Jó két hónap és ismét a választási urnákhoz járulhatunk, élhetünk alkotmányos lehetőségünkkel. De mi is lehet a választás tétje, és melyek az általánosítható, minden választás alkalmából napirendre kerülő szempontok?
Jó két hónap és ismét a választási urnákhoz járulhatunk, élhetünk alkotmányos lehetőségünkkel. De mi is lehet a választás tétje, és melyek az általánosítható, minden választás alkalmából napirendre kerülő szempontok?
A jelenlegi kormánypártok 16 éve vezetik az országot. Nyilvánvaló, mint minden kormányzat esetében, több szempont is kerül a mérleg serpenyőjébe. Pozitív és negatív előjellel egyaránt. Az alábbiakban megpróbáljuk összevetni a lehetőségeket és korlátokat, az eltérő politikai erők és törekvések szándékait, megnyilvánulásait, ígéreteit, társadalmi-nemzeti jövőképét. Talán arra is választ kereshetünk, melyek a különféle politikai erők társadalmi preferenciái.
Általános, nemzetközi-globális kérdések is felmerülnek a választási kampány kapcsán. Ezek: az EU álláspontjai a háború, a migráció, az LMBTQ kérdéseiben.
Közismert, igen magas, 5748 milliárd forint volt a tavalyi költségvetési hiány, így a nemzeti jövedelem újrafelosztását kivitelező adópolitika is politikai konfliktusok reflektorfényébe került. Nyilvánvaló, hogy felső középosztály szintjére lehetetlen felhozni mondjuk a nemzet kétharmadát, de azért egy szerény és tisztességes élet biztosítható lenne. Ezért éreztem kissé álságosnak a Nemzeti konzultáció egyik kérdését a többkulcsos SZJA kérdésében, miszerint azokat finanszírozzuk-e, akik nem akarnak dolgozni. Az egykulcsos SZJA a NER felső középrétegei érdekeit védi, ha szociálisan gondolkodnánk az innen elvont jövedelmek átcsoportosíthatóak lehetnének a magyar vidék, a középosztályok további rétegei felé. Több pedagógus. ápoló, rendőr, katona, közalkalmazott kellene, több életet lehelve a magyar vidék településeibe. Ez jelenthetné a nemzeti társadalom igazi szövetét.
Szabó Andrea és Kovách Imre szociológusok rendkívül érdekes, színvonalas vizsgálata, kutatása szerint a mai magyar társadalom legfeljebb 25-30 százaléka jutott el a polgári fejlődés elfogadható szintjére, a maradék 70 százalék fele el akarja érni, de ez a jelenlegi újrafelosztási és viszonyok között nehezen tud kibontakozni. A felső 30 százalék személyes autonómiaigénnyel lép fel. E célt a GDP jelenlegi szintjén nehezen érzem elérhetőnek, azonban az előző bekezdésben jelzett nagyon szerény átrendeződést viszont igen.
A vélt, vagy valós igazságtalanságok mindig politikai gyújtóanyagként működtek. Talán még sokan emlékezhetnek, az 1989-90-es rendszerváltáskor is vitatéma volt a pártállami politikai elit relatíve kedvezményezett helyzete, akik esetében Bettino Craxi olasz miniszterelnök is csak szerény, mérsékelt jólétről beszélt. Pedig az akkori társadalom még teljesen más volt…
Megállapíthatjuk viszont, a kritikus hangot megütő Tisza esetében nincsenek ideológiai-társadalomfilozófiai hagyományok, semmi nem garantálja, hogy az ő köreikből, hátterükből is nem nőhet ki egy olyan új elit, amely nem kezdi, hanem folytatja. Ráadásul a jelöltjeik egy része a NER-elitből jött, mondhatni tartalékcsapat, nem kevés kedvezménnyel és előjoggal, mások előéletében családi hátterében pedig ott van a pártállami, vagy privatizációs múlt. Nehezen képzelhető, hogy esetleges győzelmük esetén azonnali hatállyal elkezdenék az önfeláldozó, önkorlátozó nemzetmentést.
Magyar Péter esetében még nemigen találkoztunk történetpolitikai példaképekkel, idolokkal. Ha éppen csak nem Golda Meir példaképként történő említéséről, vagy a számos roma képviselő a parlamentbe juttatásáról tett kijelentéseit vesszük figyelembe. Itt csak a tárgyilagosság, az értelmezés kedvéért jegyezzük meg, nem az igyekvő, törekvő romák segítéséről, hanem a rájuk is árnyat vető deviáns rétegek dédelgetéséről lehet szó. Csak még egy pillanatra a példaképeknél maradva, minden bizonnyal még véletlenül sem hagyja el a száját mondjuk Horthy Miklós, Teleki Pál, Kállay Miklós, Giorgio Almirante, Charles de Gaulle, Jean Marie Le Pen neve? Hát akkor miről is lehet szó?
Ha belegondolunk, azok a politikai erők is elbuktak, melyek meglehetősen erős történelmi-ideológiai követelményekkel, hagyományokkal rendelkeztek, és vágtak bele a politizálásba. Így az 1930-as évek szociális-jobboldali radikalizmusa és a népesség követelményeit felelevenítő MIÉP majd Jobbik, vagy a magyar szociáldemokrácia 120 éves hagyományait legalábbis elvekben követő MSZP. Mindre rátelepedtek, felülkerekedtek rajtuk a politikai kalandorok, a háttérből érkező új „elitek”, üzleti körök, a politikai-gazdasági pragmatizmus.
A jelenlegi NER-rendszer az említett igazságtalan megnyilvánulásai mellett, legalább valamilyen szinten működteti a jóléti-gondoskodó állam szerepkörét: árszabályozások, család- és szociálpolitikai-, lakásépítési-, foglalkoztatási támogatások, a közüzemi díjak szabályozása. A Tisza a nemzetközi üzleti körökhöz kötődő liberális „elitje” bizonnyal a liberális piacgazdaság szellemében gyorsan leépítené mindezt. Ennek látszanak is az előjelei.
A FIDESZ-KDNP a saját ideológiai korlátai között vezeti az országot. Magát a konzervatív-polgári-liberális értékek mentén definiálja. Ennek lecsapódása a 16 éves kormányzat, melynek nagyon sok az eredménye, de léteznek az említett méltánytalanságai, és a joggal bírált igazságtalanságai is. A manipulált vagy jogos elégedetlenség a Tisza holdudvarába vonzott eddig a politikával nemigen foglalkozó, e területen lényegileg anonim embereket, a kiválasztott jelöltjeik nagy része is talány. Példaként, a legfeljebb üzleti körökben ismert új külügyminiszter-jelöltjüktől is nagyjából bármi várható, csak éppen nem nemzeti elkötelezettségű külpolitika. Nem tudom van-e fogalma mondjuk Kánya Kálmán vagy Csáky István külügyminiszterségéről. A viszonylagos ismeretlenség a kormánypártok számára jelenthet jelentős előnyt.
Más politikai erő nemigen fog labdába rúgni. Sajnos a mai politika kétpólusúvá válik, önkritikátlan falkaszellem jellemzi a szembenálló erőket. Meghódítani, vagy megtartani az államhatalomhoz, vagy hátteréhez kötődő politikai-, üzleti-, államigazgatási-, média-, kulturális pozíciókat. Nem szeretnék politológiai elemzésbe belemenni, de már több mint egy évszázada a politikatudomány klasszikusai: Max Weber (1864-1920), Vilfredo Pareto (1848-1923), Antonio Gramsci (1891-1937) felvázolták a felépítmény pozícióiért folytatott harcokat. Újat azóta sem mondhatunk, vannak csoportok intra muros, és extra muros. Vagyis a hatalom falain belül és kívül.
Bár az iskolákban nem lehet politizálni, de az értelmes 12. osztályos tanulók szenvedélyesen provokálnák az órát, kire is értelmes szavazni? Természetesen iskolában nem pártozhatunk, legfeljebb a büfében latolgathatjuk az esélyeket, skálázhatjuk végig a pártokat.
Azt a 18-20 évesek is látják, hogy a két nagy erő között fog eldőlni a választás. E korosztályban relatíve kevesebb a kormánypárti, azonban a Tisza iránti kezdeti lelkesedés is lanyhul. Azt mindenki tudomásul veszi, hogy a kisebb pártok képtelenek indulni, lényegében feladták. Talán az LMP-t lehet sajnálni, a Megoldás mozgalom és Momentum távolmaradása viszont örömmel tölthet el minden értelmes embert. Úgy tűnik a 2RK próbálkozásainak is eljött a vége. Ha Vona Gábor perspektivikusan gondolkodik, akkor a fiatal karrieristák kedvéért nem rombolja le a Jobbikot, hanem egy egyre erősödő jobboldali radikális mozgalommal megpróbál nyomást gyakorolni a kormánypártokra a hazafias és szociális, jogszerű politika érdekében, de ismeretes, hogy nem ez történt. Egyébként megjegyzendő, a Második reformkor terminológia sem teljesen pontos. Ugyanis az új reformkor kifejezést használták a 30-as évek népies törekvéseire, a 80-as évek pártállamot megváltoztató szándékaira.
Bár a normális baloldal rokonszenves lenne, de a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok annyi pofont adtak már a baloldal fogalmának, elveinek, hogy az is csoda lenne, ha a DK és az MSZP együtt hozhatná az 5 százalékos eredményt. Egyébként a normális baloldalra szükség lenne.
Talán elemezzük, nézzük még meg a megjelenő, esélyes politikai erőket. Kérdéses, a Mi Hazánk miért nem tudott a NER alternatívájává válni, mint a Tisza. Szerencsére a fiatalok között viszonylag népszerű, de nem tudta magát mint egy nemzeti-szociális-integratív politikai erő felépíteni. Ebben a média és a politika elhallgatása is felelős, másrészt viszont a párt hierarchiája fenntartását szolgáló személyzeti politika, az integrálás hiánya. A 2010 óta képviselő asszony többször elnyafogta, nem kellenek a Jobbik volt szereplői. Ettől függetlenül természetesen kizárólag magánemberként, azt lehet az érdeklődő fiataloknak javasolni, hogy a nemzet és az ő jövőjük szempontjából ez lehet a megoldás. Tiszta, becsületes, jogállami, hazafias, külső befolyás és oligarchák, beteg másságok és bűnözés nélküli magyar élet és jövő.
Általánosítva, rendkívül nagy a káosz, a sértettség a különböző generációkhoz tartozó honfitársaink gondolkodásában a választási döntés és a kimenetel tekintetében. Sokan, még volt jobboldali radikális ismerősök is azt mondják, csak a vérfrissítés miatt szavaznak a Tiszára. Még meg sem vizsgálják a hátteres erőket, a lehetséges kockázatokat.
Nem igazán veszik figyelembe az eddigi bel- és külpolitikai stabilitás, az elért komoly eredmények felborulásának veszélyét. Azt se zárjuk ki, hogy a Tisza holdudvarában új elitek jöhetnek fel, a torta újraszeletelése szándékával. Majd lesznek, akiknek végül semmi sem marad. Ha a folyóknál maradunk, jöhet a Körös, Maros, Szamos, végül a kis Túr, ha egyáltalán marad a ”polgárosodás” végén mit és hol turkálni.
Itt talán érdemes megemlíteni a kitűnő hazai szociálpszichológus, Csermely Péter kutatásait: vagyis a mai magyarok az önzés tekintetében a világon harmadikak, empátiahiányban viszont elsők. Jó lenne, ha a politika is erősítené a szociális összetartozás gondolatát.
Részemről egy a stabilitást továbbvivő, a visszásságokat levagdaló, szociálisan megújuló kormánypárti győzelmet szeretnék látni, várok, de erős ellenzéket is, amely képes az említett visszásságokat meggátolni. Természetesen leginkább a hazafias ellenzékre gondolok.
És az 1940 körüli nemzetpolitika között. Döntse el a kedves olvasó, mikor állt magasabb erkölcsi szinten Magyarország
Azért egy dolgot megnyugvással vehetünk tudomásul. Hazánkban az integráció jóval könnyebb és megoldhatóbb lehet, mint példaként Iránban az Iszlám Köztársaság és Reza Pahlavi koronaherceg politikai erői között. Ami a perzsáknál elképzelhetetlen, itt számba vehető.
Károlyfalvi József – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
