Nem használja a Tisza Párt az adatszivárgással érintett Tisza Világ applikációt a jelöltkiválasztási folyamatban – derült ki Magyar Péter sajtótájékoztatóján. A pártelnök szerint szándékos támadás történt nemzetközi hackerek részéről.
„A Fidesz újabb aljas támadásának a félelemkeltésen kívül az volt a célja, hogy leállítsuk a Tisza jelöltállítási folyamatát és elvegyék a változást akaró magyaroktól a lehetőséget, hogy dönthessenek az ország sorsáról. De mi ezt nem hagyjuk, nem hagyhatjuk! A korábban bejelentett jelöltállítási folyamatot végigvisszük, mert ez egyben a végjáték kezdete is – és innen már nincs hova hátrálnunk. A TISZA jelöltjeiről történő kétfordulós szavazás egyben jó alkalom lesz arra is, hogy minél többen megmutassuk, hogy nem félünk” – fogalmazott sajtótájékoztatója után Magyar Péter a Facebookon, hozzátéve, hogy nem változtattak a jelöltek megjelölésének véghatáridején.
A hétvégén a Magyar Nemzet arról írt, hogy tömegesen hozták nyilvánosságra a Tisza Világ alkalmazás felhasználóinak adatait (e-mail-címeket, felhasználóneveket, jelszavakat), a kétszázezres lista a Tisza Párt mobiltelefonos alkalmazásából szivároghatott ki. A lap szerint van átfedés a nagyjából húszezer nevet tartalmazó, októberben kiszivárgott lista és a mostani tartalma között.
Magyar Péter hétfőn kijelentette:
szó sincs adatszivárgásról, ártó szándékú támadás történt.
Az informatikai rendszereik hónapok óta folyamatos támadás alatt állnak, amelyek legnagyobb részét vissza tudták verni annak ellenére, hogy biztonsági szakembereik olyan nemzetközi hálózatokkal állnak szembe, amelyek érdekeltek az Orbán-kormány hatalomban tartásában.
Magyar Péter szerint Orbán Viktorék célja egyértelmű: „meg akarnak minket félemlíteni, és el akarnak bizonytalanítani bennünket”. Ez nem más, mint egy ellenséges listázás – tette hozzá. Mindez azonban nem vezet ahhoz, ami szerinte az egész támadás célja volt, és nem állítják le a Tisza jelöltállítási folyamatát, a korábban bejelentett jelöltállítási folyamatot végigviszik.
A Tisza Párt országgyűlésiképviselő-jelölti kiválasztási folyamatában indulókat november 17-én mutatják be, az első körös szavazást a közösség tagjainak részvételével november 23-24-én tartják, a második körös szavazást, amelyben bárki részt vehet, november 25-27. között rendezik, képviselőjelöltjeiket pedig november 30-án mutatják be.
A szavazást a Tisza Világ applikáció helyett a tavaszi, több mint 1,1 millió szavazattal zárult Nemzet Hangja kampányban megismert nemzethangja.hu oldalon tartják – jelezte Magyar Péter.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


