Aranyló ősz a Vág folyó mentén

Aranyló ősz a Vág folyó mentén

A természet körforgása örök, amelyben folytonosan egymást váltják az évszakok, a tavasz nyár, ősz, tél. Mindegyiknek megvan a maga szépsége, csodája. Az évszakok az emberi élet egyes szakaszait is jelképezik, a tavasz az ébredés, az üdeség, az ifjúság szépségével azonos, a nyár az élet teljét – az erőt, a gyönyörűséget, a kiteljesedést vetíti elénk. Az ősz az elmúlás idejére emlékeztet, amikor már lefelé indulunk a lejtőn, így melankóliát, csöndes, mégsem fájó szomorúságot hoz magával, mert gyönyörű. Ilyenkor már egy gazdag életutat tudhatunk maguk mögött. A tél az időskort jelképezi, amikor már mindent megéltünk, és nagyon jól esik megpihenni. A természetben a hó fehérsége a tisztaság érzetét kelti, mely mindent egyformán elfed. Mint ahogy idős korban az érzések, indulatok is letisztulnak, elcsendesednek.

Így, november első napjaiban a pihenni térő természet még az ősz színpompáját varázsolja elénk. Bár Komárom környékén nincsenek lankás doboldalak nagy kiterjedésű erdőségekkel, viszont vannak nagy folyóink, gyönyörű ártéri erdőkkel, amelyek minden ősszel sárga, barna, zöld, vörös színben pompázva kápráztatják el a természetkedvelőket, hogy azok e látvány-fürdőben testi-lelki harmóniára leljenek.

Komárom kisváros, egy-egy hosszabb sétára akár gyalogosan is útra kelhetünk, mert előbb-utóbb biztosan vízpartra érkezünk. Ám ha szeretünk bringázni, megtapasztalhatjuk, hogy a kirándulásokat nagyon jól szolgálják a folyópartokon haladó, kiváló állapotú bicikli-utak.

Az EuroVelo 6 útszakaszai közül az egyik legkönnyebben megközelíthető a Vág menti kerékpárút, amelyre a város több pontjáról is feljuthatunk.

A Duna-rakpart felől érkezve pár perc alatt a Vág-Duna torkolatnál találjuk magunkat, ahol gyönyörű panorámát nyújt a vizek egyesülése, és a háttérben pedig a túloldalról átsejlő Gerecse hegyvonulata.

A széles folyammá duzzadt két nagy folyó a természeti táj szépsége mellett tiszteletet parancsolóan annak erejét is mutatja. Egy Mária-szobrot és egy emlékkövet is láthatunk e helyszínen, az 1965-ös hatalmas pusztító árvíz jeléül.

2013 nyarán szintén hatalmas árhullám vonult le a Dunán, szerencsére az árvízvédelmi gátak bírták a terhelést, az előző évi, 2024-es szeptemberi nagy árhullámra pedig még frissen emlékezhetünk. Ekkor a kerékpárutak több hétig járhatatlanok voltak, a vízfolyások lerakta hordalék miatt.

Hírdetés

Jelenleg szépek, tiszták a kerékpárutak, csupán a fák lehullott levelei terítenek rá helyenként pompázatos szőnyeget. Ha e kellemes őszi időben akad néhány szabad óránk, érdemes azt aktív pihenéssel tölteni, hogy testben-lélekben feltöltődhessünk a természet nyújtotta csodálatos színvarázsban.

A Vág mentén a táj szépsége mellett külön élményt nyújt, hogy folyó közúti-, majd pedig a vasúti hídjához érkezve közvetlenül a víztükör mellett egy – egy aluljárón haladunk át.

A kerékpárút nem csupán a két keréken gurulóknak jelent élményt, hiszen a város közelsége miatt nagyon népszerű a kocogók, a görkorcsolyázók, meg az északi gyaloglók a körében is. A gyalogos kirándulók számára a folyó mellett és az ártéri erdő szélén kitaposott mezei ösvény is vezet.

Ha az ártéri erdőket átszelő keskeny ösvényen lesétálunk a folyópartra, ilyenkor ősszel még jobban érzékelhetjük a természet csöndes békéjét. Csupán néhány elszáradt gally reccsen a lábunk alatt és egy-egy kismadár csivitelése jelez némi életet az elalvó tájban. A folyó víztükrének képe pillanatonként változik, a napfény, a szél s egy-egy elhaladó hajó külső hatásaitól.

Ugyanilyen gyönyörű képet mutat a Holt-Vág környéke is, amint a csendes víztükör visszavetíti a pihenni térő természet mesés színvilágát.

Az őszi természet szépsége testi-lelki felüdülést hoz – ne sajnáljuk rá az időnket!

Buday Mária

A képek a szerző felvételei


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »