65 év után legendás tanáraikra emlékeztek az egykori rozsnyói gimnazisták Veres István2026. 01. 26., h – 22:03
Az alábbiakban egy Kedves Olvasónk levelét közöljük, amely az Életem tanítója című sorozatunk részeként jelent meg.
Tisztelt szerkesztőség!
Mindig kíváncsian várom a pénteki számot és lapozom át az Új Szó oldalait, vajon most milyen alkotásra, érdekességre hívja fel a figyelmemet. Így találtam meg a felhívást: Állítsunk emléket legendás tanárainknak. Örömmel ragadtam tollat, a Rozsnyói Pedagógiai Gimnázium egykori tanulója. Köszönöm a szerkesztőségnek az ötletet és a lehetőséget, hogy így emlékezhettünk.
Tisztelettel: Cs. Molnár Magda, Jablonca
Társaimmal 1960-ban végeztünk, nemrég pedig egy találkozón, hatvanöt év távlatából emlékeztünk azokra a drága emberekre, akiknek köszönhetjük elért sikereinket, eredményeinket, az emberektől kapott tiszteletet, megbecsülést.
Tanáraink megértették velünk, hogy a tanítás egy életre szól, alapokat épít, és ilyen módon a társadalom mozgatórugójának nevezhető.
Szeretettel emlékeztünk ez alkalomból az iskola egykori igazgatójára, Bollobás Bélára, aki nagy tudású, segítőkész pedagógus volt. Példáját követték azok a tanárok is, akik becsületes munkával sok fiatalnak segítettek elindulni az életbe.
Társaimmal együtt külön tisztelettel adózunk a gimnázium mellett működő gyakorlóiskola pedagógusainak, akik anyai gondoskodással segítettek bennünket. Brukk, Jánosi, Kurimszky, Novek, valamint Székely tanító nénik bemutatóóráikkal elbűvöltek minket. Igazi pedagógusok voltak, akik a szakmájuk magaslatán álltak. Segítettek az előkészületek összeállításában, javítottak, tanácsot adtak. Munkájuk nem volt hiábavaló. Belőlünk olyan tanítók lettek, akik miatt soha nem kellett szégyenkezniük. Ezt valljuk társaimmal, akikkel fejet hajtottunk előttük ezen a találkozón.
Bőd Éva, Cseri László, Deme Gyöngyi, Jávorszki Katalin, Lehocky Rózsa, Máté László, Molnár Magda, Pacelt Magda, Pogány Sarolta, Racskó Magda, Szabó Éva, Székely Katalin és Zsóka Gabriella.
A jelen tanítóinak üzenjük:
Nehéz tanítónak lenni,
mégis a legszebb dolog.
Ő az, aki másokért tesz,
szíve ettől boldog.
Felemeli a gyengét is
támogatást nyújt
sötétben is világít,
magas lángot gyújt.
Legyél te a láng gyújtója
emeld magasra a fényt
iparkodj, hogy mindig
jó tanító légy!
Kapcsolódó cikkünk
Egy újabb olvasónk levele egykori pedagógusáról, akinek sokat köszönhet…
Mindig nagy örömmel gondolok az alapiskolás éveimre, és a mai napig boldogan nézegetem az iskolás fényképeken volt pedagógusaimat és osztálytársaimat. Az iskolás fotóalbumom első lapján a féltve őrzött elsős osztályképem van a kedves tanító nénivel, Kanozsay Margittal. A szeretett tanító nénit mindenki Mandi tanító néninek hívta Zsitvabesenyőn. Róla szólnak a következő sorok.
Üdvözlettel:
Gubó Ilona
Zsitvabesenyő
Már gyerekként csodáltam végtelen türelmét, szeretetét és kedves előadókészségét. Minden mozdulatát figyeltem – a táblán az egyenes, pontos vonalvezetését, a nagyon szép írását, de még azt is, ahogy a szemüvegét addig tisztította, míg teljesen tiszta nem volt. Minden gyerekhez odament, és segített a vonalvezetésben, valamint a betűk helyes írásában.
Elkértem a krétavégeket
Akkoriban délután jártunk az első osztályba, és akkor már hidegebb volt. Az órák végén minden lány odament a tanító nénihez, aki bekötötte a hátunkon a rojtos kendőt, a „belinert”. Ez egy duplán háromszögre hajtott, meleg vállkendő volt, fehér vagy barna színű, és jó melegen tartott minket, míg haza nem értünk.
Amikor én következtem – mindig igyekeztem az utolsó lenni –, ha voltak a tanító néninek elírt, apró krétavégei, amelyek a tanítás alatt törtek le, ezeket minden nap elkértem. A tanító néni ezeket a krétadarabokat mindig a beliner csomójába rejtette, és odahaza ezekkel írtam a „spájzajtóra”, mert minden nap „tanítósdit” játszottam.
Egyik nap azonban nem voltak apró krétavégek, de a sorban én voltam az utolsó a belinerkötésnél. Éreztem, hogy a tanító néni sokáig kötögeti a csomót, ami nekem is feltűnt. Elköszöntem tőle, majd amikor hazaértem, és anyukám kikötötte a hátamon a beliner csomóját, egy egész hosszú fehér kréta hullott ki belőle a szőnyegre. Örömömben nagyot sikítottam, megöleltem anyut, és mondtam neki, hogy ma sokáig írhatok a nagy krétával a spájzajtóra. Csodáltam, hogy ekkora krétát kaptam, és másnap nagyon megköszöntem a tanító néninek.
Közeledett a karácsony. Édesapám Pozsonyban dolgozott, és akkoriban divatba jött a gyerekek körében a lábon álló, kinyitható, fekete játéktábla piros csíkokkal, színes gyöngyös számológéppel és színes krétákkal. Ilyen táblát hozott nekem is a Jézuska karácsonyra, ami a legszebb ajándékom volt, és máig a szép emlékeim között él. Többet nem kellett a spájzajtóra írni, csak a táblácskára, aminek mindenki nagyon örült.
Tanítósdit játszottam
Amikor az új évben iskolába mentünk, nagy örömmel meséltem a tanító néninek és a gyerekeknek, mit kaptam a Jézuskától karácsonyra. A színes kréták nálam voltak, és a tanító néni megkért, hogy írjam fel a nevemet a táblára. Sikerült, és én nagyon boldog voltam. Az osztálytársaim is leírták a nevük kezdőbetűjét a táblára a színes krétákkal – akkoriban a színes kréta még újdonságnak számított.
Még nem voltam hatéves, amikor első osztályba jártam, de én már akkor is tanítósdit játszottam. Ez vezetett erre az útra, valamint Mandi tanító néni sok-sok szép példája: ezért választottam a pedagóguspályát, és óvodapedagógus lettem. Negyvenöt évet dolgoztam óvónőként – nagy szeretettel, lelkesedéssel és sok sikerrel.
Jó lenne, és kívánom, hogy az alapiskolákban sok ilyen Mandi tanító néni legyen a gyerekek között! Ő már az égiek tanítótáborában van, bizonyára ott is nagyon szeretik.
Kapcsolódó cikkünk
Tisztelt szerkesztőség!
Nagyon megfogott a felhívásuk. Volt egy csodálatos tanító néni, akinek példáját egész életemben követtem. Megosztom önökkel a történetét. Sajnos fotóm nincs róla, így csak a szavaimmal tudok rá emlékezni. Üdvözlettel:
Csiba Lídia, Lég
„A tanító olyan lámpás, aki minél inkább világít másnak, annál inkább fogyasztja önmagát”
– írta Gárdonyi. Az én lámpásom az alapiskolai magyar szakos tanító nénim volt, akire az idézet minden szava ráillett. Persze ott és akkor, amikor naponta táplálta a lelkemet, még mindezt nem tudatosítottam.
Tizenegy éves voltam. Szerettem tanulni, értelmem nyiladozott, s már az első vele töltött óránkon felfigyeltem arra, hogy ő más, mint az addig ismert pedagógusaim. Akkor még nem tudtam pontosan megfogalmazni, mit is érzek iránta, ma már tudom, hogy ő volt számomra a nagybetűs Pedagógus.
Vártuk és megkaptuk a csodát
Életem tanítója Pokstaller Otília, a somorjai alapiskola egykori pedagógusa. 1970 és 1975 között tanított engem, de ma is a szívemben él. Neki soha nem kellett figyelmeztetni az osztályt, nála még azok is vele éltek, akiket mások gazfickóknak tituláltak. Ha belépett a terembe, minden szem rá szegeződött. Vártuk és megkaptuk a csodát. Együtt éltünk János vitézzel, Toldival, a Pál utcai fiúkkal. Valamennyien izgultunk, hogy Eger várát ne foglalják el a törökök, s hogy a „légy jó mindhalálig” üzenet célba érjen. Általa ismertük meg Petőfit, Aranyt, Radnótit, Jókait, Gárdonyit meg a többi költő- és íróóriást.
Nála még a nyelvtanórák is izgalmasak voltak, a szófajok, mondatrészek rövidesen kedves ismerőseink lettek. Hetente egyszer pedig jött a számomra legkedvesebb együtt töltött tárgy, a fogalmazás. Imádtam minden percét, mert gondolkodásra késztetett bennünket. Minden órán az adott témára rokon értelmű szavakat gyűjtöttünk. Később ezek felhasználásával születtek meg a jobbnál jobb írások. Ekkor és itt döntöttem el, hogy újságíró leszek.
Igaz, az élet más utat nyitott meg előttem, s miatta a pedagógiát választottam. Amikor megtudta, hogy tanítónak készülök, felhívott, és kérte, keressem fel. Fantasztikus tanácsokkal látott el, melyek mindegyikét beépítettem a hivatásomba.
Ma is hallom bölcs szavait:
„…halkan beszélj, hogy meghalljanak, légy egyenes és igazságos, példát mutass, hogy követni tudjanak, türelmes és alapos légy, hiszen az elvetett mag sem egy nap alatt bújik elő.”
Ő ilyen volt, igaz és hiteles, bölcs és türelmes.
Nem pótolhatja technika
Most, amikor nyugdíjas pedagógusként rá emlékezem, döbbentem rá arra, szavai ma is időszerűek és pontosak. Vele együtt hiszem és vallom, hogy a pedagógust nem pótolhatja a technika, az interaktív tábla, a kivetítő, a számítógép. Senki sem olyan fontos a gyerekek számára, mint a tanító s annak személye, példa- és útmutatása.
Több mint négy évtizedet töltöttem a katedrán. Amikor a gyerekek elé álltam, mindig azt gondoltam, ha csak feleannyira leszek jó és empatikus, mint ő, akkor büszke lehetek magamra. Csak remélni tudom, sikerült őt méltóképpen követni.
Kapcsolódó cikkünk
Kedves Olvasóink! Mindannyiunk életében volt legalább egy pedagógus – óvónő, tanító, tanár vagy professzor –, aki életre szóló útravalót adott. Lehet, hogy egy mondatával segített át a nehézségeken, vagy egy példájával mutatott utat, ami azóta is a fülünkben cseng.
A Vasárnap most arra kéri Önöket, hogy osszák meg velünk történeteiket azokról a legendás oktatókról, akik meghatározó szerepet játszottak életükben!
Írják meg mit tanultak tőlük, hogyan hatottak pályájukra vagy gondolkodásukra.Nem szükséges teljes portrét rajzolni. Elég lehet egy emlékezetes helyzet, amelyben a pedagógus emberi, szakmai vagy erkölcsi példát mutatott – akár a tanteremben, a sportpályán vagy egy osztálykiránduláson.Küldjenek hozzá beszkennelt fényképeket – akár közös osztályképeket, tablót, kiránduláson készült fotókat –, vagy olyan felvételeket, amelyek az elért személyes eredményeiket mutatják, amelyekhez a pedagógus indíttatást adott. Kérjük a fotóknál mindig tüntessék fel, hogy mikor készültek és kiket ábrázolnak. Beküldés módjai:[email protected]Redakcia VASÁRNAP, Bajkalská 19/B, 821 01 Bratislava
Az inspiráló történeteket közöljük a Vasárnap hasábjain és online felületeinken.
Segítsenek együtt emléket állítani legendás tanárainknak, és mutassuk meg, hogy a tanítás valóban életre szól!
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
