Meghalt a római középkori torony romjai alatt rekedt munkás

Meghalt a római középkori torony romjai alatt rekedt munkás

Meghalt a római középkori torony romjai alatt rekedt munkás Kulcsár Péter2025. 11. 04., k – 09:48

Meghalt az a román munkás, aki hosszú időre a romok alatt rekedt hétfőn Rómában, miután egy, a Colosseum közelében található középkori torony részben összeomlott.

A 66 éves férfit a római tűzoltóknak hétfőn késő este, több mint 11 órányi munkát követően sikerült még élve kiemelniük a romok alól. A mentők kórházba szállították, ahol lélegeztetőgépre kapcsolták, nem sokkal később azonban leállt a szíve, és az újraélesztési kísérletek ellenére pulzusa nem tért vissza.

Hírdetés

A 29 méter magas Torre dei Conti toronyban két omlás is történt. Az első mintegy 11 óra 30 perckor, a második pedig mintegy másfél órával később következett be, akkor, amikor a tűzoltók már létrákkal dolgoztak a szerkezeten.

Egy másik munkást, szintén román állampolgárt, szinte azonnal kiemeltek, és súlyos, de nem életveszélyes koponyasérülésekkel kórházba szállították, míg két másik munkás könnyebb sérüléseket szenvedett, és elutasította a kórházi kezelést. A tűzoltók közül senki sem sérült meg.

A torony III. Ince pápasága alatt épült a 13. század elején a Conti család lakótornyaként. Az épület eredetileg kétszer olyan magas volt, de a 14. és 17. századi földrengések okozta károkat követően kisebb méretűre építették át. Egykor a városháza irodáinak adott otthont, de 2006 óta nem használták, és a római városi hatóságok szerint egy négyéves felújítási projekt részeként dolgoztak rajta, amelynek jövőre kellett volna befejeződnie. Múzeummá és konferenciaközponttá akartak átalakítani.

Az épület még áll, de jelentős belső károkat szenvedett.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »