Advent 3. vasárnapja, gaudete vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 11, 2–11)
Örvendezés (gaudete) vasárnapján azon gondolkodom, mekkora öröm forrása lehet számunkra a mai örömhír.
Először is a börtönben gyötrődő Előfutár kérdésére figyelek: Te vagy az Eljövendő? Te vagy-e az, akire a világ teremtése óta várakozunk? Ebben
Jézus válasza egyszerű és világos: „mondjátok el Jánosnak, amit láttok…”, és kezdi elősorolni mindazt, amit Izaiás prófétától a mai olvasmányban olvasunk: a vakok látnak, a sánták újra járnak… A korabeli zsidó felfogás szerint e csodák fogják majd igazolni a Messiást, ha eljön. Jézus mindehhez még hozzáteszi: „a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig az örömhírt hirdetik”. Ez utóbbi leginkább a hegyi beszéd lelkiségét idézi. És valóban, Jézus még egy különleges boldogságmondással is üzen a Keresztelőnek és nekünk is: „Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.” (Mt 11, 2–11) Ez a szíve a mai evangéliumnak! Csak akkor nem botránkozunk meg benne, ha úgy tekintünk Jézusra, mint a fentebb említett szegények. Csak akkor tudunk örvendezni, hogy találkozunk Vele a betlehemi jászolban karácsony sötét éjjelén, ahelyett, hogy megbotránkoznánk azon, hogy Isten, a mindenség királya milyen méltatlan körülmények között lép a világba.
De miért rejtőzködik? Többféle választ is adhatnánk erre, de az biztos, hogy Isten azt szeretné, ha mindenekelőtt a szívünkkel ismernénk fel Őt. A Mária karján pihenő csecsemőben, a kafarnaumi zsinagógában zavart keltő fiatal rabbiban, a déli hőségben egy szamáriai kút mellett várakozó szomjas idegenben, a keresztre feszített elítéltben, az emmauszi fogadóban a kenyértörés pillanatában. Ma pedig egy kis ostyába rejtve, az élet kenyerében, az eucharisztikus színek alatt.
Ez a találkozás, ez a felismerés a mai örvendezésünk középpontja! Hát nem maga Jézus is kifejezi e túláradó boldogságot, a meg nem botránkozó örömet, amikor – az evangélium szavaival – így ujjong: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és kiműveltek elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek.” (Lk 10,21). A kicsik, a lelki szegények, az együgyűek boldogsága a miénk, mert megláthatjuk, felismerhetjük rejtőzködő Istenünket. Ha elvárások, előítéletek nélkül tekintünk rá, akkor tapasztaljuk csak meg Saint-Exupéry mély igazságát: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
Szerző: Seidel Klára CB
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
