A nagycenki hársfasor egy kettős, kislevelű hársfákból (Tilia cordata) álló fasor, amelyet 1754-ben Széchenyi Antal és felesége, Barkóczy Zsuzsanna ültetett. Eredetileg 645 fa alkotta, mára mintegy 450 példány maradt fenn. Ez az allé vert a Széchenyi-kastély és a kastélykert tengelyében, észak–északkeleti irányban húzódik, mintegy 2,6 kilométer hosszan, több mint 11 hektáron elterülve.
De mi is az az allée vert? Ez egy francia kertépítészeti műszó, amely alatt olyan fasorokat értenek, melynek sorközei nem egyforma méretűek, hanem két szélén van két kisebb sétány a gyalogosoknak, középen pedig egy szélesebb (Nagycenken 20 méter széles) sorköz, mely között kényelmesen el lehet lovagolni. Az allée vert szimmetrikus, hiszen a két gyalogút egyforma szélességű. A fák közötti tér- és sorközök be vannak füvesítve, így a keskeny sorok közti sétálókat nem zavarja a lódobogás annyira, mintha az kemény talajon történne. A befüvesítés miatt nevezik allée vertnek ezt a kertépítészeti megoldást, melyet magyarra zöld allé néven lehet lefordítani.
Nemcsak testi szemünk, de lelki szemünk számára is van látnivaló. A nagycenki hársfasoron végig sétálva a kastélytól indulunk (a világi pompától), majd elhaladunk a sorjázó hársak között (az idők múlása, ahogy a napok sorjáznak egymás után az életünkben), és eljutunk a síremlékig (a földi életünk végét jelentő halálig). A szarkofágban – saját végakaratából – Erdődy Hanna grófnő nyugszik, aki az egyik legősibb és legtekintélyesebb magyar főnemesi család sarja, aki második gyermeke szülését követően gyermekágyi lázban halt meg mindössze 26 éves korában 1872-ben. Fiatal felesége halála megrázta az özvegyen maradt Széchenyi Béla grófot (1837–1918), aki nem nősült meg soha többé. 1877–1880 között távol-keleti expedícióra vállalkozott és onnan hozott magokat – többek közt 34 darab kaukázusi fenyőét – vetett el a vörös svéd gránitból készült szarkofág közelében.
Az idők folyamán a nagycenki hársak is pusztultak, folyamatos utánpótlásukról gondoskodni kellett. 1930 körül már Kaán Károly gazdaságpolitikus (1867–1940) és más természetvédők is sürgették a fokozatosan romló hársfasor védelmét. 1942-ben a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium rendelete természetvédelmi területnek kijáró védettséget adott a nagycenki hársfasornak – az elsők között az országban. 2001-től kezdve mint a Fertő-Hanság kultúrtáj része szerepel az UNESCO Világörökség-listáján. Ma a Fertő-Hanság Nemzeti Park, illetve az illetékes erdőhatóság gondozza és pótolja a hársakat.
Ami magát a hársfát illeti, a kislevelű hárs mellett többféle hársfaj is él Magyarországon, így a nagylevelű hárs, az ezüsthárs. A klasszikus értelemben vett hársfateának a kis- és a nagylevelű hárs az alapanyaga, az ezüsthárs inkább csak díszfaként ajánlott. Érdekesség, hogy a hársok nemzetsége az egyetlen a hársfélék rendszertani családjából, amely a mérsékelt égövön él, a rokon fajok (gyapot, kakaó) mind trópusiak.
Szerző: Bors Imre
Fotó: nagycenkkirándulás.hu, konyvutca.hu; elmenynektek.hu
Forrás: Győri Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
