XIV. Leó pápa november 27-én, csütörtökön reggel Róma Fiumicino repülőteréről elindult első apostoli útjára, amely Törökországba és Libanonba vezet. A pápai repülőgép az Ankara-Esenboğa nemzetközi repülőtéren csütörtökön helyi idő szerint 12.22-kor (magyar idő szerint 10.22-kor) szállt le.
A Szentatyát hivatalos tiszteletadással fogadták a repülőtéren, miután Törökország apostoli nunciusa és az ország protokollfőnöke üdvözölte Leó pápát.
Ankarába érkezése után XIV. Leó első útja az Atatürk Mauzóleumhoz (Anıtkabir) vezetett.
A mauzóleum nagy jelentőséggel bír a törökök számára, mivel a modern Törökország alapítója, Mustafa Kemal Atatürk, a független, laikus török állam megteremtőjének emlékét őrzi.
A mauzóleumnál hivatalos delegáció fogadta XIV. Leót, többek között a kormányzóhelyettes és a mauzóleum parancsnoka.
A pápa koszorút helyezett el Atatürk sírjánál, a mauzóleum vendégkönyvébe pedig a következő üzenetet írta: „Hálát adok Istennek, hogy meglátogathattam Törökországot, és a béke és jólét bőségét kívánok az országnak és népének.”
Délután XIV. Leó az elnöki palotába megy, ahol a fogadási ünnepség után találkozik Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel, majd beszédet mond a török hatóságok, a civil társadalom képviselői és a diplomáciai testület tagjai előtt.
A nap végén a pápa repülővel utazik Ankarából Törökország legnagyobb városába, Isztambulba.
Forrás: Vatican News angol nyelvű szerkesztősége
Fotó: Vatican Media
Szalontai Anikó/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


