November 5-én délelőtt a Szentatya a Szent Péter téren tartotta az általános kihallgatást, amelynek keretében folytatta a Jézus Krisztus, a mi reménységünk című jubileumi katekézissorozatát. Mai beszédének témája: Krisztus feltámadása és a mai világ kihívásai – A húsvét reményt ad mindennapi életünknek (vö. Mt 28,18–20).
A Szentatya más nyelveken is összefoglalta katekézisét, majd üdvözölte a jelenlévő híveket. Az általános kihallgatás a Miatyánk elimádkozásával és az apostoli áldással zárult.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Isten hozott mindnyájatokat!
Jézus húsvétja nem a távoli múlt eseménye, amely már beépült a hagyományba, mint az emberiség történetének sok más epizódja. Az Egyház arra tanít bennünket, hogy a húsvétról azt jelenvalóvá téve emlékezzünk meg évről évre húsvétvasárnap, és napról napra az eucharisztia megünneplésében, amely során a feltámadt Úr ígérete a legteljesebben valósul meg: „Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,20).
Ezért
Így minden irenizmus vagy szentimentalizmus nélkül mondhatjuk: minden nap húsvét. Milyen értelemben?
Óráról órára sok mindent megtapasztalunk: fájdalmat, szenvedést, szomorúságot, amelyek örömmel, ámulattal, derűvel fonódnak össze. De minden helyzetben az emberi szív teljességre, mélységes boldogságra vágyik. A 20. század egyik nagy filozófusa, Keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta, polgári nevén Edith Stein, aki rendületlenül kutatta az ember misztériumát, erre a beteljesedésre irányuló állandó törekvésünkre emlékeztet. „Az ember – írja – állandóan arra vágyik, hogy újra ajándékba kapja a létet, hogy elérje azt, amit a pillanat ad, s ugyanakkor el is vesz tőle” (Essere finito ed Essere eterno. Per una elevazione al senso dell’essere, Roma, 1998, 387). Korlátok között élünk, mégis arra irányulunk, hogy meghaladjuk korlátjainkat.
A húsvét örömhíre a legszebb, legörömtelibb és legmegdöbbentőbb hír, amely valaha is felhangzott a történelemben. Ez a voltaképpeni „evangélium”, amely a szeretet győzelmét hirdeti a bűn felett, az életét a halál felett, s ezért ez az egyetlen, ami képes betölteni azt az értelem utáni vágyat, amely elménket és szívünket nyugtalanítja.
Ez ellentétben áll a halál tapasztalatával, melyet a szenvedések, a veszteségek, a kudarcok elővételeznek. A halál „elől élő ember el nem menekülhet” – énekli Assisi Szent Ferenc (vö. Naphimnusz).
Minden megváltozik azon a reggelen, amikor az asszonyok a sírhoz mentek, hogy megkenjék az Úr testét, de a sírt üresen találták. A napkeleti bölcsek kérdésére: „Hol van a zsidók újszülött királya?” (Mt 2,1–2), végső választ annak a fehér ruhás, titokzatos ifjúnak a szavai adnak, aki húsvét hajnalán az asszonyoknak ezt mondja: „Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt!” (Mk 16,6).
Attól a reggeltől mindmáig – minden egyes napon – Jézusnak egy másik neve is van: az Élő, ahogyan a Jelenések könyvében nevezi magát: „Én vagyok az első és az utolsó, és az élő. Meghaltam, s íme, mégis élek, örökké” (Jel 1,17–18). Biztosak lehetünk abban, hogy
mely látszólag kaotikus, és amelyet gyakran felkavaró, elfogadhatatlan és érthetetlen események terhelnek meg: a rossz és gonoszság sokféle formája, a szenvedés, a halál – melyek mindannyiunkat érintenek. A feltámadás misztériumán elmélkedve választ találunk az élet értelme utáni szomjunkra.
Törékeny embervoltunk számára a húsvéti örömhír gyógyír és gyógyulás; megerősíti reményünket azokkal az ijesztő kihívásokkal szemben, amelyekkel nap mint nap szembe kell néznünk egyénileg és világszinten egyaránt. A húsvét távlatában a keresztút fényúttá válik! A via crucisból via lucis lesz! Rászorulunk arra, hogy a fájdalom után az örömöt ízleljük és szemléljük, hogy életünk feltámadást megelőző szakaszait új fényben járjuk újra végig.
A húsvét nem szünteti meg a keresztet, de legyőzi azt abban a csodálatos küzdelemben, amely megváltoztatta az emberiség történelmét. A mi korunk is, melyet megannyi kereszt terhel, a húsvéti remény hajnaláért fohászkodik.
Ő, a Feltámadott, a Szentlélek által továbbra is emlékeztet bennünket erre, hogy tanúi lehessünk ott is, ahol az emberi történelem nem lát kiutat, nem lát fényt maga előtt. A húsvéti remény nem csal meg. A húsvétba vetett hit a mindennapokban annak engedését jelenti, hogy Krisztus feltámadása gyökeresen megújítsa életünket, és átalakult emberként a keresztény remény szelíd s mégis bátor erejével hozzájárulunk a világ átalakításához.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
