XXV. Nemzetközti Magyar Fotóművészeti kiállítása a Reviczky Házban

XXV. Nemzetközti Magyar Fotóművészeti kiállítása a Reviczky Házban

2025 novemberében immár XXV. alkalommal került sor a Nemzetközi Magyar Fotóművészeti kiállítás megnyitójára a lévai Reviczky Házban. A világ nagy, sok benne a magyar és sok benne a tehetséges fotóművész. Ezeket a Magyarországi és határon túli, magukat magyarnak valló, fotóművészeket fogja össze a Magyar Fotóművészek Világszövetsége (MFVSz). A szervezet tagjai a világ 9 különböző országában élnek és mindennapjaikat, világról alkotott véleményüket kapják lencsevégre.

Magyar identitásuk mellett a fotóművészet iránt való rajongásuk és elköteleződésük is közös a szervezet tagjaiban. A MFVSz minden évben meghirdet fotópályázatot a Nemzet-közti Magyar Fotószalon néven. A pályaművekből készült tárlatot immár 22. alkalommal köszönthettük Léván, a MFVSz szlovákiai tagjainak közreműködésével.

Megnyitó (Fotó: Toldi Zoran)

A kiállítást Hevesi Tibor zongorajátéka nyitotta meg és teremtette meg a kellemes hangulatot az est további részére. Ezután Péter József, a Reviczky Társulás képzőművészeti szakosztály vezetője köszöntötte a vendégeket és a fotóművészet iránt érdeklődőket. A köszöntő után Nagy Tivadar, a szövetség felvidéki s észak – magyarországi kiállításokért felelős alelnöke, engedett bepillantást nyerni a kulisszák mögé.

Elmondása szerint Léva kifejezetten kedves számára, hisz ami kiállításokat illeti, Szlovákiában legelőször Léván, a Reviczky Ház galériájában volt lehetőségük kiállítani.

Beszédében megköszönte Urbán Zoltánnak a Reviczky Társulás elnökének és Péter Józsefnek a Képzőművészeti szakosztály vezetőjének a sokéves együttműködést és külön megköszönte ifj. Ševeček Juditnak a Reviczky Társulás titkárának a segítséget a kiállítás megszervezésében és lebonyolításában.

Ševeček Judit szavalata (Fotó: Toldi Zoran)

A kiállítás megnyitója Ševeček Judit versszavalatával zárult, melyen Jókai Mór Legyen úgy című versét hallhattuk.  Az est további része jó hangulatú baráti beszélgetésekkel, tapasztalatcserékkel folytatódott.

Az idén is 5 tematikus kategóriában lehetett nevezni. Ezenkívül most is szerepelt az ifjúsági kategória, két korcsoportra osztva.

Hírdetés

A hagyományos (általános színes, monokróm) kategória mellett a második kategóriát Jókai Mór élete és munkássága emlékére szervezték. Ezzel emlékeztek  a legnagyobb magyar írónk életére és munkásságára. A harmadik a  Reformkor – 1825‐től – és hatása a Kárpát-medencében kategória volt. A negyedik kategóriába természetfotókat lehetet beküldeni, amelynek a témája a Vizi vadvilág volt. Az ötödik kategóriába  pedig archaikus eljárással készített képeket küldhettek az alkotók.

Az idei XXV. Szalonra 139 alkotótól több mint 1200 fénykép érkezett: az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, Franciaországból, Romániából, Szlovéniából, Magyarországról és természetesen Szlovákiából.

A négytagú szakmai zsűri 280 fotót ítélt meg kiállításra alkalmasnak, amelybe Szlovákiából és Észak Magyarországról 16 szerzőtől 35 fénykép került be.  A  Galéria falain, itt ezekből a fotográfiákból, egy 45 képből álló válogatást  látható.

Közönség (Fotó: Toldi Zoran)

A rangos szakmai zsűri, melynek tagjai voltak: Dömötör Mihály fotóművész; Horváth Endre fotóművész; Nagy István fotóművész és Potyó Imre természetfotós, környezetkutató.

Az idei év ismét sikeres volt a felvidéki régió fotográfusai számára. Alkotóink egy aranyérmet, három ezüstérmet, és nyolc oklevelet szereztek.

A fotográfusoknak szeretettel gratulálunk és az alkotómunkájukhoz további sok sikert kívánunk.

A kiállítás megtekinthető 2025. november 30-ig minden hétfőn és szerdán 14:00 – 17:00 óráig, illetve a rendezvények alkalmával a Reviczky Ház nagytermében.

Pillanatkép a megnyitóról (Fotó: Toldi Zoran)

 ŠJ/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »