Pártos Balázs írása
KESERŰ PIRULA, DE SZÜKSÉGES BEVENNI
.
(Disclaimer #1: Erősen fogok fogalmazni [nem meglepő, mert eleve szokásom, de most tényleg erősen]. Disclaimer #2: Általánosítani fogok. Amit írok, nem lesz, mert nem is lehet minden körülmények közt és mindenkire igaz. De soha semmi sem az. Tehát annyit fogok általánosítani, hogy világosak legyenek az állítások, ne lehessen mindenre azt mondani, hogy igen, de, kivétel, stb. Ja, van de, van kivétel, minden van. Mégis általánosítani fogok. Disclaimer #3: Többes szám második személyben [T/2, ti] fogok fogalmazni. Nem azért, mert nem érzem magam férfinak, és nem is azért, mert ezek nem vonatkoznak rám. De igen, annak érzem magam, vonatkoznak rám. Azért a T/2, hogy felszólítás legyen, elvégre kiáltvány. Disclaimer#4: legszívesebben le is tiltanám a kommentelést a poszt alatt, de ilyet mégse teszek, mert aki írni szeretne rá, írjon. De abban az értelemben nem vitaalapnak szánom, hogy védeni szeretném az álláspontomat. Jelen esetben elmondani szeretném, mert lényeges és igaz megfigyelésnek tartom; remélhetőleg nem minden ok nélkül.)
.
Lássuk hát.
.
Kezdeném a legelején, mert a végén hülyeség lenne: kedves fiatal-középkorú, középkorú, és késő-középkorú férfiak: baromi nagy szarban vagytok. Sokan talán érzitek ezt, és nem valljátok vagy csak ritkán valljátok be egy kis részét önmagatoknak, de én azt hiszem, sokkal gyakoribb eset az, hogy nem is tudtok róla. Egy kis fosról talán igen, de hogy igazából mekkora szarban vagytok, arról nem.
.
Gondolkodtam rajta elég sokat, hogy ezt leírjam-e, mert nem leszek vele népszerű, sőt, könnyen válok támadhatóvá. Nem baj. A probléma elérte azt a mértéket, hogy muszáj legyen beszélni róla, nem lehetséges immár nem tudomásul venni, a szőnyeg alá söpörni. elhazudni, eltussolni.
.
Mi a probléma?
.
Röviden: nem kelletek a nőknek. Még egyszer mondom: nem kelletek a nőknek. Könnyűszerrel megvernek titeket mások. Olyanok, akik kellenek a nőknek. És sokszor nem is tudtok róla. Egyikről sem.
.
Miért nem?
.
Hazugságok sora miatt. Igen ám, de kik hazudnak kiknek?
.
Kezdjük veletek, avagy önmagunkkal, hogy azért mégse csak T/2 legyen itt. Nagyjából megállás nélkül hazudunk önmagunknak és egymásnak mi, férfiak; innen indulunk. Sikereinket eltúlozzuk, rendszerint háromszor akkora halat fogtunk, mint amiről eleve is csak álmodoztunk, hogy mi lesz, ha egyszer elmegyünk pecázni. Tesszük mindezt részint valami félreértelmezett macsóságból, mert azt menőnek hisszük, tesszük másszor kudarcainkat önmagunk és sorstársaink elől elpalástolandani próbálván, valamint tesszük ezt azért is, mert megrekedtünk egy 20-30-50 évvel ezelőtti társadalmi szerepben, egyfajta vélt (valamikor tán valós) elvárásnak megfelelni akarván. Mindenesetre: többet, jobbat állítunk – és egy idő után hiszünk is – önmagunkról, mint a tényleges helyzet. Becsapjuk magunkat, és nem értjük, miért nem működik.
.
Másrészt hazudnak nektek a nők. A nők nem túloznak, a nők tompítanak. Kicsit szépítenek, kicsit mellébeszélnek, kicsit terelnek, kicsit ártatlanabbaknak állítják be (és rengetegszer: élik is meg) önmagukat, mint a valóság. A nők többsége a barátnőinek se mond igazat. Ezt nem úgy kell érteni, hogy tételesen és folyamatosan hazudozik: csak éppen úgy, hogy tompítva, terelve, szépítve, kivételnek beállítva, belesodródásnak feltüntetve, kissé áldozati szerepként mutatja be azt, ami valójában a tényleges igénye és vágya. Ezt teszik a nők önmaguknak is: ahogyan mi túlzunk magunknak, ők szépítenek. Az sem igaz, ahogy a miénk sem… de ellenkező irányban hat, és ebből bizony vesztesen kerülünk ki. A nők sokkal jobban kamuznak, ezt a csatát rendre elveszítjük, és a jövőben is el fogjuk.
.
Harmadrészt hazudik nektek, nekik [a nőknek] és kedves kollektív mindnyájunknak a társadalom. Ami mára hazugság, egyszer talán igaz lehetett, de az rég volt. Nagyjából úgy hangzik, hogy a férfiak vérnősző barmok, akik 40 körül és felette teljesednek ki igazán, az érett férfi az, aki társadalmilag menő, egy nő viszont már öreg, ha elmúlt 40; egyébként is családcentrikus és a legkevésbé sem szexorientált – a társadalmi szereposztás pedig az, hogy minimum a vele hasonló korú, inkább idősebb férfira támaszkodik egy nő, vele érzi magát jól, biztonságban, ő vágyai netovábbja – miközben a férfinak semmi dolga nincsen, válogathat kedvére, élhet a lehetőségeivel.
.
Bocs, ezekből semmi sem igaz. Nem igazán vannak lehetőségeitek. Ennek sok oka van, és párra kitérek: de a legfőbb okai ti magatok (oké: mi magunk) vagytok (vagyunk).
.
Azt már levezettem korábban, ide is teszem a linket, hogy ami az együttlétek, kapcsolatok és aktusok számát illeti, a heteroszexuális, kétszemélyes viszonyokban a férfi-nő arány pontosan 1:1.
.
Leírtam és levezettem ezt tehát, de akkor szándékosan nem szóltam az arányok eloszlásáról. Vagyis kicsit igen, de abban az értelemben, ahogyan most szólok róla, nem tettem. Tanakodtam, hogy szabad-e, hogy megéri-e, hogy elmondjam-e, hogy hogyan mondjam el. A keményebb, általánosítóbb, provokatívabb módszer mellett döntöttem.
.
Az van, kedves fiatal középkorú (32-40), középkorú (41-54) és késő középkorú (55+) sorstársaim, hogy a velünk aktuálisan egyidős, családalapításban még vagy már nem gondolkodó nőket elviszik a tényleg fiatal hapsik. Alkalmi viszonyokra is elviszik őket, de egyre inkább hosszú távúakra is. Olyan szinten viszik, és annyira fiatalok, hogy jellemzően már a 30 év alattiakról beszélünk. Ez nem kitaláció, ez a véresen komoly igazság az esetek rendkívül nagy hányadában. És bizony azért viszik el őket, mert jobbak. Milyen értelemben jobbak? Nos: jobban megfelelnek annak, amire a nők valóban vágynak, amikor épp csinálják a dolgot, nem pedig beszélnek róla.
.
Persze az van a fejekben, hogy „de hát ezek gyerekek”, akik lehet, hogy jól néznek ki, de tapasztalatlanok, komolytalanok, nem lehet velük beszélgetni, nem ismerik az életet, stb. Nos: ezek vagy csak részben igazak, vagy éppen egyáltalán nem azok. Annyi igaz belőlük, hogy fiatalok. A többi… eléggé egyéni.
.
Mielőtt kitérnék arra, hogy mi kell a nőknek, elmondok még pár közkeletű tévedést, ferdítést, önáltató kamut és direkt hazugságot:
.
.
.
1) A nőket nem érdekli igazán a külső. (Ez hatalmas kamu, a nőket baromira érdekli a külső. Abban az értelemben még jobban is, mint a pasikat, hogy tudnak válogatni, és megtehetik, hogy a számukra legjobbakból pecázzanak, és ha nincsenek (márpedig nincsenek) rákényszerülve, nem érik be kevesebbel… és van szemük, amit bizony nem restellnek használni.)
.
2) Egy férfi 100 kiló alatt csak karácsonyfadísz. (Igen, feltéve, hogy több mint 2 méter magas, vagy 100 kiló tiszta izomról beszélünk. Egyebekben ez nem igaz: a puhaság és kövérség nem menő, érdemes tenni ellene. A nők a nem kövér, izmos pasikat szeretik. Pont.)
.
3) A nők arra vágynak, hogy iránymutatást, támogató eligazítást kapjanak, a szerepünk az, hogy irányt szabjunk, megmondjuk, hogy mi hogyan van, lesz, kell lennie. (A legkevésbé nem igaz: a nők érdeklődő figyelmet, megértést, egyenrangú kapcsolatot szeretnének, ahol semennyire sincsenek elnyomva gondolatilag [sem], ahol azt érzik, hogy fontosak, és amit gondolnak vagy éreznek, az bizony, ha „férfilogikával” nehezen érthető is, mégse másodrangú szempont, hanem egyenértékűnek elfogadott, ne adja isten szeretett-szerethető viszonyulás a dolgokhoz.)
.
4) Nem fontos annyira törődni a külsővel, mert az felszínes, buzis, ciki, piperkőc dolog. (Egyáltalán nem igaz: a mai világban ez minimum elvárás. Törődni kell a megjelenéssel. Sokat… ahhoz képest legalábbis sokat, mint amit 20-30-40 éve mondtak róla. Aki nem teszi, rajta veszt, mert nem a lazasággal és önazonossággal, hanem ma már az igénytelenséggel rokon.)
.
5) A szex a férfiaknak a fontos, a nők inkább csak elfogadók ebből a szempontból. (Nagyon nem így van: a nők tényleg csinálják, és kevesebbet beszélnek róla, a pasik pedig sokat beszélnek róla, és a legtöbb nő szerint túl ritkán, túl rövid ideig, túl bénán csinálják.)
.
.
.
Na akkor lássuk végül, hogy mi is kell azoknak a nőknek, akik a szóban forgó, épp nem (ismételt) családalapítást tervező férfiaknak reálisan szóba jöhetnek. Ismereteim sok forrásból származnak: rengeteget beszélgettem álnéven, női reglappal férfiakal, mindenféle online ismerkedős helyeken, egyrészt. Másrészt nagyon sok (több tucat) személyes nőismerősömmel dumáltam erről az ítélkezés szándéka nélkül, tehát azt hiszem, sikerült [némi idő után, mert az kellett hozzá] valóban őszinte válaszokat kapnom. Egyrészt én, a képzeletbeli nő is a 28 éves pasikat választottam volna (nem csak szexre, minden másra is), másrészt nagyon hasonló válaszokat kaptam a nőktől: nem így kezdték, de ott lyukadtak ki, mert az bizonyult működőnek.
.
Adott tehát a nő, aki már kilépett a házasságából, és letelt a lelki önmagára találás és sebnyalogatás átmeneti (1-2 éves) ideje; vagy éppen szingli, és nem is akar családot, mert ilyenből is egyre több van.
.
Elmondom, hogy mit szeretne, hogy hogyan kezdi: valakit, nagyjából a korosztályából, akivel átélheti azt, amiről már írtam: hagyni egymást létezni, a jelenben élni, nem a jövőt tervezgetni, hanem csak bene lenni a mindennapokban, nem folytonos elvárásokat támasztani és [főként] kapni. Komoly, de mégis laza, nem vérre menő beszélgetéseket, nem folyamatos konfliktusokat, hibáztató drámákat és világnézeti vitákat; nem előírásokat, hogy milyennek kéne lennie. Figyelmet. Elfogadást. Nyitottságot, érdeklődést és játékosságot. Törődést. Sok [sok!] és minőségi szexet. Mindezt vonzó külsejű emberrel.
.
Az adott (jelen esetben képzeletbeli, legyen mondjuk 44 éves, elvált, kétgyerekes) nő tehát ezeket szeretné. A leginkább annak örülne, ha egy 42-48, de mondjuk egy 40-50 év közötti pasiban találná meg ezeket. És bizony keresi. És bizony nem találja. És amikor nem találja, akkor elkeseredik, és tovább keresi. De nem hülye, és szétnéz máshol. És… hát máshol pedig pont ezeket találja. 10-15, sokszor akár 20 évvel fiatalabbakban. Nem, nem fog minden egyes esetet nagydobra verni… de igen, meg fogja csinálni. Megcsinálja. Megcsinálta. Sokszor. Nem mondja el, máshogy mondja el, ritkán mondja el… a lényegen nem változtat.
.
Fontos: ezek a nők nem kurvák. Amit csinálnak, nem bűn. Sőt: morálisan sem elítélhető. Nincs benne mit szégyellniük. Megkockáztatom: nem is tehetnek róla. Igényeik vannak, lehetőségeik vannak… egy idő után oda fordulnak, ahol tényleges valósággá válik az elméleti lehetőség. Ahonnan megkapják mindazokat, amiket leírtam. Mert megtehetik… és érdemes meg is tenniük.
.
Nem, ezek a nők nem buták. Nem gonoszok. Nem a férfiak ellenségei. Nem extrém esetek. Nem kirívók. Hétköznapi, sokszor okos, tanult, decens, normális emberek. Nem perverzióból fordulnak a huszonévesekhez vagy a nagyon kora harmincasokhoz. Azért teszik, mert felfogták, hogy nem érdemes egy életen át feleslegesen próbálkozni és szenvedni. Ezért hát megtalálják a célpiacukat. Fiatal, vonzó nőnek érezhetik magukat: akikkel csinálják, azok pedig érett, teljes jogú férfinak. Érthető mindkettő.
.
Társadalmilag ugyanakkor ez nem jó.
.
A legnagyobb vesztesek azok a fiatal nők, akik családot szeretnének: hiszen a potenciális pasijaik másokkal vannak, alkalmileg nagyon sokszor, de nem csak alkalmilag s nemcsak röviden. Másrészt nyilvánvaló vesztesek mindazok, akikhez ez a kiáltvány szól. Hosszabb távon ugyan vesztesekké válhatnak a 40-es nők és késő huszonéves pasik is, de ez erősen kérdéses… nem zárom ki mindenesetre. De a nyilvánvaló és azonnali vesztesek a fentiek: és ez, ha a pasikat nézem, a férfitársadalom fele, ha a nőket, a nőtársadalom negyede.. mint azonnali vesztes. A többiek is vesztesei lehetnek hosszú távon… ez még nem derült ki. Ha ki fog, még rosszabb.
.
Na most igazából lehet ezért hibáztatni a társadalmi berendezkedés állását. Akár a feminizmust, akár az LMBTQ-t, akár hímsovén módon ’a nőket’, és akár (elfogadottabb módon) az igénytelen, elkényelmesedett, besavanyodott férfiakat. Egyik sem igaz, mindegyik igaz… teljesen mindegy.
.
Nem hibást érdemes keresni, mert ezt a jelen társadalmi konstrukciót közösen hoztuk létre, és közösen tartjuk életben az önáltató és másoknak szóló, gyakran össztársadalmi mellébeszélésekkel és hazugságokkal. Mind hibásak vagyunk benne, nem felelőst érdemes keresni rá, hanem megoldást. Egyéni szinten teljesen érthető, jól felfogott önérdekből; társadalmi szinten meg azért, mert nem hiszem, hogy jó lesz a következménye hosszú távon.
.
Tehát azt érdemes tenni, ismételten csak kedves, fiatal-középkorú, középkorú és késő-középkorú sorstársaim, hogy felvesszük a kesztyűt, és nem adjuk meg magunkat. Az pedig nem kesergést és hibáztatást jelent, hanem akciót. Meg kell nézni, hogy miért a 28 éves pasi viszi el a 45 éves nőt, és nem fanyalogni rajta, hanem (amiben csak és amennyire csak lehet), változtatni azon, amin érdemes (praktikusan: kötelező).
.
A világ egyik legnagyobb önátverős dumája az, hogy „fogadjanak el engem olyannak, amilyen vagyok”. Ez kérem hülyeség: ha az, amilyen vagyok, nem jó, akkor nekem magamnak sem kell elfogadnom, nemhogy másoknak. Szabad változni. Érvényes. Megéri. Csak nem könnyű.
.
Higgyétek el: mindaz a plusz, ami az életkorral már megjött, tényleg megvan bennetek. A szóba jöhető nők ezer örömmel választanának titeket – de kizárólag akkor, ha azokat a kötelező elemeket is hozzátok, amikről eddig szó volt. Azok nélkül a többi nem elégséges, nem működik.
.
Igen, ezt a háborút meg is lehet nyerni, ebből jól is ki lehet jönni. Mindenkinek. Sokkal több nyertessel.
.
De homokba dugott fejjel pont nem. Mert akkor ugyan lehet, hogy megértenek és sajnálnak majd titeket, de az eredmény ebben ki is merül: még mindig nem kelletek tőle jobban.
.
What’s next?
https://www.facebook.com/balazs.partos.1/posts/pfbid0BohDgDGu3MsBVXuzv2AF4AzP12DePyGauAJRLKt1q4CBkZhx2ZAz8wQvJNMxBoyel
.
.
.
Innen indulunk tovább.
.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
