Halottak napján és az azt követő napokban az erdélyi egyházmegyék püspöki székhelyein is közös imádságban emlékeztek meg az elhunyt püspökökről, papokról és hívekről. Gyulafehérváron, Nagyváradon és Temesváron a főpásztorok vezette requiem szentmiséken a hála, a hit és a remény hangján idézték fel mindazok emlékét, akik életüket az Egyház és a közösség szolgálatában töltötték.
Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye
A gyulafehérvári székesegyházban halottak napján vagy az azt követő napok valamelyikén évente requiem szentmisét mutatnak be a székesegyházban és annak kriptájában nyugvó püspökök, kanonokok és minden elhunyt lelki üdvéért.
A november 3-i, hétfő reggeli megemlékező szentmise főcelebránsa Kovács Gergely érsek volt, jelen volt Jakubinyi György nyugalmazott érsek, a központi papság, a nagy- és kisszeminárium elöljárói, tanárai, diákjai.
A szentmise végén Tiszteletreméltó Márton Áron püspök szarkofágjánál Oláh Zoltán nagyprépost vezetésével lucernáriumot is végeztek.
Requiescant in pace! Nyugodjanak békében!
Forrás: a Seminarium Incarnatae Sapientiae Facebook-oldala
Fotó: Molnár Balázs/SIS
*
Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
Böcskei László megyéspüspök november 2-án mutatott be szentmisét a nagyváradi székesegyházban, Isten irgalmát kérve az egyházmegye minden elhunytja számára.
„Ne álljunk meg a gyász szomorúságánál, amikor egy szeretett ember sírjánál állunk, hanem gyászunkat küszöbként fogjuk fel, hogy ebből gyógyító erőt kapjunk, mely felerősít bennünket az örökkévalóság utáni vágyra” – mondta a főpásztor, aki a szentmisén a kriptában végső nyugalomra lelt papok, püspökök, egyházi személyiségek lelki üdvéért is imádkozott.
„Add, Istenünk, hogy szolgáid, akinek gondjaira bíztad családodat, fáradságos munkájuk bőséges gyümölcseivel térjenek Uruk mennyei örömébe.” November 3-án, hétfőn, 18 órakor Böcskei László megyéspüspök szentmisét mutatott be a székesegyházban az egyházmegye elhunyt főpásztorai és kanonokjai lelki üdvéért. A szentmisén koncelebrált Martin Roos nyugalmazott temesvári püspök, Toman Zoltán, a Vatikáni Államtitkárság munkatársa és az egyházmegye papságának egy csoportja.
Forrás és fotó: a nagyváradi egyházmegye Facebook-oldala
*
Temesvári Római Katolikus Egyházmegye
„Oratio pro fidelibus defunctis. Requiem aeternam dona eis, Domine. Et lux perpetua luceat eis. Requiescant in pace. Amen.” E szavakkal imádkoztak a lelkipásztorok az Úrhoz hazatért hívekért november 2-án, halottak napján a temesvári egyházmegye számos templomában és temetőjében bemutatott ünnepélyes liturgiák keretében.
A temesvári egyházmegye elhunyt püspökeiért, kanonokjaiért, papjaiért és a hívekért november 3-án a temesvári Szent György római katolikus székesegyházban imádkoztak mindazok, akik részt vettek reggel 8 órakor a Pál József Csaba megyéspüspök által celebrált szentmisén, akivel számos lelkipásztor koncelebrált. A szentmise zenei szolgálatát a székesegyház kórusa látta el Walter Kindl vezényletével, orgonán közreműködött Silviana-Ana Cîrdu egyetemi adjunktus.
Bevezetőjében az egyházmegye főpásztora így fogalmazott: „Ajánljuk fel ezt a szentmisét nagy reménységgel. Az elhunytak eltávoztak ugyan, de a búcsú nem végleges, reméljük, hogy újra találkozunk velük.”
Homíliájában Augustin Bărbuț, a temesvári Szentháromság-plébánia plébánosa kiemelte: „Elődeink megélték hitüket. Hamarosan az egyházmegye alapításának ezredik évfordulóját ünnepeljük, és emlékezni szeretnénk azokra a püspökökre, kanonokokra, papokra, akik előttünk jártak. Ők a mi családunk, a mi Egyházunk. A szentmise után lemegyünk a kriptába, ahol néhányuk sírja is megtalálható. Lelki és erkölcsi kötelességünk, hogy imádkozzunk értük – azokért, akik templomokat és közösségeket építettek, hiszen elmondhatjuk: mai hitünk az ő hitükre épül. Mi vagyunk ennek a lelki és anyagi gazdagságnak az örökösei, akik mindezt továbbvisszük.”
A liturgia végén a főpásztor latin nyelven is imádkozott az elhunytakért.
A szentmise után a megyéspüspök ünnepi szertartást celebrált a Szent György-székesegyház kriptájában, ahol papok és hívek együtt imádkoztak mindazokért, akik a falak között találtak örök nyugalomra.
Forrás: a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye sajtóirodája
Fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye
Összeállította: Romkat.ro
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


