múlt feltárása néha rombolással jár. Isten nyugosztalja! Hatalmas életművet hagyott maga után ránk.
Az 1933-ban Debrecenben született Vásáry csodagyerekként indult a zenei pályán: hatévesen Liszt II. rapszódiájának eljátszásával nyert felvételt a debreceni Zenedébe, első nyilvános koncertjét nyolcévesen adta. Tíz éves korában bekerült Dohnányi Ernő tanítványai közé, 1948-ban megnyerte a Liszt Ferenc Zongoraversenyt. Művészdiplomáját 1953-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora tanszékén, Gát József és Hernádi Lajos tanítványaiként szerezte.
Nemzetközi karrierje Leningrádban és Moszkvában indult, majd kiemelkedő versenysikerekkel folytatódott az 1950-es években Varsóban, Párizsban, Brüsszelben és Rio de Janeiró-ban, 1955-ben a párizsi Marguerite Long Zongoraversenyen, valamint a varsói Chopin Versenyen végzett előkelő helyen. Édesapja bebörtönzése után szüleivel sorsközösséget vállalva 1956-ban kénytelen volt elhagyni Magyarországot, és előbb Belgiumban, majd Svájcban élt. Az emigrációban évi átlag 100 hangversenyt adott a világ legfontosabb zenei központjaiban, 1960-ban debütált Londonban, 1962-ben pedig New Yorkban, a Carnegie Hallban.
A karmesteri pályája 1970-ben indult el, amikor a montreux-i fesztiválon a Liszt Kamarazenekart dirigálta. Hamarosan saját zenekara lett, a Northern Sinfonia, majd a Bournemouth Sinfonietta vezetőjeként működött. Vezényelte a világ legjelentősebb együtteseit a New York-i Filharmonikusoktól a Berlini Filharmonikusokig.
1972-ben járt újra először Magyarországon, hazatelepülése után, 1993-tól a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának főzeneigazgatója és vezető karmestere volt egészen 2006-ig. 2013-ban megalapította a Vásáry Tamás-Ösztöndíjat, 2017-ben pedig a Gyermekhíd Alapítványt, amely gyermekotthonban élő gyerekek társadalmi beilleszkedését segíti egyéni mentorok segítségével. A magyar tehetségsegítés nagyköveti tisztségét is magára vállalta.
A Müpában is sokszor lehettünk szemtanúi kivételes tehetségének, akár a zongora billentyűi mögött ült, akár a karmesteri pulpitusra lépett fel. „A tehetség, s még a szorgalom is nem több, mint egy zseton, amivel játszani megyünk. Ha szerencsénk van jókor lenni jó helyen, akkor nyerünk” – vallotta.
Vásáry Tamást a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
MTI
Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
