Nápolyban október 20–24. között hetvenhetedik alkalommal rendezték meg a RAI-alapítású Prix Italiát, a televíziós, rádiós és elsődlegesen webre gyártott digitális projektek versenyét. A nemzetközi megmérettetésen nyolcvankilenc műsorszolgáltató és több mint kétszáz versenyprodukció vett részt a világ minden tájáról.
A mintegy száz országot képviselő Katolikus Média Világszövetség (SIGNIS) idén is önálló díjat adományozott az általa delegált zsűritagok ítélete alapján. A nemzetközi SIGNIS-zsűri olasz elnöklettel (Peter Ciaccio), osztrák (Astrid Polz-Watzenig), spanyol (Rosa Die Alcolea), argentin (Gabriel Palermo) és magyar (Bakonyi-Tót Erika) tagsággal végezte munkáját.
A televíziós dokumentumfilm kategóriájában induló műsorok SIGNIS-különdíját az az alkotás nyerheti el, amelyik a legjobban tükrözi az emberi értékeket és méltóságot, a társadalmi igazságosságot és a béke kultúrájának előmozdítását, s a kiváló szakmai minőség mellett evangéliumi értéket is megjelenít.
A világ történeteit elmesélő alkotások közül a katolikus zsűri idén a BBC filmjét díjazta, amit rendezőként Paddy Wivell jegyez. A Hell Jumper (A pokolugró) egy huszonnyolc éves cornwalli fiatalember (Chris Parry) életébe enged betekintést. Amikor Chris a tévéhíradóban Ukrajna bombázását és katonai invázióját látja, váratlanul hívást érez, hogy tegyen valamit. Miközben még szűk családja sem tud arról, hogy mire vállalkozik, Ukrajnába érkezve találkozik egy fiatal felnőttekből álló nemzetközi közösséggel, amelynek tagjai azért szerveződnek, hogy háborús övezetekben rekedt embereket mentsenek.
Hivatalos alakulathoz nem kapcsolódva, civilként felvállalt küldetésükhöz a közösségi médiát hívják segítségül. A testükre szerelt kamerákkal közeli felvételeket készítenek a háború eseményeiről, s e képeket felhasználva kérnek támogatást további munkájukhoz. A lájkok és megosztások gyűjtése fennmaradásuk feltétele, ám emiatt egyre élesebb helyzetekbe sodródnak, mert a megosztások világában az üzeneteik annál hatékonyabban terjednek, minél komolyabb a kihívás, minél veszélyesebb a küldetés. A kockázatvállalástól még az Ukrajnában megtalált szerelem sem képes visszatartani Christ. Barátnője, Olya elbeszélései, és az egymással váltott üzeneteik révén a kettejük közt szövődő kapcsolatnak is tanúi lehetünk. Chris gyönyörű szerelmének közeli felvételei éles kontrasztban állnak a háborús zónában készült közeli képekkel, a fegyverek ropogásával, a letarolt vidékek látványával.
A dokumentumfilm, amellett, hogy bepillantást enged a háború poklába, bemutatja az átlagos életet élő emberek egzisztenciális értelem, életküldetés és spirituális beteljesülés utáni vágyát is.
Bár Chris motivációi összetettek és egyes aspektusaikban megkérdőjelezhetőek, elkötelezettsége valódi hőssé teszi őt, hiszen nem egészen egy esztendő leforgása alatt több mint négyszáz embert sikerül evakuálnia, köztük számtalan idős, mozgásképtelen embert, akik számára talán ő jelentette az egyedüli reményt.
A díjazott alkotás mellett több más, figyelemre méltó munka is szerepelt a mustrán. Érdemes megemlítenünk a France TV által Anne Frankról, a holokauszt talán legismertebb áldozatáról készített filmet, melynek címe: Anne Frank, journal d’une adolescente (Anne Frank, egy tinédzser naplója). Aktualitását Anne Frank halálának 80. évfordulója adja. Naplóját százkilencvenkét országban adták ki, hetvennyolc nyelvre fordították le, és több mint harmincmillió példányban kelt el világszerte. A sokak által ismert történet számos játék- és dokumentumfilm alapját képezte már, de Alexandre Moix rendező újabb perspektívába tudja helyezi azt. A fikciós dokumentumfilm korábban még nem látott archívumi anyagokra és Jean-Marc Dreyfus történész felügyelete mellett végzett történelmi rekonstrukcióra támaszkodva vezeti be a nézőt Anne Frank világába. Életre kel képzeletbeli barátja, Kitty is, de nem egyetlen személyben, hanem sok mai serdülő lány képében, akik élik gondtalan, szabad életüket, Anne bezárt világával szemben. A szépen fotografált, játékfilmes elemeivel lírai hatást keltő alkotás Anne Frank halála után nyolcvan évvel is az ellenállás és a remény szimbóluma.
Fontos még kiemelni egy számunkra különösen kedves alkotást: a többszörös olimpiai és világbajnok román kenus, Ivan Patzaichin életét bemutató, Ivan, omul cu rădăcini în ape (Ivan, a vízben gyökerező férfi) című dokumentumfilmet. Ana Preda filmjéből megismerhetjük az egyik legsikeresebb román sportoló életét, aki a deltavidék kis halászfalujából, a Mila 23-ból indult. Tizenhét év alatt öt olimpiai játékon vett részt (1968 és 1984 között), és harminc olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmet nyert Romániának. Az ok, amiért nekünk különösen kedves, az, hogy a számtalan archív felvétel között a nagyszerű sportoló születésnapján feltűnik Wichmann Tamás is, aki versenytársként örök nagy ellenfele volt, mégis élete végéig az egyik legfontosabb barátja. A magyar kenuslegenda Louis Armstrong What a Wonderful World című dalával köszöntötte a hetvenedik születésnapján Ivan Patzaichint. Érdekesség, hogy barátságuk lenyomatát egy magyar dokumentumfilm is őrzi, melyből Wichmann Tamás életét ismerhetjük meg (Magyar lapát, rendezte: Kövessy Róbert). Wichmann Tamás halálakor így búcsúzott tőle Patzaichin: „Olyan versenytársam volt, aki értékesebb sportolóvá tett, de főleg olyan társ volt, aki bölcsebb emberré tett. Nyugodjék békében!” – írta.
Különböző korszakok és történelmi helyzetek elevenedtek meg az említett filmekben. Ami talán valamennyiben közös, az a küzdelem, a kitartás és a remény dicsérete.
Szerző: Bakonyi-Tót Erika
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. november 2-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
