Úgy tűnik, Szlovákia továbbra is hozzáférhet az orosz kőolajhoz. A szankciók alóli mentesség, amelyet Orbán Viktor magyar miniszterelnök Donald Trump amerikai elnöknél eszközölt ki Magyarország számára, Szlovákiára is vonatkozni fog, mivel a pozsonyi Slovnaft finomító a MOL leányvállalata. A Szlovákiára vonatkozó kivételt Robert Fico szlovák kormányfő is közvetve megerősítette – írja a sita.sk.
„Egyelőre nincsenek részleteim, Orbán miniszterelnököt mindenképpen fel fogom hívni. De ha valóban igaz, hogy Magyarországra nem vonatkoznak az orosz olaj behozatalára kivetett szankciók, akkor ez ránk is vonatkozik. Ugyanis a MOL, amely a pozsonyi Slovnaft finomító tulajdonosa, Szlovákia számára is vásárol kőolajat. Elutasítjuk, hogy az egyik függőséget egy másikra cseréljük, ezt megírtam Donald Trump amerikai elnöknek is. Hasonlóképpen elutasítjuk, hogy többet fizessünk azért, mert valamilyen ideológiai döntések születnek”
mondta Fico az STVR Sobotné dialógy (Szombati párbeszédek) című vitaműsorában.
Bizonytalan a mentesség időtartama
Lukáš Kovanda, a Trinity Bank vezető közgazdásza szerint azonban az orosz olaj így sem biztos, hogy sokáig áramlik majd a két országba. Mint fogalmazott, Orbán áprilisi parlamenti választásokon induló riválisa, Magyar Péter ugyanis azt ígéri, hogy ha megnyeri a választásokat, leválasztja Magyarországot az orosz energiáról.
tette hozzá Kovanda.
Körkép-vélemény:
Ennél a résznél azért megállunk egy pillanatra. A MOL ugyanis pénteki közleményében úgy fogalmazott, hogy korábbi becsléseik és feltételezéseik szerint, „ha a Janaf a szükséges mennyiséget le tudná szállítani a magyar határra, a finomítóink akkor is maximum 80 százalékos hatékonysággal tudnának működni, számolva azzal is, hogy bizonyos kőolajfajták esetében változik a termékkihozatal.” – ez, akárhogy is forgatjuk, nem egyenlő Kovanda kijelentésével arról, hogy a „szükséges olaj 80%-át” lenne képes a MOL beszereni nem orosz forrásból, és a Slovnaft szükségleteiről még csak nem is tettünk említést. Ezzel együtt a MOL közleményében hangsúlyozták, hogy a Janaf kapacitása és szállítási képessége nem bizonyított, amit alátámaszt az a tény is, hogy csütörtökön nem tudta leszállítani határidőre a megrendelt mennyiséget. Ha ehhez hozzávesszük az elmúlt két hétben többször is felröppenő hírt, miszerint a Slovnaft konkrét, leszerződött árumennyiségeit visszatartották a horvátok, akkor aligha tekinthető a Janaf, vagy az Adria-vezeték megbízhatónak.
Továbbra is kérdéses, hogy Washington mennyi időre adott mentességet Magyarországnak. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a Trump-Orbán találkozó után azt mondta, Washington „teljes és korlátlan mentességet” adott Magyarországnak az olaj- és gázszankciók alól. A Fehér Ház egyik képviselője azonban az AFP hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy a mentesség csak egy évre szól.
„Magyarország ráadásul nem kapta ingyen a mentességet. Orbánnak rá kellett bólintania egy 114 millió dolláros szerződésre az amerikai Westinghouse céggel a paksi atomerőmű számára történő nukleáris fűtőelem-behozatalra. Emellett Orbánnak 600 millió dollár értékben kellett elköteleznie magát amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) vásárlása mellett”
mutatott rá Kovanda.
Szijjártó Péter: minden szállítás szankciós mentességet kap a Barátság és a Török Áramlat vezetékeken keresztül
Erős kártya Orbán kezében
Kovanda szerint amennyiben valóban tartós mentességről lenne szó, Orbán erős kártyát szerezne az Európai Unión belüli tárgyalásaihoz is. Brüsszel már régóta nyomást gyakorol Magyarországra és Szlovákiára, hogy vágják el magukat az orosz energiától.
„Most, hogy Trump – a NATO-n keresztül lényegében Európa biztonságának garantálója – ilyen egyértelműen Orbán oldalára állt, Brüsszelnek és Kijevnek is óvatosabban kell közelednie a magyar miniszterelnökhöz. Orbán élesen bírálja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, amiért az orosz vállalatok elleni szankciókkal veszélyezteti az Oroszországból Magyarországra és Szlovákiába irányuló olajimportot, illetve hogy az év fordulóján leállította az orosz gáz áramlását Ukrajna területén keresztül az EU-ba”
állapította meg Kovanda.
Zelenszkijnek savanyú a szőlő. Biztosítani szándékozik, hogy „Európában ne legyen orosz olaj”
SITA
Nyitókép forrása: sita/AP Photo/Evan Vucci
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


