Komoly, egymillió dolláros tőkeinjekciót kapott a Szilícium-völgy egyik leghíresebb kockázati tőkebefektetőjétől, az Andreessen Horowitztól egy Doublespeed nevű startup. A cég üzleti modellje azonban kiverte a biztosítékot: a vállalat lényegében egy „telefonfarmot” üzemeltet, hogy mesterséges intelligencia által generált „slop” tartalommal, azaz digitális szeméttel árassza el a közösségi médiát ügyfelei megbízásából.
A Doublespeed „tömeges tartalomkészítésként” hirdeti magát, amely lehetővé teszi több ezer fiók egyidejű vezérlését. A módszerüket „instrumentált emberi cselekvésnek” nevezik, ami valójában azt jelenti, hogy botjaik fizikai eszközökön próbálják utánozni a természetes felhasználói viselkedést, hogy kijátsszák a platformok algoritmusait. Zuhair Lakhani társalapító az X-en még azzal is büszkélkedett, hogy a cég kódját nagyrészt egy AI, a Claude írta.
A szolgáltatás, amelyért havi 1500 és 7500 dollár közötti díjat számolnak fel, nyilvánvalóan sérti a legtöbb nagy platform, köztük a Meta (Facebook, Instagram), az X és a LinkedIn felhasználási feltételeit. Ezek tiltják a hamis elköteleződés generálását és a tömeges, automatizált posztolást.
Az eset rávilágít arra a „platformromlásnak” is nevezett jelenségre, ahogy az AI-botok egyre inkább ellehetetlenítik a közösségi oldalakat, és arra az iróniára, hogy egy neves befektető cég épp egy nyereségorientált spam-modellbe látott fantáziát.
Körkép.sk, Futurism
Nyitókép forrása: canva, illusztráció
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


