A falu anyukái – Az arlói jezsuita Jelenlét Program helyi motorjai

A falu anyukái – Az arlói jezsuita Jelenlét Program helyi motorjai

Arlón élnek születésük óta, keményen dolgoznak családjuk megélhetéséért, a jezsuita Jelenlét Program munkatársaiként pedig az egész település életminőségét emelik.

Horváth Lászlóné, Judit varrónőnek tanult, de nem szerette, helyette az ózdi kohászatban kezdett el dolgozni, hordta a szódavizet a munkásoknak. Tizennyolc évesen férjhez ment, két lánya született – az egyik jogi asszisztens, a másik kisgyermekgondozó. „Fájó volt őket elengedni Miskolcra, de tudtam, hogy ha itt maradnak, akkor nem lesz könnyű életük” – mondja.

Ő szakma híján idénymunkát vállalt az Alföldön, majd tíz évig egészségőr volt a környéken. „Mártival, aki itt, a Jelenlét Házban is kollégánk, csak épp szabadságon van, felmértük az emberek egészségi állapotát, ellenőriztük a védőoltások meglétét, népszerűsítettük a szűrővizsgálatokat. Ő a felnőtteknél, én a gyerekeknél.”

Svájci támogatásból működött a program, és ennek keretében Debrecenben ő is elvégezte az egészségügyi asszisztens szakképzést. Sikerélményt jelentett neki, hogy könnyen szót értett a telepeken lakókkal, és megbíztak benne. Erre a közvetlen kapcsolatra a Jelenlét Program munkatársaként is tud építeni.

„A várandós nőknek Evelin és Zsuzsa tart kismamaklubot. A szülés utáni első három évben Márti várják őket baba-mama körre; ha pedig a gyerekek bekerülnek az óvodába, az anyukák csatlakozhatnak a női klubhoz, amit én tartok” – avat be minket a Jelenlét Ház helyi szociális munkásainak feladataiba. A női klubokon mindenféle téma felmerül: hogyan süssünk kenyeret házilag; miért fontos, hogy ne hiányozzon a gyerek az iskolából; mire figyeljenek a gyereknevelésnél.

„Én mindent édesanyámtól tanultam, a legtöbb tanácsot is, amit továbbadok másoknak” – teszi hozzá Judit, akinek a fejében ötletekből nincs hiány. Az általa szervezett kórus adta elő az Arturo Sosa jezsuita generális májusi látogatására írt cigány misét az arlói templomban, valamint azóta a szegedi és a budapesti jezsuita templomban is. Kezdeményezésére sószobát létesítettek a PEKA-BAU Építőipari Kft. támogatásával, ahol a légúti betegségekkel élő gyerekeknek tartanak foglalkozásokat. Emellett varróklubot indított a helyi nőknek, asszonyoknak, hogy bevételt termelő tudáshoz juttassa őket. „Most egy ózdi varrodába meghívtak minket próbamunkára – meséli. – Én vállalom, hogy két órával tovább tartson a munkaidőm, vigyázok az óvoda után a többiek gyerekeire – csak éljenek ezzel a munkalehetőséggel.”

*

Váradi Evelin Miskolcon volt kollégista, de nem találta a helyét, otthon ezt nem tudták megbeszélni, így végül kimaradt a középiskolából. Mindenfélét dolgozott, egyszer egy miskolci gyárban kapott munkát, ahol tizenkétórázni kellett, és másfél órát utazni oda-vissza. Hajnali háromkor kelt a nappali műszakhoz, és este nyolckor ért haza, az éjszakaiba pedig délután négykor indult, és csak másnap reggel nyolcra ért haza. Két nap kimerítő műszak, két nap a háztartásra. Később olyan munkát keresett, ami mellett az időközben óvodás korba cseperedő gyerekeiről is tud gondoskodni.

