Korán, már gyerekként megmutatkozott kivételes íráskészsége, nyelvi érzéke. Két eddig megjelent, merőben eltérő hangvételű regénye, A gonosz erdő meséi és a harmadik ég – elmondása szerint – alapvetően még e „korai korszakának” termései. De már a költészet, a szövegek különböző rétegei iránti érdeklődése viszi át az olvasót utóbbi, északi hangulatú könyvének poétikus, mágikus világába.
A klasszika-filológia és bizantinológia szakon végzett Török Ábel ógörög, norvég, francia és angol nyelvből fordít. Vele beszélgettünk tudományos kutatásokról, korokról és korszakokról, a formálódó szövegek beláthatatlan távlatairól.
– Az egyetemen olvasott sok klasszikus szöveg után valahogyan természetesen lépett az életembe a bizánci irodalom. Az Eötvös Collegiumban és az ELTE-n tanító nagyszerű tanáraimnak köszönhetően már a tanulmányaim elején erős kötődésem alakult ki a görög-római kultúrához. Az ő hihetetlen tudásuk és magával ragadó előadásmódjuk lelkesített annyira, hogy én is komolyan foglalkozzak ezekkel a szövegekkel. Bizánci szövegeket itthon alig, de nemzetközi szinten is kevesen vizsgálnak. A magyar nyelvű szakirodalom még a népszerűbb szerzőket és szövegeket érintően is csekély – Moravcsik Gyula és Kapitánffy István munkássága megkerülhetetlen, de rajtuk kívül kevesen merészkedtek erre a területre. Eleinte engem sem vonzott kifejezetten ez a világ, de egyedül azért, mert nem ismertem. Horváth László, az Eötvös Collegium igazgatója, a témavezetőm egy 13–14. századi, csaknem tízezer soros középgörög hőskölteményt, a Moreai Krónikát ajánlotta nekem témaként. Nagyon örülök, hogy így történt, mert maga a szöveg és a benne megörökített világ is lebilincselő: vitéz lovagok nagy tetteit és kevésbé vitéz, de annál ravaszabb gazfickók szórakoztató történeteit meséli el, s mindvégig áthatja a nosztalgia egy letűnt, idilli kor után, amikor még minden nemesebb és dicsőségesebb volt. Ahhoz képest, mennyire lenyűgöző, összetett mű, az egész világon nagyon kevesen foglalkoztak vele.
– Ez lett a diplomamunkája is? Később, párizsi tanulmányai során is ezzel foglalkozott?
– Az alapképzés és a mesterképzés alatt több tanulmányt írtam a krónika egyes hősi énekeiről, a magyarok benne elfoglalt szerepéről, illetve keletkezésének homályos körülményeiről, de később, Párizsban, az École des Hautes Études en Sciences Sociales történelem szakán már elszakadtam tőle, és egy 13. századi történetíró kéziratait vizsgáltam. Ezután 2023-ban a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíja lehetőséget teremtett arra, hogy elkészítsem a teljes Moreai Krónika bevezetővel, jegyzetekkel, szövegmagyarázatokkal ellátott verses fordítását. A munka nagyrészt befejeződött, remélem, belátható időn belül megjelenhet. Ez azonban csak a kutatás következő lépcsőfoka – még bőven lesz mit írni a szövegről.
– Az említetteken túl foglalkozik norvég irodalommal is, több regényt fordított már. Honnan e skandináv kötődés?
– A gimnáziumi éveim alatt éltem Norvégiában, cserediák voltam. Ott tanultam meg norvégul, és ott ismerkedtem meg a kultúrával. Érettségi után, az egyetem mellett kezdtem regényeket fordítani, először csak norvégról, aztán franciáról és angolról is.
– A kortárs norvég irodalomból talán legjobban a Nobel-díjas Jon Fossét ismerhetjük. Kiket fedezett föl még magának?
– Nem mondhatom, hogy túl nagy felfedezéseket tettem ilyen téren, hiszen azok, akik foglalkoznak a skandináv irodalommal, jól ismerik ezeket a szerzőket. Erlend Loe könyveit (Naiv.Szuper., Doppler, Vegyesbolti csendes napok) nagyon megkedveltem, részben ezeken tanultam meg norvégul. Nagy erénye, hogy könnyed, szórakoztató stílusban, szinte észrevétlenül beszél komoly témákról. De szeretem Knausgård és Fosse könyveit vagy Ibsen drámáit is.
– Hatottak Önre valamilyen szempontból?
– Északi hatásokat nem érzékelek a prózámban. A latin-amerikai mágikus realista irodalom és annak csaknem összes szerzője ellenben nagy hatással volt rám, különösen Márquez, de ő is inkább hangulatban; a szövegeimet tekintve inkább Saramago prózája volt meghatározó. Elgondolkodtatott az írástechnikán, azon, hányféleképpen működhet jól egy szöveg. Az Alentejót olvastam tőle először, azóta is nagyon közel áll a szívemhez.
Legyen szélesen értelmezhető, és általános problémákról, élethelyzetekről, az emberről és az emberi sorsról szóljon. Az ő szövegei ilyenek.
– Ha először megjelent dark fantasyját, A gonosz erdő meséit vagy az igazán költői, mágikus realista jegyeket mutató a harmadik ég címűt nézem, a regényeiben fontos szerepet játszanak az állatok. Igaz, az elsőben – közel sem hízelgő módon – inkább elaljasodott, „elemberiesedett” állatszereplőkről beszélhetünk. Ilyen fontos „tükör” az állatvilág?
– Nem ismerek önálló állatvilágot, csak élőlényeket.
A növények és az állatok sem különíthetők el ebből a nagy egészből, még akkor sem, ha az állatok között ott az ember is, akinek egyszerűbb darabokra vágnia a valóságot. Egységben érdemes gondolkodni a világról és mindazokról, akikben élet van.
– Hogyan született meg A gonosz erdő meséi?
– Kamaszkoromban úgy gondoltam, felszabadító lenne olyan történetet olvasni, amelyben mindenki pontosan tudja, mit akar, és ezért tenni is hajlandó. Az általam addig olvasott regények többségéből hiányoltam ezt a fajta közvetlen cselekvést, idegesítettek a fölösleges szenvelgések, gyötrődések, bizonytalankodások. Ebből a szabadságvágyból született a regény, és mivel mindig is kedveltem az állatmeséket, úgy gondoltam, egy ilyen történethez megfelelő környezet a vadak lakta erdő.
– Teljesen más típusú, stílusú szöveg a harmadik ég, mintha nem is ugyanaz lenne az írója. Ez a regény a „mesés (neo)romantika” és az érett, magas irodalmi poézis jegyében fogant. Ez volna az új irány?
– Nem teljesen új irány ez, mert mindkét megjelent könyvem elég régen született: A gonosz erdő meséit tizenhat, a harmadik ég első változatát tizenhét évesen írtam. Már régóta velem lévő történetek ezek. Az utóbbit a megjelenésig nagyjából évente újra elővettem, simogattam. Az pusztán a véletlen műve, hogy az egyik éppen 2022-ben, a másik pedig 2025-ben jelent meg. Úgy tűnik, ekkor jött el az idejük. A prózám azóta sokat változott, a következő kötet megint egészen mást fog adni – ehhez a hanghoz nyitott utat a harmadik ég.
– Tehát nem egy aktuális életállapot, egy érzelmi „felhőn járás” inspirálta a harmadik ég balladisztikusan szép történetét?
– Sosem ilyesmi késztet alkotásra. Minden szöveghez szükséges egy bizonyos belső állapot, és ez alighanem mindenkinél másképp működik – én azt szeretem, ha írás közben érzelmileg teljesen kiüresedhetek. Érzelmekből dolgozni másfajta munka, ami nem biztos, hogy nálam a megszülető próza előnyére válna.
– A költők erősen személyesek, verseikben jóformán mindig csak önmagukról vallanak. Prózánál, egy regény esetében ennyire más volna a helyzet?
– Annyi jó történetet el lehet mesélni, miért éppen magáról beszélne az ember? Nem izgalmasabb felfedezni, mint arról írni – vagy olvasni –, amit ismerünk? Először ott az üresség, és az ürességben kezdődik valami, ami van.
– Hogy áll most a fordításokkal, kutatásaival, illetve a saját irodalmi alkotásaival?
– Fordítás tekintetében egyelőre csak a Moreai Krónikával foglalkozom, van még munkám vele, mielőtt megjelenhet. A doktori kutatásom keretei között a legjelentősebb 13. századi bizánci tudós, Niképhoros Blemmydés önéletrajzának kritikai kiadását készítem el, mellé francia és magyar fordítást is közlök. Azt nem tudom, hogy a következő kötetem mikorra készül el, de az is folyamatban van.
– Az, hogy a harmadik égben egyáltalán nem használ nagybetűket, afféle – Saramago, Krasznahorkai végtelen mondataira reagáló – nyelvi lelemény, „rendhagyóság”, vagy a történetvezetés, a mesélés sodrását, szárnyalását, lendületét akarta érzékeltetni, netán „szövegképileg” is illusztrálni?
– Nem volt szándékom, hogy rendhagyó legyen a szöveg. Akkor először, amikor a harmadik ég első sorait leírtam, elhatároztam, hogy természetesen fogok írni, fölöslegek és fölöslegesen rögzült formák nélkül, úgy, ahogy az a leginkább szolgálni tudja a szöveget. Valószínűleg úgy lehet adni igazán, ha a mű elemi érdekeihez idomulunk, nem már kialakult sémákba és megegyezések közé próbáljuk bepasszírozni. Sosem volt célom, hogy a harmadik ég formája „különleges” legyen, egyszerűen egyedül így működik a szöveg. Ez másképp nem lehet, különben összetörik és szétzuhan. A legfontosabb a szöveg folyása, jóval fontosabb, mint a tartalom. Nekem írás és olvasás közben is sokkal érdekesebb, ha bele tudok veszni egy szövegbe, ha azt érzem, hogy ereje van és visz, akár lassan sodor, akár veszettül hömpölyög.
– Egy regénynek tehát a történeten kívül is számos rétege lehet.
– Rengeteg lehetőség van a prózában, kár nem élni ezekkel.
Úgy is lehet mesélni, hogyha valaki nem beszél magyarul, de hall egy részletet a szövegből, sejtse, értse, miről szól.
– Az elmondottakból kiindulva hogyan látja az írói hivatását? Mi a célja az írással?
– Az írás mindig játék, célom nincsen és nem is lehet. Semmit sem szeretnék üzenni vagy közölni – hogyan is tehetném, ha mindenkiben máshogyan él tovább a szöveg, és ketten nem láthatják benne ugyanazt? Nem kedvelem a „mondanivaló” fogalmát. Egyszerűen kíváncsi vagyok az ürességben megmozduló hangulatokra, ezekre a szellemi tájakra, szeretném megfogni, bejárni, megismerni őket.
– Ön szerint mitől jó egy regény?
– Olvasóként nekem az a mű működik, amely gyönyörködtet és elgondolkodtat. A témája ettől még lehet elborzasztó, gyönyörködtetni sokféleképpen lehet. A jó műalkotás szerintem légkört teremt, amelyben el lehet merülni, és ami emléket hagy.
Fotó: Fábián Attila
Pallós Tamás/Magyar Kurír
Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2026. január 4-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
