Új kerékpárút épül

Új kerékpárút épül

Uniós támogatással a Maros-partra vezető, 5,4 kilométer hosszú új kerékpárút épül Makón – tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.

A közlemény szerint az 1,127 milliárd forintos költségű, a tervek szerint jövő őszre elkészülő fejlesztésnek köszönhetően kerékpárral és más mikromobilitási eszközzel is elérhetővé válnak a város egyes turisztikai attrakciói. A Makón élők mellett a környező településekről – Hódmezővásárhely, Szeged, Kiszombor – érkezők közlekedési lehetőségei is javulnak.

Hírdetés

A Révész utcától az Aradi utcáig vezető, hét szakaszra bontott új út a kiinduló és a záró részen is biztosítja a biciklisek biztonságos és komfortos átvezetését a 43-as főúton, kétszer is keresztezi a 121-es számú, Kétegyháza-Újszeged vasútvonalat, valamint bekapcsolja Gerizdes városrészt a város kerékpárút-hálózatába. A Makó déli részén fekvő turisztikai attrakciók – a többi közt a Maros-parti strand, a lombkoronasétány, a Maros kalandpart – megközelítésének javítása mellett az új kerékpárút sokak számára biztonságosabbá teszi a munkába járást is.

A beruházás során – melyben az önkormányzat mellett konzorciumi partnerként részt vesz az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. is – a különböző szakaszokon kerékpársávot és önálló kerékpárutat alakítanak ki. A kerékpársávoknál a biztonsági felfestések mellet a szükséges útszélesítéseket is elvégzik.

A projekt része a kerékpáros közlekedés népszerűsítése is – közölte az önkormányzat.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »