Az alábbiakban Mirko Štefković nagybecskereki főpásztor karácsonyi üzenetét adjuk közre.
Szeretett testvéreim a Jézus Krisztusba vetett hitben!
Karácsony szent éjszakáján mi, keresztények Urunk Jézus Krisztus születését ünnepeljük. A hit szemével a betlehemi jászolban fekvő Kisdedben azt az Istent szemléljük, aki emberré lett. A megtestesülés kimondhatatlan misztériumában ismeri fel az Egyház, hitének, saját lényegét. Nazianzi Szent Gergely ezt a nagy igazságot egyetlen tömör mondatban fogalmazta meg: „Ami nem lett fölvéve, az nem is részesült a megváltásban.” Isten Fia magára vette teljes emberi természetünket, hogy mi is részesülhessünk az isteni élet teljességében.
Ezt a hitet vallotta meg az Anyaszentegyház 1700 évvel ezelőtt a Niceai Zsinaton: Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia született, de nem teremtmény, az Atyaistennel egylényegű. Igen, Jézus Krisztus valóságos Isten, a valóságos Istentől! Ugyanez az
Alapvető fontosságú tehát, hogy a megtestesülés valóságát egészen és maradéktalanul szem előtt tartsuk, mert különben – amint arra XIV. Leó pápa figyelmeztet – az a veszély fenyeget, hogy Jézus Krisztust csupán karizmatikus vezetőnek vagy emberfeletti lénynek tekintjük.
A konfliktusok, megosztottság, félelmek és bizalmatlanság által sebzett világban a megtestesült Istenbe vetett hit, vigaszt és bizalmat ad számunkra. Isten éppen ebbe a világba érkezett el – kicsiny gyermek alakjában, védtelenül, a jászol alázatában –, és azt üzeni nekünk, hogy az üdvösség nem az erőszakból fakad, hanem az ajándékozó szeretetből, a gyógyító közelségből és a reménységből, amely nem csal meg. Ezért
Aki valóban hisz a megtestesült Istenben, nem maradhat közömbös korunk szenvedései, igazságtalanságai, szegénysége, magánya és sebei láttán.
Kedves testvéreim! Miközben Urunk, Jézus Krisztus születését ünnepeljük, mi, akik az ő nevét hordozzuk, arra kaptunk meghívást, hogy a hit egységét megőrizve, közösséget építsünk minden ember között, és tanúságot tegyünk arról a szeretetről, amely a betlehemi jászolból indul, majd egészen a keresztig és a feltámadásig terjed.
A karácsony ünneplése töltse el szívünket azzal a békével, amelyet maga Isten ajándékoz nekünk eljövetelével, növelje hitünket, erősítse reményünket, és tegye tökéletessé szeretetünket. Jézus Krisztus, aki egy lett közülünk, őrizze meg áldásával családjainkat, betegeinket, fiataljainkat és időseinket, mindazokat, akik szenvednek, vagy életük értelmét keresik.
Ahogyan eljövetelével magára vette mindazt, ami a miénk, hogy megváltson bennünket, úgy mi is vegyük át tőle azt, ami az övé – a megváltás ajándékát, amelyet ingyenesen felkínál nekünk.
Ezen gondolatokkal kívánok minden kereszténynek áldott karácsonyt, és minden jóakaratú embernek békés, boldog új esztendőt.
Mirko Štefković
nagybecskereki megyéspüspök
Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


