A kézdivásárhelyi Manócska Napközi Otthon a változatos, érdekes és sokszínű programok mellett a karácsonyváró időszakban évek óta hagyományosan megszervezi az esztelneki Szent Rita Napközi Otthonba járó gyerekekkel és nevelőikkel való találkozást.
Ebben az évben rendkívüli módon a Mocorgó középső csoportos gyermekek szülei vitték ki a Manócska óvodában gyűjtött adományokat arra a helyre, ahol az év minden napján odaadó nevelői munka folyik. Az oktatás, nevelés mellett az oda járó, nehéz körülmények között élő vagy nehéz sorsú gyerekek meleg ebédet is kapnak a támogatók jóvoltából, illetve Csibi Edit és Ilyés Anka nevelőnőknek köszönhetően, akik elkészítik azt. Elmondásuk szerint ezt szeretni kell, másként nem lehetne csinálni, hogy ennyi mindenre kiterjedjen a figyelmük, ennyi gyerek délutáni tanítását és étkeztetését is végezzék a ház vezetése mellett.
Érkezésünkkor a karácsonyi pásztorjátékot próbálták. A Mocorgó középső csoportosok is karácsonyi énekekkel, versekkel készültek a találkozásra, majd közösen mézespogácsát díszítettek, barátkoztak. Az esztelneki gyerekek hálájuk jeléül szívhez szóló versekkel, énekekkel köszönték meg az adományokat.
A karácsony nemcsak a csillogásról és a kapott ajándékokról szól, hanem arról a belső fényről is, amelyet akkor gyújtunk meg, amikor másokra gondolunk. Óvodáskorban a gyermekek a mi példánkon keresztül tanulják meg a világot. Ez az esemény megerősített minket abban, hogy az óvodai nevelés legfontosabb része nem a lexikális tudás, hanem a szív formálása. Amikor adományt küldünk Esztelnekre, nemcsak dobozokat küldünk, hanem gyermekeink szeretetét és azt az ígéretet, hogy egy érzékenyebb, figyelmesebb generáció nő fel a kezünk alatt.
Az adventi időszakban óvodánk folyosója különleges hellyé változott. Nemcsak a díszek és a fenyőillat miatt, hanem azért a halk morajlásért, amely a gyűjtődobozok körül támadt minden reggel. Jó volt látni, ahogy a gyerekek nem csupán csomagokat hoztak, hanem egy-egy fontos döntést is: a saját kedvenc játékaik, féltett kincseik közül választottak valami olyat, amiről úgy érezték, másnak is boldogságot okozhat. Volt, aki egy plüssmackót szorongatott utoljára, mielőtt a dobozba tette, és volt, aki büszkén mutatta a társainak: „Ezt az autót azért adom az esztelneki gyerekeknek, mert ezzel nagyon gyorsan lehet versenyezni.”
Miért fontos ez ebben az életkorban? Az óvodáskor az az időszak, amikor a világ még a „miénk”. Megtanítani egy kisgyermeket arra, hogy az övéből adjon – az egyik legnemesebb nevelési feladat. Ebben a pár hétben közösségként éltük meg a következőket:
• az empátia: amikor a gyerekek együtt csomagoltak, elképzelték kortársaikat az esztelneki Szent Rita Napközi Otthonban – ez a képzeletbeli híd segít nekik megérteni, hogy figyelni kell azokra is, akiket nem ismerünk
• a közösség ereje: a gyerekek látták, hogy a barátjuk is ad, az óvó néni is segít, és a szülők is fontosnak tartják ezt, így az önzetlenség nem egy elszigetelt tett, hanem a mi közösségünk természetes értéke lett
• a lemondás büszkesége: megtanulták, hogy valamiről lemondani nem veszteség, hanem egy magasztosabb öröm forrása – az arcukon nem szomorúság, hanem az adományozó ember méltósága ragyogott.
Köszönjük a szülőknek, hogy partnereink voltak ebben a „szív-nevelésben”. Azzal, hogy otthon együtt válogattak, beszélgettek és elhozták az adományokat, nemcsak tárgyakat gyűjtöttünk össze, hanem egy érzékenyebb, figyelmesebb generáció alapjait tettük le.
Borcsa Mária, Biró Réka Mónika, Mike Rozália
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
