A katolikus hívek november elsején országszerte együtt emlékeztek az Egyház minden szentjére: azokra a megdicsőült lelkekre, akik életükkel példát mutattak a krisztusi szeretet megélésére. A püspöki székhelyeken bemutatott ünnepi szertartásokról közlünk összefoglalót az egyházmegyék beszámolói alapján.
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
November 1-jén, mindenszentek ünnepén a debreceni Szent Anna-székesegyházban Palánki Ferenc debrecen–nyíregyházi megyéspüspök mutatta be az ünnepi szentmisét.
A főpásztor homíliájában arra hívta fel a figyelmet, hogy
„Azt gondolják sokan, hogy az életszentség unalmas, és a bűn izgalmas – pedig éppen fordítva van. Az igazi öröm ott van, ahol Isten van.”
Palánki Ferenc kiemelte, hogy a szentek sokszínűségének példája arra tanít: nincsen egyetlen út a szentség felé. Mindannyian más élethelyzetből, más történettel érkezünk, mégis egy cél felé tartunk – Isten dicsőségébe.
A püspök hangsúlyozta: minden keresztény meghívást kapott arra, hogy Isten arcát hordozza a világban. A nyolc boldogság evangéliumi tanítása megmutatja a szentség útját – a szelídség, a tiszta szív, a kitartás, a békességre törekvés mind olyan erény, amely által Isten láthatóvá válik bennünk.
„Az tud békét teremteni, akinek a lelkében ott van az a biztos béke, amit csak Isten adhat.”
A homília végén Palánki Ferenc megyéspüspök arra buzdította a híveket, hogy döntéseikkel nap mint nap Istenhez tartozónak bizonyuljanak: „Eltörölhetetlen jegyet kaptunk a keresztségben és a bérmálásban. Istenhez tartozók vagyunk – éljen úgy mindenki, hogy rajta keresztül megmutatkozzon Isten szeretete.”
A főpásztor homíliája visszahallgatható ITT.
Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
*
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
November 1-jén, mindenszentek főünnepén Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét a budapesti Szent István-bazilikában, melyen Mohos Gábor segédpüspök koncelebrált.
A bíboros emlékeztetett arra, hogy Mindenszentek napján azokra emlékezünk, akik már eljutottak az örök boldogságba.
A szenteknek valójában nincs szükségük arra, hogy mi ünnepeljük őket – nekünk van szükségünk rájuk.
A bíboros egy megható, személyes emlékkel zárta gondolatait: amikor papként hazatért édesanyjához, már a lépcsőházban érezte az anyai szeretet jelenlétét. Ez a szeretet előképe annak az örömnek, amit a szentek társaságában tapasztalhatunk meg. Ezért, amikor valaki eltávozik közülünk, azért imádkozunk, hogy eljusson a szentek közösségébe.
Az ünnepi liturgia végén a főpásztor elvégezte a lucernárium szertartását: a sötét bazilikában a pislákoló gyertyák fényében emlékeztek a hívek elhunyt hozzátartozóikra, valamint kérték a szenvedő lelkek számára Isten irgalmát.
A szertartásról szóló bővebb beszámoló, a bíboros teljes szentbeszédével ITT olvasható.
Szerző: Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Fotó: Wágner Csapó József
*
Győri Egyházmegye
November 1-jén Veres András megyéspüspök a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatott be szentmisét. A főpásztorral koncelebrált Böcskei Győző székesegyházi plébános és Császár István, a Brenner János Hittudományi Főiskola Kollégiumának igazgatója.
Mindenszentek ünnepén az Egyház arra hív, hogy saját üdvösségünkre is gondoljunk: Merre haladunk életünk útján, az üdvösség útján? Biztosnak kell lennünk afelől, amit Jézus ígért: van mennyország, van üdvösség, és ma azokra emlékezünk, akik oda el is jutottak – kezdte homíliáját a főpásztor.
Hangsúlyozta, hogy minden embernek, bármilyen adottsága, bármilyen képessége van, adott a feladat, hogy az üdvösség útján haladjon és kövesse Krisztus hívását.
A feladatunk az, hogy együttműködjünk Isten kegyelmével.
Akkor válhatunk szentté, ha a szeretet hatja át földi életünket, így juthatunk el Isten országába. Ha a szeretetet gyakoroljuk, ha szeretetben élünk, akkor boldogok leszünk, de ha engedünk az indulatoknak, a haragvó, bosszúálló természetünknek, akkor nem leszünk boldogok… Imádkozzunk, kedves testvérek, hogy minket a szeretet formáljon, így váljunk méltóvá a szeretet országára – zárta ünnepi prédikációját Veres András püspök.
A szentmiséről szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.
Forrás: Győri Egyházmegye
Fotó: Ábrahám Kitti
*
Pécsi Egyházmegye
Szentnek lenni azt jelenti, hogy mindvégig kitartunk a remény útján és a reménytelennek látszó helyzetben is reménykedve hiszünk – fogalmazta meg az életszentség lényegi üzenetét Máger Róbert püspöki irodaigazgató, plébános november 1-jén, Mindenszentek ünnepén este bemutatott szentmisén a pécsi székesegyházban.
„Ezek a nagy szorongattatásból jöttek. Ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében” – hangzik a válasz a Jelenések könyvének látomásában feltett kérdésre, hogy „Kik ezek a fehér ruhások és honnan jöttek?” A szentmise szónoka hangsúlyozta, hogy a keresztségben kapjuk meg a megszentelő kegyelem fehér ruháját. A nagy szorongattatás pedig az élet küzdelmeit, kísértéseit jelenti, amelyet egyikünk sem tud elkerülni. De Isten meghív bennünket, hogy hűségesek maradjunk a kapott kegyelemhez.
A szentség nem a halál után veszi kezdetét, hanem akkor, amikor Isten családjához csatlakozunk a keresztség által, amikor elutasítjuk a bűnt és Isten népének tagjai leszünk. Akkor, ha vállaljuk a nyolc boldogság útját, amely az életszentség gyakorlati megvalósítását adja, ahogyan megéljük a mindennapokat. Éppen a nehéz helyzetekben mutatkozik meg az igazi boldogság, amikor azokon felülemelkedünk Krisztus erejével, mint Isten gyermekei. Sose felejtsük Jézus biztatását: „nagy lesz a ti jutalmatok az égben” – zárta ünnepi szentbeszédét Máger Róbert.
A szentmiséről szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
*
Veszprémi Főegyházmegye
November 1-jén este a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyházban Takáts István érseki általános helynök, plébános mutatta be a Mindenszentek ünnepi szentmiséjét.
Kiemelte: ezen az estén mindazokra emlékezünk, akik már célba érkeztek, és Istent színről színre látják. Nem csupán az Egyház által elismert szenteket idézzük fel, hanem a „névtelen szenteket” is, akik csendben, a mindennapok hűségében őrizték a hitet és a szeretetet. A szentmise felajánlása elhunyt családtagokért és barátokért történt, kérve számukra az örök boldogság örömét.
Takáts István homíliája segített elmélyülni a szentség és a boldogság útjának titkában. Carlo Acutis példája azt tanítja, hogy a szentség nem a komorságban, hanem az Istenhez tartozás örömében rejlik. A „vidámság társaságát” alapító fiatal szent élete arról tanúskodik, hogy a kereszténység az öröm hivatása.
A boldogságmondások útja olyan isteni logikát tár elénk, amelyben a gyengeség erővé, a szenvedés vigasztalássá, a lemondás pedig beteljesedéssé válik. Isten nem szomorú szenteket akar, hanem olyanokat, akik életük minden helyzetében megtalálják a vele való közösség örömét.
A szentmiséről szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Kiemelt fotó: Wágner Csapó József
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


