27 évesen elhunyt a volt magyar válogatott atléta

27 évesen elhunyt a volt magyar válogatott atléta

27 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Soltész Gréta korábbi magyar válogatott atléta, többszörös utánpótlásbajnok gátfutó, akiről edzője emlékezett megrázó sorokkal.

A gyászhírről csütörtök késő délelőtt számolt be a Magyar Atlétikai Szövetség: Soltész Gréta súlyos betegséget követően, január 28-án hunyt el – írja az eurosport.hu.

Soltész Gréta sokszoros magyar bajnok volt utánpótlásszinten, a gátfutás mellett távolugrásban is nagy tehetségnek számított. A magyar válogatott színeiben részt vett a 2013-as EYOF-on.

Első egyetemi évében diagnosztizáltak nála daganatos betegséget, amivel hat és fél éven keresztül küzdött. Aktív maradt, többek között tavaly részt vett a MOB Fiatal sportvezetők programjában.

Soltész Grétáról korábbi ócsai edzője, Spák József emlékezett meg megrázó sorokkal, többek között azt írta:

„Valamikor, talán 2007 környékén, az iskolaudvaron felfigyeltem egy kislányra. Játék közben rendkívül ügyes, eleven és feltűnően bátor volt. Nem lehetett nem észrevenni. Soltész Grétának hívták. Mintha érezte volna, hogy ez az ő útja: különösebb győzködés nélkül beleegyezett, hogy megismerkedik az atlétikával. Másnap már ott állt az edzésen. Nagyon hamar kiderült, hogy nemcsak kiváló adottságai vannak, hanem rendkívüli tehetsége is. Gyorsan világossá vált, hogy a távolugrás és a gátfutás lesz az a két szám, ahol igazán nagy eredményeket érhet el.

Hírdetés

Mindössze 12 éves volt, amikor első országos bajnoki címét megszerezte: megnyerte a III. korcsoportos lány távolugrást, és 60 méteren is dobogóra állhatott Sorok Klaudia és Földvári Evelin mögött. Ugyanebben az évben az akkor 150 centiméter magas kislány 553-at ugrott távolban, 8.08-at futott 60 méteren, egy terematlétikai versenyen beugróként „ollózott” 146 centit magasban – és mivel a mezei futáson is kötelező volt részt venni, hát természetesen azt is megnyerte.

Teltek az évek, jöttek az eredmények, a bajnoki címek, a korosztályos válogatottság, az EYOF-szereplés – sorolhatnánk. Neki azonban mindig a teljesítmény számított. Többször előfordult, hogy egy verseny megnyerése után is elégedetlen volt önmagával. A maximalisták már csak ilyenek.

Tény, hogy felnőttként nem vált igazán eredményes élsportolóvá. Másra helyeződött a hangsúly: a tanulásra. Ott is a maximumot akarta hozni – és hozta is.

Első egyetemi éve alatt derült ki, hogy beteg. Hat és fél éven át küzdött. …

Már nagybeteg volt, amikor sikeresen részt vett a MOB Fiatal Sportszervezők Programjában. Mindezt úgy, hogy közben folyamatosan dolgozott, nélkülözhetetlen rendezvényszervezőként….”


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »