Leó pápa a lett zarándokoknak: A remény bátorságával és a hit erejével térjetek haza

A Szentatya november 24-én, hétfőn délelőtt fogadta a Vatikánban a lett miniszterelnököt, Evika Siliņát, majd a balti ország nemzeti zarándoklatának több mint kétszáz résztvevőjét. Hozzájuk intézett beszédében arra buzdította őket, hogy vegyenek példát a római szentekről, akik a nehézségekben sem veszítették el a reményt. A régióban dúló konfliktus idején is helyezzék bizalmukat Istenbe.

Az Apostoli Palota magánkönyvtárában fogadta XIV. Leó pápa a lett miniszterelnököt, aki ezt követően találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Paul Richard Gallagher érsekkel, a Szentszék államokkal és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolatokért felelős titkárával.

A szívélyes hangú megbeszélések során a felek örömmel nyugtázták a Szentszék és a Lett Köztársaság között fennálló jó kapcsolatokat. Kiemelték a keresztény hit és a Katolikus Egyház működésének pozitív hozzájárulását a lett társadalom javához. Áttekintettek továbbá néhány regionális és nemzetközi jellegű kérdést, különös tekintettel a béketörekvésekre, amelyek az ukrajnai háború lezárását célozzák.

A római szentek nyomdokain

XIV. Leó pápa örömmel köszöntötte a lett nemzeti zarándoklat résztvevőit, akik a szentév alkalmából érkeztek az Örök Városba, száz évvel az első hivatalos római zarándoklatuk után.

Jó látni, hogy életben tartják a zarándoklás hagyományát, és követik elődeik nyomdokait a hitben – mondta a Szentatya. Háláját fejezte ki, amiért eljöttek Rómába, amely mindig is a keresztények otthona volt, hiszen a nagy apostolok, Péter és Pál itt tettek ragyogó tanúságot az evangéliumról, a hit vértanúságát vállalva. Leó pápa azért imádkozik, hogy inspirációt merítsenek tőlük és más római szentektől. Ők mindannyian megmutatták, hogy a remény nem csal meg, helyzetük bizonytalansága és az előttük álló kihívások dacára sem.

Bízzunk Istenben

Ferenc pápa 2018-ban kereste föl Lettországot a nemzeti függetlenség századik évfordulóján, és szólt a múltban átélt nehézségeikről is. A régióban zajló jelenlegi konfliktus felidézheti azokat a viharos időket – mondta Leó pápa. Fontos, hogy valamennyien Istenhez forduljunk, hogy kegyelme megerősítsen minket, amikor hasonló megpróbáltatásokkal nézünk szembe. A remény, amely a szentév központi témája, nem azt jelenti, hogy mindenre választ kapunk, hanem sokkal inkább arra szólít minket, hogy helyezzük újra bizalmunkat Istenbe, és közelebbről kövessük Krisztust.

Hírdetés

Az elnöki palotában mondott beszédében Ferenc pápa rámutatott, milyen alapvetően fontos szerepet játszott a keresztény hit Lettország történelmében, idézve Zenta Maurinát, aki azt írta, hogy gyökereik az „égben vannak”.

Isten áldásai a mindennapokban

Leó pápa a zarándokokhoz intézett beszédében háláját fejezte ki, hogy az elmúlt években szorosabbá váltak a kapcsolatok Lettország és a Szentszék között. Külön örömére szolgált, hogy a miniszterelnök is eljött Rómába a nemzeti zarándoklattal.

Az öröm és a remény forrása

Ebből a szempontból a zarándoklat fontos szerepet játszik hitéletünkben, mert időt és helyet kínál arra, hogy Istennel mélyebben találkozzunk. Eltávolít minket a hétköznapok rutinjától és zajától, megadja a teret és a csöndet ahhoz, hogy világosabban meghalljuk Isten hangját. Leó pápa arra buzdította a lett zarándoklat résztvevőit, hogy

Szeretett hazájukba visszatérve ne feledjék, hogy nem ér véget a zarándoklat, hanem annak magvai gyökeret kell hogy verjenek mindennapi apostolkodásukban, és gyümölcsöt kell hogy hozzanak életükben. Ezáltal a lett helyi egyház továbbra is az öröm és a remény forrása lesz az ország minden lakója számára – zárta beszédét Leó pápa, majd Mária, az Egyház Anyja közbenjárásáért fohászkodva szívből jövő áldását adta a lett zarándokokra, szeretteikre, különösképpen a betegekre, az idősekre és a gyermekekre, életüket Isten kezébe ajánlva.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »