Anselm Grün bencés szerzetes, teológus, lelki író tanulmányában leszögezi: „Istennek van egy álma az emberről. Ezt az álmot mindenkiről személyre szólóan újraálmodja – nekünk pedig az a feladatunk, hogy láthatóvá tegyük Isten álmát. Jézus Krisztusban Isten álma a legtökéletesebben felragyogott, valósággá vált. Ha rátekintünk, bennünk is egyre fényesebb lesz a kép, amelyet Isten rólunk álmodott.”
A német bencés szerző emlékeztet rá: a Megváltó Jézus Krisztus az éj közepén jött el közénk. A régiek féltek a december 24. és január 6. közötti éjszakáktól. Úgy gondolták, ezeken a zord éjjeleken ártó démonok kísértenek a házuk táján. Ma már nem igazán félünk a külső sötétségtől. A lelkünk éjszakájába azonban be tudja fészkelni magát a félelem.
Ha benned él Krisztus, a Világosság, akkor a te éjszakád is megszentelődik, szentséges éjjé, karácsonnyá válik. Bármilyen vész közeleg, biztonságban lehetsz, ha benned él Krisztus. Fényével és szeretetével beragyogja a te sötétségeidet is. Ez a karácsony evangéliuma, a Szent Éj örömhíre.”
Anselm Grün kifejti: Isten megálmodta a teremtést. Megalkotta a mennyet és a földet, a virágokat és a mezőket, a fákat és az erdőket, a hegyeket, a dombokat, az állatokat. Valaki azonban hiányzott az álmából. Ekkor megálmodta az embert, saját képére és hasonlatosságára. Férfinak és nőnek alkotta meg. Ám az ember elidegenedett Istentől, elhomályosította a képet, amilyenre Isten alkotta őt. „De nemcsak Istentől távolodott el, hanem szembefordult önmagával és a többi emberrel is. Tévúton járt, beleveszett hazugságainak sűrűjébe.” Ekkor Isten újraálmodta az álmát.
Isten elküldte a Fiát emberi alakban, egy szűz leány méhéből. Ezzel új kezdetet nyitott, ami esélyt hozott az embernek, hogy életét újrakezdje, kezébe vegye és olyanná alakítsa, amilyennek Isten elgondolta.
A szűztől születés Isten jele az embernek, fontos üzenetet hoz mindnyájunk számára: „Többé nem tartanak fogva sérüléseink és sértettségeink, tévedéseink és eltévelyedéseink, amelyek életünkben előfordultak. Ma megnyílhat egy új kezdet. Életünk termőföldjét, amelyet még a nemtörődömség bozótja borítja, most újra termékennyé tehetjük. Megművelhetjük, termővé változtathatjuk, hogy bő termést hozzunk, és kiviruljon eredeti szépségünk.”
Anselm Grün elemzi Szent Pál apostol Tituszhoz írt levelét, amely kifejezően mondja el karácsony titkát: „megjelent Istenünk, Üdvözítőnk jósága és emberszeretete” (Titusz 3,4).
Jézus Krisztus isteni emberségéből jóság és szeretet árad. „Az ember tehát – akit Isten álmodott meg – ezt a jóságot és szeretetet tükrözi vissza. Arca gyöngédséget, kedvességet sugároz. Jó önmagához, és jó a többi emberhez. A jóságban hisz, és kisarjasztja a jóság csíráit testvéreiben is. Nemcsak szereti a társait, a barátait, az ismerőseit, sőt az ellenségeit, hanem ő maga a szeretet. Ez a lénye: ő a szeretet.”
A Titus-levélben Pál felidézi: Krisztus megjelenése előtt „valamikor mi is esztelenek, engedetlenek és tévelygők voltunk, különböző szenvedélyek és élvezetek rabjai, gonoszok és irigyek, gyűlöletesek és gyűlölködők” (3,3). Ebből az áldatlan állapotból szakított ki bennünket Isten jósága és emberszeretete, amely Jézus Krisztusban megjelent. Üdvözített, vagyis megmentett bennünket, ahogy a Titusz-levél írja. Feloldotta a bilincseinket, amelyek fogva tartottak.
A teológus szerző leszögezi: Jézus idegenben születik. Lukács evangéliuma ezzel a mi emberlétünket jellemzi: itt élünk a földön, de végső soron nem ez az otthonunk. „A mi igazi otthonunk a mennyben van. Nekünk minden emberi lakás szűkös, a lelkünk élettere sokkal tágasabb. Bennünk Isten lakik, s őt nem lehet beszorítani emberi lakásba. Ott azonban, ahol Isten bennünk lakik, megjelenik az otthonosság. Az idegen föld, amelyet Lukács olyan kíméletlennek lát, egyszer csak a világ középpontjává válik. Angyalok jelennek meg, Isten dicsőségéről énekelnek, és a békéről, amely megvalósul a földön, ha Isten lakóhelyet talál bennünk.”
Jézus születésének helyszínéről elmélkedve Grün idézi C.G. Jungot: szerinte szüntelenül annak tudatában kellene élnünk, hogy az ember „csak istálló, amelyben Isten született – és nem palota, amelyet Istennek szívesen felkínálna”. Jézus azon a helyen születik, ahol a jószágok élnek. Ott azonban, ahol az emberek élnek és otthon érzik magukat, az ajtók zárva maradnak előtte. Az istálló olyan hely bennünk, ahol „jószágok” laknak, az ösztönök, a vágyak, a vitalitás, a szexualitás. Ezt az „állati” részünket legszívesebben elrejtenénk magunk és a többiek elől. „Szégyelljük. Mert nem tudjuk irányítani, kézben tartani.” Istent elsősorban „nem ott találjuk, ahol dolgozunk, ahol otthonosan berendezkedtünk, ahova másokat is meghívunk, hanem az »istállónkban«. Ehhez alázat szükséges. Bátran ki kell tárnunk az istállónk ajtaját Isten előtt.
Anselm Grün megvilágítja: azáltal, hogy Isten emberré vált Jézus Krisztusban, „mi is isteni emberek lettünk. Isten átváltoztatta halandó természetünket. Lelkünk mélyén egyek vagyunk vele. Ez a valódi lényegünk… Már nem kell bálványokat sem imádnunk. Az isteni élet bennünk van.”
Fordította: Somfai Boglárka
Anselm Grün: Istenünk karácsonyi álma
Korda Kiadó, 2025
Fotó: Anselm Grün OSB Facebook-oldala; Korda Kiadó
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
