November 28-án Mennyből az angyal… címmel nyílt meg Udvardi Erzsébet festőművész kiállítása Győrben, a Triangulum Galériában.
Udvardi Erzsébet (1929–2013) úgy töltötte be a keresztségében kapott prófétai küldetését, hogy festményeivel igyekezett Istenre mutatni és az embereket Isten felé vezetni – köszöntötte Veres András győri megyéspüspök a kiállítás résztvevőit.
A tárlat ebben az adventi időszakban Isten felé irányíthatja figyelmünket, másrészt vezethet bennünket, hogy mi mindnyájan fölfedezzük egyéni prófétai hivatásunkat és küldetésünket, hogy mindnyájan Istenre mutató emberekké váljunk – hangsúlyozta a főpásztor.
Lukácsi Zoltán kanonok, győr-szigeti plébános ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a kiállítást, megosztva saját személyes élményeit és Udvardi Erzsébettel való ismeretségük történetét. „Udvardi Erzsébet, akit azért küldött az Isten emberi testben, hogy elviselhetővé, szebbé tegye az életünket, egy biztos: angyali lélek volt, angelos, hírnök: követségben járt közöttünk, Isten áldotta tehetségével mindig az égiekre irányította a tekintetünket.
Az Örök Világosság, a mennyei harmónia festője volt, ebben a sötét és kaotikus világban. Újra felfedezte és merészen alkalmazta az arany színt, amely az ikonokon és a régi képeken is mindig az Isten világát, a szentet jelentette. Balatoni képein ugyanaz az arany ragyog, mint szakrális képein, tanítva, hogy a természet alkotója azt akarja, hogy már földi életünkben a természetfölötti ismeretére és szeretetére jussunk.”
Lukácsi Zoltán gyermekkorában ismerte meg a művésznőt, amikor az akkori plébános, Koloszár György templomot épített Fertődön. Zoltán atya édesapja volt akkor a templom műszaki ellenőre. A templom belső díszítéséről gondolkodtak, amikor Koloszár atya gondviselésszerűen találkozott Badacsonytomajban Udvardi Erzsébettel. Betért a templomba, ahol épp a monumentális Utolsó vacsora-képén dolgozott. A fertődi plébánosnak remek érzéke volt a művészethez és a zenéhez is, el is határozta, hogy a művésznőt fogja felkérni az ő templomának felékesítésére is, bár akkor még kevésbé volt ismert és elismert a festőművész.
„Bibliai témájú szenteket festeni nem tűnt korszerű törekvésnek a szocializmusban, kezdetben egyházi körökben is szokatlanul fogadták a hagyományostól eltérő kép- és színvilágát. Ez azonban nem befolyásolta Udvardi Erzsébetet: azt festette, amit a lelke diktált. Szerencsére György atya is hajthatatlan volt. Így rendszeresen jártak Badacsonytomajba édesapjával és a fertődi plébánossal. Így készült a Golgotai jelenet és a két oldalkép: A bölcsek hódolata és a Feltámadás is. Ezek voltak az első Udvardi-képek a Győri Egyházmegyében. Végül a keresztúti stációkkal lett teljes az enteriőr. Ma már mindenki tudja, hogy az egyházmegye büszkesége a fertődi templom” – hangsúlyozta Lukácsi Zoltán.
Hosszabb szünet után, már pap korában Zoltán atya újra felvette a kapcsolatot Udvardi Erzsébettel, rendszeresen találkoztak. „Jó volt vele lenni, vele beszélgetve úgy érezte az ember, hogy megfürdött és felfrissült a lelke. Jó volt látni őt a műtermében a képek születése közben” – idézte fel a találkozások pillanatait.
Személyes élményeit folytatva így beszélt: „Végtelen alázattal élt és dolgozott, kerülve a nyilvánosságot, és kérlelhetetlen műgonddal törekedett a tökéletességre. Mivel saját gyermeke nem volt, a képek voltak a gyermekei, nehezen is vált meg tőlük. Ha mégis elkerültek tőle, akár végleg, vagy akár csak kiállításra, mint jó szülő a legjobbat akarta a gyermekeinek. Nem nyugodott, amíg a legjobban nem érvényesültek a festményei. Végtelen precizitással, aprólékos gonddal helyezte el valamennyit. A Prohászka-iskola kápolnája számára készített képéhez egy teljes délutánra volt szükség ahhoz, hogy beállítsák. Nem nyugodott meg, míg a lehető legjobb nem lett. Ő nem a surló fényt, hanem a ragyogást szerette: a képei ragyogását, nem a sajátját.
A külsőségekkel nem törődött. A művészallűrök távol álltak tőle. Ő csak a képeinek és a képeiben élt. De a képei ragyogása belülről fakadt, ragyogó lélek volt, és mint az angyalok: mélyebb tudással rendelkezett. A röntgennél mélyebben látott az emberi, politikai helyzetekbe: mindenkivel tisztelettudó volt, de a vesékbe látva tudta, hogy kik azok, akik csak maguknak akarnak hasznot húzni az ő közelébe férkőzve. Tudta jól, hogy kik a jóakaratú emberek, akiknek a földön békességet hirdettek az angyalok. Angyalian tiszta lelkével és művész szemével csalhatatlanul sosem bizonytalanodott el szilárd értékrendjében, isten- és hazaszeretetében. Törékeny testében erős lélek lakott. Mindig azt mondta, hogy nem a kép megfestése a nehéz, hanem kitalálni a kompozíciót, a szituációt, megtalálni a legkifejezőbb formát. A megfestés már csak technika kérdése. Ezzel is hangsúlyozva, hogy a művészet nem mesterségbeli tudás, hanem gondolat és lélek.
A legkedvesebb témája a karácsony: ahogy az angyalok meghirdetik a világnak a megtestesült Isten közénk jövetelét, örömöt, fényt, szeretetet akart hirdetni. Idős korában többször azt mondta, hogy ő már legszívesebben csak karácsonyt festene.”
Lukácsi Zoltán záró gondolataiban megköszönte Udvardi Erzsébetnek, „hogy tehetségét semmilyen emberi szempontnak alá nem vetette és megajándékozott bennünket a szépség, az igazság, a jóság és a szentség természetfeletti ragyogásával. Az angyalok kórusával együtt zengi velünk: »Dicsőség a magasságban az Istennek, békesség a földön a jóakaratú embereknek!«”
A megnyitón közreműködött Balogh Eszter énekművész.
Forrás: Győri Egyházmegye
Fotó: Ábrahám Kitti
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
