Ő is annak a magyar filmművészetet annyira meghatározó 1925-ös évnek a kései gyereke volt, akit karácsonyi ajándékként kapott a berettyóújfalui Makk család. S ha már a papa mozigépész volt, a fiú sem kerülhette el a sorsát. A világháború elülte után felkerült Budapestre, bekerült abba a társaságba, akik felelősei és alakítói lettek az elkövetkezendő évek-évtizedek magyar filmgyártásának. Asszisztensként kezdte, társrendezőként folytatta, majd sok-sok elvetélt kísérlet után 1954-ben leforgathatta minden idők egyik legnagyobb magyar mozisikerét, amely az agyonideologizált rákosista időkben is megmaradt annak, aminek Szigligeti megírt: fergeteges, játékos komédiának, amelyben Darvas Ivántól kezdve Pécsi Sándoron, Dajka Margiton és Soós Imrén át Gyenge Árpádig mindenki önfeledten lubickol a szerepében. Makk az elkövetkezendő évtizedekben is forgat korszakos remekműveket, de ahogy rendezőtársai többsége, pályafutása végére elfárad, utolsó filmjei már nehezen nézhetőek, még szerencse, hogy megírja Szeretni kell című vaskos önéletírását, ami nagyon sokat elárul a szocialista időszak filmgyártásáról. Száz éve született Makk Károly.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
