Alaposan hallgatva Buttánit – Nagyonbuttánit -, egy végső érv bontakozik ki, ami egyébként zseniális, szóval neve ellenére nem annyira buta a srác.
Az érv lényege: nem számít mi van, a lényeg, hogy nyugaton az élet jobb, így nincs értelme elmélkedni, egyszerűen ahhoz kell alkalmazkodni, ahol jobb.
A dolognak két oldala is van: egy morális és egy praktikus.
A morális: vajon helyes értékrend-e a mindenkori több pénzhez igazodni. A válasz nyilvánvalóan az, hogy nem.
De ha csak ez lenne, még menthető lenne az egész azzal, hogy semmi értelme kilátástalan harcot folytatni, jobb megbékélni, meghúzódni, majd ebben az állapotban megtalálni a helyünket, mintsem a biztos vereség tudatában hősiesen meghalni.
Van viszont egy praktikus szempont is. Mégpedig az, vajon érdemes volt-e 1988-ban karriert indítani a KISZ-ben? Nyilvánvalóan nem, ez csúnyán elkésett akció lett volna.
Márpedig a helyzet hasonló. A nyugat elvesztette dinamikáját, vége van felemelkedési szakaszának. Semmi gyakorlati értelme most már akár számító módon is alkalmazkodni hozzá.
Az idő most azoké, akik kiugrottak, de legalábbis haboznak. Jön fel a Kelet, a Nyugat meg megy lassan vissza a helyére, ahol a XVI. sz. előtt volt.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
