A Via Mariae polgári társulás égisze alatt az idei évben már másodízben keltek útra az Ipoly-menti falvak zarándokai, hisz már az év első napján is felkeresték a Korponai fennsíkon található Mária kegyhelyet, a Medvekút-kápolnát.
Velebny Gábor, a társulás elnökségi tagja, a térség zarándoklatainak szervezője ezúttal is a tágabb régiót szólította fel az eseményre.
A délutáni órákban indultak és két irányból közelítették meg a kegyhelyet, Ipolyfödémesről és Somostól. Az ipolyfödémesi csapat Velebny Gábor vezetésével indult el a 7,5 kilométeres szakaszon, mely az oda-vissza út hossza. A Somostól indulókat Gyurász Pál atya vezette a 9 kilométeres szakaszon.
A Mária-kápolnánál Gyurász Pál atya elolvasta a napi Evangéliumot, Urunk bemutatását, majd közös imádkozásra került sor.
Gyurász Pál atya imát mond (Fotó: Via Mariae p.t.)
Gyertyaszentelő Boldogasszony napja az esztendő második Szűzanya ünnepe s egyben a Szeretetláng Mozgalom emléknapja. Ezért elhangzott a szeretetláng rózsfüzér is, más imákkal és énekekkel egyetemben.
„Két irányból negyven zarándok érkezett a kegyhelyre. Fiatalok és családok is érkeztek szép számmal. A Szeretetláng imájának gyakorlását fontosnak érezzük, és nem csak ezen a szép ünnepen, hisz ez számunkra valóságos részvétel az üdvösség művének kiterjesztésében, mint ahogy hirdeti azt a Szeretetláng Mozgalom” – mondta el a szervező.
Végezetül elfogyasztották az agapét majd elindultak, hogy még sötétedés előtt ki-ki hazaérkezzen.
Erős zarándokközösség alakult ki a térségben, akik évente több alkalommal is felkeresik a kegyhelyet, és miként minden találkozás alkalmával, ezúton is tervek születtek a kegyhely gondozásáról, szebbé tételéről, hogy mire kizöldül a természet, a turisták és a zarándokok szívesen időzzenek a közkedvelt kegyhelyen.
Fiatalok is zarándokoltak (Fotó:Via Mariae p.t.)
Sokan merítettek a kút vizéből és vittek haza az otthon maradottaknak, betegeknek, hisz a környék falvai körében közismert a Szűzanya-kegyhely forrásának gyógyító ereje.
Berényi Kornélia/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


