Újabb kilépő a Magyar Szövetségből

Újabb kilépő a Magyar Szövetségből

Újabb kilépő a Magyar Szövetségből Tokár Géza2025. 12. 03., sze – 13:02

A Facebookon jelentette be kilépését a Magyar Szövetségből Viola Miklós orvos, önkormányzati és megyei képviselő. Úgy gondolja, hogy a párt elmozdult a centrum pozíciójából.

Viola kilépése azért is érdekes, mert a párt múlt hétvégi megbeszélése előtt még központi szerepet vállalt a komáromi aktivitásokban, beleértve a megyei választások előkészítését. Az előzetes megegyezések alapján a gútai politikus lett volna a párt nyitrai megyefőnök-jelöltje, egyben ő vállalta magára az egészségügyi szakterület koordinálását is. Az országos kongresszust követően sem bírálta látványosan az alapszabály megváltoztatását, amely többek között lehetővé tette az elnökségnek, hogy beleszóljon a jelöléssel kapcsolatos döntésekbe.

A szociális hálózaton írt bejegyzésben a politikus kijelenti, hogy a döntést hosszas mérlegelés, valamint több hónap negatív tapasztalatainak lezárásaként hozta meg. „Üdvözlöm a pártban elindult korszakváltás szükségességét, azonban meggyőződésem, hogy ezt kizárólag erős belső egységre, az erők valódi összehangolására építve lehet sikeresen folytatni. A belső megosztottság csökkenése jó alapot teremthetne ehhez, ugyanakkor egy bizonyos ideológiai irányba történő elmozdulás a teljes egység hiányában széttartó folyamatokat is elindíthat, ami gyengíti a párt stabilitását és jelenlegi erejét” – áll a bejegyzésben.

Viola szerint „a párt jövője nem a külső, két nagy ideológiai pólus között való iránykeresésben rejlik, hanem egy kiegyensúlyozott, belső középre pozícionált irány kialakításában és felvállalásában.” A képviselő szerint ezt jelenleg nem tapasztalni, ráadásul felborulni látja az alulról építkező struktúrákat is, amely a választók elfordulásában csúcsosodhat ki.

„Kilépésem ellenére továbbra is elkötelezetten kívánok dolgozni a felvidéki magyar közösség építésén. Kiemelt feladatomnak érzem az egészségügyi és szociális szférában kialakult problémák megoldásának előmozdítását. Ezt a munkát azonban a mai naptól kezdve független önkormányzati és megyei képviselőként folytatom” – zárja a bejegyzését a politikus.

Kapcsolódó cikkünk

Hírdetés

A Magyar Szövetség elnökségi tagja és az ismert sebészorvos nem említette Peter Kotlár kormánybiztos és más koalíciós politikusok nevét, ám közleményében nyilvánvalóan a kormánykörök oltásszkeptikusságát bírálta.

Orvosként felháborít és megriaszt, hogy nagy támogatottsággal bíró politikusok minden következmény nélkül sarlatánok gyülekezetének kiálthatják ki a Szlovák Tudományos Akadémiát. Egy demokratikus társadalomban természetes a vita, de nem a tudomány és a politikum között. A közbizalom szempontjából kifejezetten káros, ha a tudományos kutatás tárgya politikai támadások céltáblájává válhat 

– áll Viola Miklós közleményében, amelyet a Magyar Szövetség sajtóosztálya juttatott el lapunknak.

„Nem tudom, hol van az univerzum vége, de nem is próbálom megfejteni, mert nem értek hozzá. Azt viszont tudom, hogy az oltásokkal kapcsolatos bizalomvesztés világjárvány nélkül is hatalmas gond, és a nagyon veszélyes gyermekkori fertőző betegségek elterjedéséhez vezethet: kanyaróhoz, torokgyíkhoz, szamárköhögéshez“ – folytatódik a szöveg.

Az ismert gútai orvos „boszorkányüldözésnek“ minősítette az egész közéleti vitát, amely szerinte nemcsak az mRNS-vakcinákról szól, hanem „még szélesebbre nyitja az ajtót a tudományellenesség, az álhírek előtt“. 

Ma az akadémiai kutatások kerülnek pellengérre, holnap az alapvető orvosi eljárások és a gyógyszeres terápiák következnek? Meggyőződésem, hogy a tudomány gyengítése nem politikai győzelem, hanem közegészségügyi kockázat 

– zárul a politikus-orvos közleménye.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »