Budapest 1944-es krónikája tanulság

Tisztelt Főigazgató Asszony, tisztelt Igazgató Úr, Ezredes Úr, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A 20. század közepén a magyar égbolt alatt az emberek először tapasztalták meg, hogy mit jelent a modern, ipari léptékű háború. 1944-ben, ahogy itt a képeken is láttuk, az amerikai és brit légierő bombázásai Budapestet stratégiai célponttá tették. A város felett géprajok, formációkban repülő bombázók jelentek meg, amelyeket vadászgépek kísértek. A légvédelem feladata akkoriban alapvetően egyszerű volt, felismerni a köteléket, megszólaltatni a szirénát és reménykedni, hogy a légvédelmi ütegek elég tűzerőt tudnak kifejteni a támadók ellen. A védelem többnyire statikus volt. A légvédelmi ágyúk helyhez kötöttek, a radarrendszer kezdetleges, az előrejelzés pedig korlátozott volt. A civil lakosság védelme bunkerbe, pincébe húzódással valósult meg. A bombázás így nem csak katonai, hanem társadalmi „élmény” is volt – a rossz értelmében. A háború szó szerint becsengetett a lakásokba. Ma, 80 évvel később a világ újra a légvédelem jelentőségéről beszél. Ma azonban nem bombázó kötelékekkel, hanem drónrajokkal, cirkáló rakétákkal és nagysebességű eszközökkel jelennek meg a horizonton. A modern konfliktusok az orosz–ukrán háborútól a Közel-Keletig azt mutatják, hogy a légi fenyegetés sokkal gyorsabb, kiismerhetetlenebb és precíziósabb, mint 1944-ben. A második világháború idején a veszélyt lehetett látni, lehetett hallani. A bombázók motorzaja, a szirénák hangja figyelmeztette a várost. Ma sokszor láthatatlan támadások érkeznek. Nincs radarvisszaverődés, önálló célkereséssel repülnek a repülőeszközök, GPS hamisítást alkalmazó eszközök támadnak, nem formációban jönnek, hanem sokszor akár egyesével, a legváratlanabb helyeken és időkben, alacsonyan és terepkövetéssel, hogy észrevehetetlenek legyenek, vagy éppen egyszerre százával megosztva a légvédelmi rendszerek figyelmét. A mai háborúkban látszik, hogy nem elegendő egyetlen fegyvernem ellen védekezni, hanem sokféle fenyegetés ellen kell egyszerre. Ezért ma a légvédelem már nem csak légvédelmi ütegekből és fegyverekből áll, hanem szenzorhálózatokból, mesterséges intelligencia által vezérelt rendszerekből, elektronikai hadviselésből és nem utolsó sorban nagyon precíz hírszerzésből és adatfeldolgozásból.

A háború kezdeti szakaszában Ukrajna képes volt meghiúsítani Oroszország légi fölény megszerzésére irányuló törekvéseit, amely így nem tudott megfelelő légi támogatást nyújtani a szárazföldi csapatoknak, és a gyors győzelem kivívására vonatkozó orosz tervek így nem valósultak meg. Az ukrán hadvezetés az orosz légicsapások előtt széttelepítette a légvédelmi képességeit, emiatt a légvédelmi eszközök csupán 10%-át érte támadás a háború első 48 órájában. Az inváziót követő 3–4 napon belül Ukrajna képes volt az alapvető légvédelmi műveletek végrehajtására, a mobil légvédelmi rakétarendszerek és a korai előrejelző radarok révén. Újjáépítették kommunikációs rendszerüket, hozzákezdtek a megfelelő célmegjelölő és célkezelő információk megosztásához, és elkezdték integrálni már a háború korai szakaszában az elektronikai harci eljárásokat. Csökkentették a légvédelmi eszközök jelkibocsátását és folyamatosan mozgásban tartották a légvédelmi rakétakomplexumaikat. Oroszország így a hagyományos légierő alkalmazása helyett, változtatva a korábbi harc eljárásain, áttért a rakéta és a dróncsapások végrehajtására.

Ezek a tömeges orosz rakéta- és dróncsapások jelentette kihívásokat Ukrajna a hazai hadipari fejlesztések, a nyugati katonai segélyek és az élőerő-haditechnika-képességek integrációjának kombinációjával próbálta kezelni. A hadiipara lehetővé tette a légvédelmi rendszerek folyamatos fejlesztését, amihez hozzájárult a nyugati technológiához való hozzáférés is. A drónfenyegetés ellen automatizált tüzérségi rendszereket, zavaró rendszereket fejlesztettek, utóbbit a manőverező robotrepülőgépek fedélzeti rendszerei ellen is alkalmazzák már. A légvédelmi rakétákat kiegészítve ez a két, jóval olcsóbb megoldást biztosító fejlesztés fenntartható légvédelmet tesz lehetővé. A rendszerek hazai fejlesztése biztosítja a gyors rendszerfrissítéseket, a folyamatosan változó fenyegetésekre adható hatékony válaszokat. Az egyszerű kereskedelmi forgalomban kapható technikák (műholdvevők, mobiltelefonos alkalmazások és az internetes kommunikáció) integrálásával olcsó és hatékony kommunikációt tettek lehetővé a haderőn belül is. A polgári hatóságokat be tudták vonni a légi riasztások rendszerébe és a veszélyhelyzeti reagálás koordinálásába, amelyben szintén gyorsították a fenyegetésekre adott válaszokat. Ezek az erőfeszítések hozzájárultak a meglévő képességek maximalizálásához, növelve a légvédelmi rendszerek hatékonyságát. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden egyes, Oroszország által kilőtt rakétát vagy drónt képesek leszedni. De hatékonyan tudnak ellenük védekezni.

Mit jelent ez ma nekünk itt Magyarországon? A múlt és a jelen háborúinak tanulsága teljesen világos. A városok és kritikus infrastruktúrák sebezhetőek a levegőből, a légvédelem fejlesztése prioritást élvez a Magyar Honvédségen belül is. Ahogy láttuk a fotókon, az 1944-es bombázás, pusztulás ezt drámai módon bizonyította, és mindez jól látszik a ma háborúiban is, ha valaki lát képeket akár a közel-keleti háborúkból, akár az orosz-ukrán háborúból. Ma azonban nem csak a bombák fenyegetik a városokat, hanem olyan drónok is, amelyek felderítenek, amelyek célra vezetnek, vagy éppen a kommunikációt zavarják. Ma a légvédelemnek rétegzettnek kell lennie. Rétegzettnek kell lennie a radarrendszernek, de drónokkal is kell figyelni a légteret, és a drónokkal vadászni kell, gyors célokat elérni, az elektronikai eszközökkel kell zavarni is kell. Budapest 1944-es krónikája nem csak történelmi epizód, hanem tanulság arról is, hogy a légi fenyegetés minden korszakban megjelenik, csak az eszközök változnak, ahogy azt látjuk a mai háborúkban. A háborúk tapasztalatai azt tanítják, hogy nem csak városaink, hanem energetikai létesítményeink, közlekedési csomópontjaink, a kritikus infrastruktúra is sebezhető, csak a fegyverek lettek modernebbek. Magyarország ezekre adott választ, amikor 2016 után elindította haderőfejlesztési programját, ahol a légvédelem és a légierő fejlesztése kiemelt figyelmet kapott. Látva az orosz-ukrán háború tapasztalatait, azokat integrálva muszáj volt alakítani ezeket a fejlesztési terveket és áttérni olyan területekre, amelyeken eddig nem vagy csak kevéssé gondolkodtunk. Hogy csak néhányat említsek meg ezek közül: föl kell készülnünk és egyre inkább fejlesztenünk kell az elektronikai hadviselési képességeinket, fölkészülve arra, hogy képesek legyünk bármikor megvédeni a magyar embereket és Magyarország biztonságát. Meg kell újítsuk a radarhálózatunkat, hogy minden szinten lássunk, és ehhez hazai gyártást is igénybe kell vennünk. Mint azt Önök is bizonyára tudják, megérkezett már Magyarországra a NASAMS, és a Mistral rakétavédelmi rendszer is rendelkezésünkre áll. Ezek olyan rendszerek, amelyek nem csak repülőgépeket, hanem manőverező robotrepülőgépeket és egyes drónokat is képesek már megsemmisíteni. De azt gondolom, hogy itt nem állhatunk meg és tovább kell mennünk, és fejlesztenünk kell a katonai kutatási, fejlesztési intézményeket is, ahol az innováció megjelenik, és olyan új technológiákat tudunk kidolgozni, amelyeket az orosz–ukrán háború vagy más háborúk tapasztalatai alapján integrálni tudunk mi is a Magyar Honvédségbe. És ezt a tudást, ezt transzformálnunk kell a honvéd tisztképzésben is, hogy olyan vezetői legyenek a Magyar Honvédségnek, akik képesek ezeket az új technikákat és technológiákat alkalmazni és gyorsan tudnak adaptálódni az új rendszerekhez.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Budapest 1944-es története azt tanítja, hogy a légvédelmet nem lehet utólag kiépíteni, annak készen kell lennie. A mai világ újra a légiriadókra figyel, de már más technológiával és módszerekkel, mint 1944-ben.

Ami a legfontosabb, hogy Magyarországon ez nem ismétlődhet meg.