Bár hipotetikusan lehetséges egy operatívan megszervezett találkozó Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök között, erre jelenleg semmi szükség – jelentette ki Dmitrij Peszkov. A Kreml szóvivője a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy most nem ez a prioritás.
Peszkov szerint a jelenlegi helyzetben sokkal inkább az ukrán helyzet rendezését célzó „aprólékos munkára” van szükség.
A két elnök eredetileg egy október 16-i megbeszélésen állapodott meg egy budapesti csúcstalálkozó előkészítésének megkezdéséről. A folyamatot azonban Donald Trump október 23-án váratlanul leállította, és határozatlan időre elhalasztotta a csúcsot.
Az amerikai elnök akkor azzal indokolta lépését, hogy a tervezett időpontban nem tudná elérni „azt, amire szükség van”.
Orosz részről Vlagyimir Putyin korábban úgy fogalmazott, hogy a budapesti találkozót inkább elhalasztották, mintsem törölték, és emlékeztetett rá, hogy a csúcsot az Egyesült Államok kezdeményezte.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hozzátette: a legmagasabb szintű személyes kapcsolatok további sorsa az amerikai féltől függ.
TASS, körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Pavel Bednyakov, Pool, file
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


