2026. 01. 16.
Kína kész Kanadával együttműködni a kétoldalú kapcsolatok további javítása érdekében – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő pénteken Pekingben, amikor fogadta Mark Carney kanadai miniszterelnököt.
Carney 2017 óta az első kanadai miniszterelnök, aki hivatalos látogatást tett Kínában. A megbeszélések középpontjában a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok helyreállítása állt.
A kanadai miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a megosztottság időszakában különösen fontos egy új stratégiai partnerség elindítása Kínával.
Hozzátette: a két országnak olyan ágazatokra kell összpontosítania, mint a mezőgazdaság, az agrár-élelmiszeripar, az energia és a pénzügyi szektor, amelyek mindkét fél számára jelentős gazdasági előnyökkel járhatnak.
A kedvező kilátások ellenére a két ország között továbbra is maradtak rendezetlen gazdasági és kereskedelmi kérdések.
Justin Trudeau volt kanadai miniszterelnök kormánya 2024-ben importvámokat vetett ki a kínai gyártású elektromos járművekre, arra hivatkozva, hogy a kínai gyártók állami támogatások révén tisztességtelen versenyelőnyhöz jutnak a globális piacon, ami veszélyezteti a kanadai autóipart.
Kína tavaly márciusban válaszul több mint 2,6 milliárd dollár értékű kanadai mezőgazdasági és élelmiszeripari termékre vetett ki vámokat, majd augusztusban a repcemagra is kiterjesztette az intézkedést. A kivetett importvámok következtében 2025-ben 10,4 százalékkal csökkent Kína kanadai árukból származó importja.
Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg
Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg – jelentette be pénteken Mark Carney kanadai miniszterelnök Pekingben.
A megállapodás értelmében Kanada csökkenti a kínai gyártású elektromos járművekre kivetett vámokat: évente legfeljebb 49 ezer kínai elektromos autó léphet be a kanadai piacra a 2024-ben bevezetett 100 százalékos vám helyett 6,1 százalékos kedvezményes vámtétellel.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
“Történelmi jelentőségű és eredményes két nap volt. Meg kell értenünk a különbséget Kanada és más országok között, és arra kell összpontosítanunk, hogy ott működjünk együtt, ahol egyetértünk” – mondta Carney pénteken.
A kanadai államfő pénteken találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel, aki elmondta, hogy hajlandó továbbra is a kapcsolatok javításán dolgozni. Hszi megjegyezte, hogy a két fél az októberi első, egy dél-koreai regionális gazdasági konferencia alkalmával tartott találkozója óta tárgyal az együttműködés helyreállításáról és újraindításáról.
Carney 2017 óta az első kanadai miniszterelnök, aki hivatalos látogatást tett Kínában. A kanadai-kínai viszony az elmúlt években feszültté vált. Kanada 2024-ben vámokat vezetett be a Kínából érkező elektromos járművekre, valamint acél- és alumíniumtermékekre, amire Peking válaszintézkedésekkel reagált, többek között kanadai mezőgazdasági termékek megvámolásával.
MTI
Megosztom:
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »


