Rekordok a Grammy-díj friss jelöltlistáján Juhász Katalin2025. 11. 10., h – 13:29
A minap nyilvánosságra hozták a zeneipar Oscarjának számító Grammy-díjak jelöltjeit. A listán több érdekességet is találtunk. Egy zenekart sikerült például a metál, a rock és az alternatív kategóriába is besorolni ugyanazzal a lemezzel, a K-pop pedig minden eddiginél komolyabb figyelmet kapott.
Összesen 95 kategóriában osztanak Grammy-díjakat a 2026-os ceremónián, egyel többet, mint tavaly – a legjobb lemezborítót is díjazzák majd. A döntnökök indoklása szerint a borítók „akkor is ikonikusak lehetnek, ha maga a lemez nem fizikai formátumban jelenik meg”. Vagyis menteni akarnak valamennyit azokból a szép időkből, amikor még a borító is számított.
A friss jelöltlistát Kendrick Lamar vezeti kilenc jelöléssel. Ő vélhetően Az év albuma-díjnak örülne leginkább, mert annak ellenére, hogy ötször is szerepelt már az esélyesek listáján, eddig nem sikerült behúznia ezt a kategóriát. Az ikonikus hiphop-újító egyébként kapott már tizenegy Grammy-jelölést is, pont tíz évvel ezelőtt, amikor To Pimp a Butterfly című albumával berobbant a köztudatba. Az Amerikai Lemezakadémia fokozott figyelme azt jelzi, hogy még mindig ő a műfaj legmeghatározóbb egyénisége. (Tavaly öt szobrocskával távozott a díjátadó gáláról). Ráadásul rap-album 2004-óta nem kapta meg a „fődíjat“. Idén háromnak is esélye lesz erre: Kendrick Lamar mellett versenyben van Tyler, The Creator a kísérletező Chromakopia című albumával, valamint a tizenhat év után visszatérő Clipse duó Let God Sort Em Out lemeze – ezzel először fordul elő a Grammy történetében, hogy három rapalbum is az „Év albuma” jelöltek között szerepel.
A pop-ikon Lady Gaga hét jelöléssel követi az amerikai rappert, köztük az Év albumára pályázók mezőnyében is ott van, a kritikusok által egekbe emelt Mayhem című lemezével. Ez egyébként nála rekordnak számít – a 2010-ben kapott hat jelölését szárnyalta túl idén. Gagának szintén ötször volt már esélye megkapni Az év albuma díjat, de egyszer sem sikerült.
Történelmet írhat a K-pop
Úgy tűnik, muszáj lesz komolyan venni a K-popot. Először került be ez a sokáig lenézett műfaj az Év dalára esélyesek közé, és mindjárt két számmal. A leghíresebb koreai lánycsapat, a Blackpink egyik tagja, Rosé és Bruno Mars közös slágere, az APT hatalmas siker volt idén, a csapból is ez folyt, és Rosé fellépett az idei Coachella fesztiválon is, ami szakmailag alaposan megfigyelt rendeztény. Úgyhogy teljesen megérdemelten szerepel a listán.
Sokan tippeltek arra, hogy a K-pop démonvadászok című netflixes animációs sikerfilm betétdalai sem kerülik el az Amerikai Lemezakadémia megtisztelő figyelmét. Igazuk lett: a rajzolt lánytrió, a Hunter/x Golden című Billboard-listavezető száma ott díszeleg a Grammy-jelöltek között. Ez azért is érdekes, mert egy nem létező zenekarról van szó.
És nemzetközivé lesz…
Az internacionalitás megnyugtató érzését tovább növeli a Puerto Ricó-i sztár, Bad Bunny, akit Debí Tirar Más Fotos című albumáért jelöltek. Ez a lemez a reggaeton lüktetését ötvözi a tradicionális puerto ricói hangzásokkal, és mindössze a második teljesen spanyol nyelvű album, amely esélyes Az év albuma-díjra. Az énekes egyébként jövőre a Super Bowl félidei show-jának fő fellépője lesz. (Igaz, hogy az első körben nem neki ajánlották fel ezt a lehetőséget, de mivel több amerikai sztár elutasította, övé a meló – ahogy ez a bevándorlók esetében szokás).
Bad Bunny egyébként összesen hat jelölést kapott idén, amit az amerikai sajtó sietett külön is kiemelni.
További érdekességek
Hiába adott ki Taylor Swift új albumot, az amerikai szupersztár énekesnő 2006 óta először egyetlen jelölést sem kapott. Az ok: a lemez túl későn jelent meg, szóval csak a 2027-es díjátadón jöhet majd a díjeső érte.
Először fordult elő, hogy egy zenekart metál-, rock és alternatív kategóriában is jelöltek. Ez a bravúr az amerikai Turnstile-nak sikerült, akik nemrég azzal kerültek reflektorfénybe, hogy ők – illetve énekesük – produkálta a Tiny Desk-koncertek történetének első crowdsurfingjét. Ezt érdemes megtekinteni, íme.
2025 tagadhatatlanul a 27 éves brit énekes-dalszerző, Yungblud éve volt, akit először jelöltek Grammy-díjra, és máris három kategóriában: A legjobb rockalbum (Idols), A legjobb rockdal (Zombie) és A legjobb rockelőadás ( a Back to the Beginning koncerten előadott Ozzy-szám, a Changes).
Ehhez képest az 1973-ban alakult kultikus Devo zenekar, akiket sokan a new wave „feltalálóinak“ tartanak, szintén először kapott Grammy-jelölést.
Summa summárum
Az akadémia (Recording Academy) láthatóan továbbra is a mainstream pop/hip-hop produkciókat részesíti előnyben, ami nem feltétlenül újdonság, de a rapnek a fő kategóriákban való erősödése eléggé meglepő.
Az amerikai médiumok felhívják a figyelmet a díjkiosztó nemzetköziségére, illetve arra, hogy a Grammy már nem kizárólag amerikai-angolszász zenékre fókuszál. Ugyanakkor az is látható, hogy a három legfontosabb kategóriában (Az év albuma, Az év dala, Az év felvétele) továbbra is a mainstream sztárok dominálnak – tehát a független produkcióknak még mindig nincs esélyük betörni ide.
Igaz, hogy az idei lista globálisabb képet mutat, mint mondjuk a húsz, vagy akár tíz évvel ezelőtti, de korántsem fedi le a világ teljes zenei spektrumát. Ráadásul olyan „hirtelen felbukkanó“ sztárocskák is felkerülhetnek rá, mint például Addison Rae, aki korábban főként influencer/TikTok-karrierjéről volt ismert, idén viszont ott van A legjobb új előadók mezőnyében.
A 68. Grammy-gálát 2026 február 1-én tartják Los Angelesben. Az összes kategóriát itt lehet végigböngészni.
Kapcsolódó cikkünk
A heavy metal mindig is mellőzött műfaj volt a Grammy-gálán, jelenleg egyetlen ilyen kategória létezik a 94-ből, ez A legjobb metal előadás (Best Metal Performance). A díjra idén öt előadót jelöltek, és egy francia kvartett kapta a díjat.
A Judas Priest, a Knocked Loose, a Metallica, a Spiritbox és a Gojira versengett az elismerésért, amelyet ez utóbbi zenekar, Marina Viotti operasztár és Victor Le Masne zeneszerző közös projektje, a Mea Culpa (Ah! Ça ira!) című dal kapott meg. A tavalyi párizsi olimpia nyitóünnepségén Celine Dion és Lady Gaga fellépése mellett a harmadik világszenzáció a francia zenekarhoz köthető, akik a Palais de Justice (Igazságügyi Palota) ablakaiban, illetve a gyönyörű épület homlokzatának kiszögeléseiben adták elő ikonikus slágerüket, a francia forradalomról szóló című dalt, rengeteg pirotechnikai effekt kíséretében.
A sláger szó ebben a műfajban persze más értelmet kap. Az olimpiai zenei kísérőprogramok történetében először kapott lehetőséget a szereplésre metálzenekar, akikhez a dal közepétől csatlakozott Marina Viotti mezoszoprán, aki egy hajón úszott be a képbe.
Joe Duplantier frontember és ritmusgitáros a következő szavakkal vette át a szobrocskát: „Rendkívüli megtiszteltetés számunkra, hogy megkaptuk ezt az elismerést… Ajánljuk a díjat az összes olyan zenekarnak, akik feszegetik a határokat. Kérem, támogassák a helyi művészeket, együtteseket, mert ez a lényeg. Ők inspirálnak minket is a folytatásra, szóval nagyon köszönjük”.
Az 1996-ban alakult death-metal együttes sokak szerint jelenleg Európa legjobbja ebben a műfajban. Eddig hét stúdióalbumot adtak ki, a legutóbbit 2021-ben. Több daluk szól a környezetvédelemről, illetve bolygónk sötét jövőjéről.
Kapcsolódó cikkünk
Több szempontból is rendhagyóra sikeredett az idei Grammy-gála. Egyrészt, mert a Los Angeles-i tűzvész miatt pár hete még az sem volt biztos, hogy egyáltalán megrendezik, másrészt a díjazottak színes listája miatt, akik között ott van a Beatles, a Rolling Stones, sőt Jimmy Carter volt amerikai elnök is. Néhány érdekes köszönőbeszéd is elhangzott, és a vörös szőnyeges bevonulás sem volt eseményelen.
Kezdjük ez utóbbival, bár mi nem szoktunk azzal foglalkozni, ki milyen ruhakölteményben parádézik a gálán. idén ketten keltettek nagy feltűnést: Jaden Smith, akiről elég annyi tudni, hogy Will Smith fia, és eddigi legnagyobb sikerét még gyerekként aratta a Karate Kidben. A film óta inkább csak botrányaival szerepelt a sajtóban, pedig rappernek és színésznek tartja magát. Húga Willow Smith sokkal tehetségesebb zenész nála, legtöbben mégsem őt fotózták a vörös szőnyegen, pedig a fiatal hölgy is kitett magáért: bikinire vett fel kabátot. Jaden viszont fura fejfedővel dobta fel szolíd Gucci-öltönyét, egy kastélyt húzott a fejére, amelyet a gála alatt is viselt. A megfejtést önökre bízzuk, csak a képet mutatjuk. A Smith család egyébként nem volt érdekelt a „versenyben“, mégis meghívták őket a gálára.
Kanye Westet viszont nem hívták meg, váratlanul toppant be, vélhetően azért, hogy felesége outfitjével elvigye a showt. Ez sikerült is neki: Bianca Censori szőrmebundáját ledobva egy teljesen átlátszó miniruhában, gyakorlatilag meztelenül vonult be az arénába, ahonnét később ki is tessékelték a házaspárt, mivel nem szerepeltek a vendéglistán. A gála tehát még el sem kezdődött, amikor már sokkoló fotók és videók jelentek meg róla.
Egyelőre nem tudni, hányan nézték a díjátadót élő adásban, a tavalyi szerény adatok vélhetően javultak, mert az előzetes mozgolódás alapján sokan voltak kíváncsiak arra, begyűjti-e végre Beyoncé Az év albuma-díjat, jut-e díj Taylor Swiftnek, Billie Eilish-nak, Kendrick Lamarnak, vagy Sabrina Carpenternek, az új üstökösnek, illetve mit produkál a színpadon az a Shakira, aki legutóbb tizennyolc évvel ezelőtt lépett fel Grammy-gálán. A jelöltek listáján a nagy favoritok mellett meglepő nevek is szerepeltek – róluk később ejtünk szót. Természetesen nem elemezhetjük mind a 94 kategóriát, pedig lenne pár finomság, például a rekonstruált újrakiadásokat, a zenés filmeket, a gyerekeknek szóló albumokat, stand-up esteket, vagy a CD-k kísérőfüzeteit illetően.
Díjazták a hangoskönyveket is, ebben a kategóriában Dolly Parton, Barbra Streisand és mások mellett
Jimmy Carter volt amerikai elnök is a jelöltek közé került történetmesélős hanganyagával, és a nemrég elhunyt politikus posztumusz meg is kapta a Grammy-díjat.
A legjobb stand-upos egyébként Dave Chappelle lett, lekörözve a többek között a brit Ricky Gervaist, illetve az est házigazdáját, Trevor Noah amerikai humoristát, aki zsinórban öt éve vezeti a Grammy-gálát, idén is hozva a kötelezőt. Itt álljunk meg egy pillanatra, mert sokan azt hiszik, az Amerikai Lemezakadémia tagjai abszolút képben vannak. Nos, a válasz már a testület nevében ott lappang: idén a főbb kategóriákban egyetlen európai művész sem kapott díjat, pedig a jelöltek között jócskán voltak brit produkciók. (Európa többi része a döntnökök számára ismeretlen terep, esetleg a komolyzenei vagy jazz-kategóriákba kerülhetnek be.) Az utóbbi években viszont próbálnak nyitni: egyre több a latin zenei kategória, a világzenét átnevezték Global Music-ra, és papíron bekerült a látóterükbe Afrika is – ám ez a kategória olyan, mintha feltennék a kérdést: melyik a legjobb európai zenekar? Azt is megfigyelhetjük, hogy a lemezeladások, letöltések, slágerlistás helyezések fontosabbak a döntésnél, mint a művészi színvonal.
De nézzük azt a négy Grammy-kategóriát, amelyeket a legfontosabbnak tart az amerikai sajtó.
A legjobb album Beyoncé nagy meglepetést kiváltó country-lemeze, a Cowboy Carter lett, vagyis a 42 éves Grammy-rekorder énekesnő (eddig 99 alkalommal jelölték, ebből szólóban 32, a Destiny’s Child tagjaként három díjat nyert) kipipálhatja a még a hiányzó fontos díjat is, amellett, hogy övé a country-kategóriagyőzelem is.
Az év felvétele díj nem az előadóknak, hanem a producereknek, hangmérnököknek, mixmestereknek szól, vagyis itt a hangzás számít. (De persze vannak párhuzamok, hiszen csapnivaló hangzással bajosan lehetne bármi is az év albuma, vagy az év dala). Ebben a kategóriában nyolc felvétel csapott össze, ezek zömét még legalább három további kategóriában jelölték. Ezt a szobrocskát Kendrick Lamar rapper vehette át a Not Like Us című dalért, amelynek klipje megkapta a legjobb videoklip díját, továbbá ez lett az év dala is, ami a harmadik top-kategóriának számít.
A negyedik kiemelt kategóriában – a legjobb új előadó – Chappell Roan lett a győztes, vagyis ő az a művész, aki a vizsgált időszakban (2023. szeptember 16. és 2024. augusztus 30. között) megjelent felvételeivel a legnagyobb áttörést érte el a zeneiparban. Az énekesnő fel is lépett a gálán, Pink Pony Club című dalát adta elő egy rózsaszín pónin ülve. Köszönőbeszéde is rendhagyóra sikeredett: a szokásos hálálkodás helyett a lemezkiadókhoz címezte mondandóját, akik gyakran megalázó helyzetbe hozzák az „istállójukba“ tartozó fiatal művészeket. Saját példáját hozta fel, amikor kiadója megvált tőle, mert nem látott elég pénzt benne, emiatt hirtelen létbizonytalanságba került, az egészségbiztosítását sem tudta fizetni. Chappell Roan felhívta a figyelmet arra, hogy a kiadók, amelyek sokat profitálnak egy-egy befutott előadóból, jobban megbecsülhetnék őket. Szavait hatalmas üdvrivalgás követte a helyszínen, többek közt Taylor Swift is állva tapsolt neki.
A minden idők legsikeresebb koncertturnéját abszolváló dalszerző-énekesnő egyébként díj nélkül távozott a gáláról, pedig több fontos kategóriában jelölték. Taylorhoz hasonlóan járt Billie Eilish is. A nők viszont így is figyelemre méltó eredményeket értek el, Doechii például megkapta a legjobb rap-album díját, ami rajta kívül eddig csupán két hölgynek sikerült, a legjobb alternatív albumért járó szobrocskát pedig St.Vincent (polgári nevén Annie Clark) vehette át.
A rocktörténelem egyik legfontosabb zenekara, az ötven éve feloszlott Beatles viszont megkapta első Grammy-díját a Now and Then című dalért.
Ez lett az év rock-felvétele. Erről a projektről már sokat olvashattak – nálunk is – ezért csak röviden: a szakemberek tényleg csodát csináltak John Lennon 1977-es, kazettán fennmaradt demójából, amelyre Paul McCartney és Ringo Starr utólag zenélt rá, és amely a tavalyi ősz legnagyobb szenzációja lett. Ebben a kategóriában egyébként a következőkkel mérkőzött meg a Beatles: Green Day, The Black Keys, Idles, Pearl Jam, St.Vincent.
A Rolling Stones is nagy meglepetést okozott, a legjobb rock-album kategóriát nyerte meg Hackney Diamonds című lemezével, amelyért szerintünk inkább valamiféle „kitartás-díjat“ érdemeltek volna, mert korántsem annyira átütő, mint mondjuk a Fontaines D.C. Romance című albuma, a The Black Crowes visszatérő albuma (Happiness Bastards), vagy az új Idles-album ebben a kategóriában.
A 67. Grammy-gála győzteseinek teljes listáját itt böngészhetik át.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


