Brazil Nagydíj – Norris nyerte a sprintfutamot Kulcsár Péter2025. 11. 08., szo – 16:02
A világbajnoki összetettben vezető Lando Norris, a McLaren brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombati sprintfutamán, és kilenc pontra növelte az előnyét csapattársával, a futamot baleset miatt feladni kényszerülő ausztrál Oscar Piastrival szemben.
A 25 éves Norris mögött a két Mercedes-pilóta, az olasz Andrea Kimi Antonelli és a brit George Russell zárt a második és a harmadik helyen. A címvédő és négyszeres vb-győztes holland Max Verstappen (Red Bull) negyedik lett.
A rajtnál összességében tisztán jött el a mezőny, Norris megtartotta a vezető helyet, mögé pedig sorrendben Antonelli, Piastri, Russell és Verstappen sorolt be. A hatodik kör elejéig viszonylag eseménytelenül zajlott a száguldás, majd Piastri a hármas kanyarban a vizes rázókőre hajtott, megcsúszott és a falnak csapta a McLarent. Az ausztrál pilóta számára ezzel véget ért a futam, de rögtön utána még ketten hibáztak ugyanebben a kanyarban. A megrongálódott fal helyreállításának idejére piros zászlóval félbeszakították a viadalt, amely nagyjából 20 perces szünet után folytatódhatott.
Gördülő start következett, amelyet Norris jól kapott el, mögötte a két Mercedes vívott egymással csatát, de Antonelli Russell előtt tudott maradni a második helyen. A sorrend tehát, Norris, Antonelli, Russell, Verstappen, Fernando Alonso (Aston Martin) volt az első öt helyen, utóbbi versenyzőt a két Ferrari szorongatta, hatodikként Charles Leclerc, hetedikként Lewis Hamilton haladt.
A hajrában annyi változás történt, hogy Leclerc el tudott menni Alonso mellett, valamint a mezőny egyik leggyengébb autójával a francia Pierre Gasly (Alpine) fel tudott zárkózni az egy pontot érő nyolcadik helyre.
Közvetlenül a leintés előtt a hazai közönség előtt szereplő Gabriel Bortoleto (Sauber) szenvedett látványos balesetet a célegyenes végén, nagyjából 300 kilométer/órás tempónál, de a darabjaira tört versenyautót a saját lábán hagyta el, sérüléssel nem járt a ritkán láthatóan nagy becsapódás.
A program közép-európai idő szerint 19 órától az időmérő edzéssel folytatódik Sao Paulóban.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


