Szándékos gyújtogatás okozta azt a súlyos tüzet, amely december 26-án este ütött ki Nagymihályon a Priemyselná utcában – erősítette meg a tűzoltóság (HaZZ). A lángokban összesen négy nyerges vontató és pótkocsijuk semmisült meg, a keletkezett anyagi kár pedig meghaladja a 300 ezer eurót.
A tűzesetet péntek este jelentették a hatóságoknak. A korábbi információk még három érintett járműről szóltak, a tűzoltóság azonban később pontosította: négy tehergépkocsi vált a lángok martalékává. A helyszínre érkező tűzoltók autonóm légzőkészülékekben kezdték meg az oltást, több vízsugár segítségével sikerült lokalizálniuk, majd teljesen eloltaniuk a tüzet.
A beavatkozásban a nagymihályi, kassai és tőketerebesi hivatásos tűzoltók, valamint a környék önkéntes egységei is részt vettek. A gyors és összehangolt fellépés ellenére a járművek jelentős része teljesen kiégett.
A HaZZ közlése szerint a tűz keletkezésének oka ismeretlen elkövető által elkövetett szándékos gyújtogatás volt. A tulajdonosnál keletkezett kárt előzetesen 303 ezer euróra becsülték. Személyi sérülésről nem érkezett jelentés.
Az ügyben rendőrségi nyomozás indult, az elkövető kilétének megállapítása folyamatban van. A hatóságok egyelőre nem közöltek további részleteket az indítékról vagy a lehetséges gyanúsítottakról.
SITA
Nyitókép forrása: Fb, HaZZ
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