Hírdetés

„Mai fejemmel nagyon sajnálom, hogy kimaradtam az iskolából. Ha tehetném, visszaforgatnám az időt” – mesél az életéről. Nem akarta, hogy a gyerekei is így járjanak, ezért igyekezett támogató környezetet kialakítani számukra, bátorította őket a továbbtanulásra, sőt maga is többféle tanfolyamot elvégzett, mire a jezsuita misszió elindítói megkeresték őt. „A lányomat is Evelinnek hívják; nem ismertek minket személyesen, azt hitték, velem beszélnek. Mire hazaértem, már bértárgyalásban volt velük” – idézi fel a derültséget keltő első találkozásukat.

Kolléganőjével, Zsuzsival a kismama- és a tiniklubot vezetik – az előbbi az első klub volt, amellyel a jezsuita Jelenlét elindult Arlóban. Együtt készülnek az alkalmakra, mindenféle témakörben. A kismamákkal például a névválasztásról, a régi hiedelmekről, a káros szenvedélyek veszélyeiről, a helyes táplálkozás fontosságáról beszélgetnek. Sütni-főzni is szoktak együtt, de ha valakinek ügyes-bajos dolga, ügyintézési nehézsége van, abban is segítenek. „Jó közösség vagyunk, jól érezzük magunkat, ha összejövünk, és egymástól tanulunk” – teszi hozzá szerényen. Tavaly a 12–13 éves lányokat is összehívták időről időre, ez lett a tiniklub, melynek újraindításával idén is próbálkoznak. 

„Anyukám sajnos nem nagyon tudott nekem segíteni. Amit tudok, azt anyósomtól tanultam. De a gyereknevelést egyébként is nehéz tanulni, mert mindegyik más személyiség, máshogy kell hozzáállni” – összegzi tapasztalatait Evelin, aki már azon gondolkodik, mi legyen a következő képzés, amelyre beiratkozik, hogy szakmát szerezzen.

*

Budai Zsuzsanna Ózdon járt középiskolába. Egészségügyisnek tanult, majd miután azt nem sikerült befejeznie, cukrászképzésre váltott, de nem tudott elhelyezkedni ebben a szakmában. Majd férjhez ment, és neki is két gyereke – egy fiú és egy lány – született. 

„Evelinhez hasonlóan én is voltam közmunkás, csak én egy faluval odébb, Járdánházán” – mondja. Hat hónapon át járt ki az erdőbe gallyakat gyűjteni a favágások mellett. Később az arlói önkormányzat kertészeténél is dolgozott, de gyakran volt munka nélkül ő is, mielőtt a fia el nem kezdett járni a Szimfolk Zenei Műhely gitáróráira, és ő nem csatlakozott a Jelenlét Programhoz munkatársként.

Evelinnel a tiniklubot és a baba-mama kört vezetik, de a halkszavú nő a Jelenlét Házban tartott alkalmaknál otthonosabban érzi magát a terepen. „Jobban belelátsz a másik életébe, ha beülsz hozzá egy fél órára, mint ha idejönnek. Itt mondhat az ember akármit, de az otthonában jobban meglátszik, ha problémája van, ha segítségre szorul” – osztja meg családmentorként szerzett tapasztalatait. 

Zsuzsának sem volt sok segítsége, talán ezért is fordul érzékenyen másokhoz, miközben magának is sok teendője van a ház körül. „Annyi dolga van az embernek, ha hazamegy innen, hogy nem is tudja, mihez kezdjen.” A férfimunka is rámarad, ő hasítja a fát, viszi be a gyújtóst, örül, ha éjfélkor lefekszik. Van egy hathónapos unokája, az ő ellátásában is besegít, és igyekszik támogatni lányát, hogy magántanulóként befejezze az iskolát. „Tanulnék én, ha nem lenne ennyi nyűg a nyakamon!” – felel az őt is az iskolapadba visszaültetni igyekvő Evelinnek. 

Forrás és fotó: Lambert Attila; jezsuita.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »