Peter Kotlár kormánybiztos panaszt tesz az ellene indított büntetőeljárás miatt

Peter Kotlár, a Covid-19-járvány kezelésének kivizsgálására kinevezett kormánybiztos keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, panaszt tesz az ellene indított büntetőeljárás miatt, amely szerinte egyértelműen politikai okokból indult.

Emellett arra kérte Robert Fico (Smer-SD) kormányfőt, hogy a szerdai (február 4.) kormányülésen hosszú ideje titkolt bizonyítékokat ismertethessen. A nyilvánosságot csütörtökön (február 5.) akarja ezekről tájékoztatni.

„A törvény által megszabott határidőn belül panasszal élek a büntetőeljárás megindítása miatt, majd az írásos indoklást is benyújtom. Betekintést is kértem az aktába, hogy megfelelő módon élhessek a védekezéshez való alkotmányos jogaimmal az indoklás megírásánál, és időpontot is kértem a betekintésre.

Örülök is az eljárásnak, mert olyan új bizonyítékokkal egészíthetem ki az ügyiratot, amelyeket máig nem lehetett hivatalosan közzétenni”

– mondta a kormánybiztos.

Hírdetés

Bízik benne, hogy részt vehet a szerdai kormányülésen. „Utána a nyilvánosság elé tárom a bizonyítékokat” – tette hozzá. Csütörtökön 15 órára tervez sajtótájékoztatót, és kijelentette, nem hagyja magát megfélemlíteni.

„Biztosíthatom a nyilvánosságot, hogy ebből nem lesz példás politikai megfélemlítés, mert csakis a köz érdekében és a lakosság egészsége érdekében teszem, amit teszek”

– jegyezte meg.

Peter Kotlár kormánybiztos ellen Tomáš Szalay és az SaS több más képviselője tavaly márciusban tett feljelentést rémhírterjesztés miatt.

Az ok, hogy a kormánybiztos megkérdőjelezte az mRNS-vakcinák biztonságosságát és hatékonyságát. A feljelentéshez több tudományos munkát és elemzést is csatoltak, amelyek rácáfolnak Peter Kotlár állításaira. A Pozsonyi Kerületi Ügyészség októberben bejelentette, hogy megindította a büntetőeljárást a kormánybiztos kijelentései miatt. A rendőrség januárban tájékoztatott arról, hogy továbbra is folyik a rémhírterjesztés miatt indított eljárás.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »