2025. október 26-án emléktáblát avattak a komáromi katolikus temetőben Lipovniczky István egykori hőslelkű komáromi plébános, később nagyváradi püspök tiszteletének jeléül és hősiességének elismeréséül.
Az emlékjel létrehozásnak gondolata Sárközi János és Bartalos Nikolas katolikus hívektől származik, amelyet az egyház elöljárói örömmel fogadtak. A tábla a katolikus temető A10-es parcelláján álló ’48-as emlékmű emlékkövén kapott helyet, Lipovniczky István halálának 140. évfordulója alkalmából.
A temetői ünnepség előtt a Szent András-bazilikában tartott vasárnapi nagymisét Bölcskei László nagyváradi megyéspüspök celebrálta, Kiss Róbert általános érseki helynök kanonok, esperes-plébános, valamint Lépes Lóránt atya, a Mária Rádió igazgatója segédletével.
Bölcskei László megyéspüspök prédikációja folyamatában méltatta Lipovniczky István egész életútját, amellyel az mindig az Istent és az emberiség jó ügyét szolgálta.
Lipovniczky István Aranyosmaróton (Zlaté Moravce) született, 1814. augusztus 15-én, a teológiát Nagyszombatban (Trnava) végezte. 1837-ben szentelték pappá, Udvardon (Dvory nad Žitavou) lett káplán, és hamarosan feltűnést keltett szónoki tehetségével, alapos képzettségével. 1841-ben érseki levéltárnoknak és könyvtárnoknak nevezték ki. 1846-ban lett Komárom plébánosa, ahol nagy népszerűségre tett szert; segítőkészsége különösen megmutatkozott a nagy tűzvész, a kolera-járvány és az 1848-as szabadságharc idején.
Amikor Komárom vára feladatott, őt is haditörvényszék elé állították, és 1852-ben halálra ítélték, amit végül várfogságra változtattak. Miután kiszabadult a börtönéből, Esztergomba internálták.
Később megkapta az érsekújvári plébániát, majd egyre magasabb címeket és egyházi funkciókat nyert el. 1868-ban nevezték ki váradi püspökké; pápai trónálló és római gróf lett, majd elnyerte a vaskoronarend első fokozatát is.
A börtönben szerzett megpróbáltatásai miatt egészségi állapota megromlott, 12 évre karosszékbe kényszerült. 1852. augusztus 12-én halt meg nagyváradon.
A Szent András-bazilikában tartott ünnepélyes szertartáson és a temetőkerti emlékünnepen részt vett Lipovniczky István testvérének dédunokája, Lipovniczky Kázmér is.
A temetői ceremónián az Észak-Komáromi Római Katolikus Plébánia által készíttetett emléktáblát Bölcskei László nagyváradi megyéspüspök szentelte fel, Kiss Róbert kanonok segédletével. A szertartáson elhangzott könyörgéseket Farkas Adrianna gimnáziumi tanár olvasta fel.
Az ünnepségen részt vettek a Szent Gellért Lovagrend tagjai is, akik közül Sárközi János mondott emlékbeszédet Lipovniczky István hősi helytállásáról, idézve egy méltatást a Vasárnapi Újság 1885. augusztus 23-i számából:
Komáromban találták őt a szabadságharc nagy napjai, itt találta a város ostroma. Az ellenség ágyúi halomra lőtték a plébániát, idegen helyre kellett vonulnia, fáradhatatlanul ápolta a betegeket, segítette a szegényeket, s ha az ostromlottakon erőt kezdett venni a csüggedés, a hazafias lelkész biztató szavára visszatért a lelkekbe a remény. Csakhogy a remény, fájdalom, hiúnak bizonyult. A nemzet szent ügye elbukott s a vár föladása után a szent ügy bajnokai és apostolai között ő is katonai törvényszék elé hurcolták, hol hatalmas védelme dacára, 1852-ben meghozták ellene a halálra szóló ítéletet, s ezt előtte augusztus 2-án ki is hirdették.
A hazafiságért rá rótt vértanúság kegyetlen neme el lőn ugyan távoztatva tőle, s a helyett Kufsteinba vitték várfogságra, hol öt évet kellett töltenie. Halálos ítéletéhet főként azt vették, hogy lelkesítő beszédein kívül mikor Klapka tábornok Komáromban 1849. augusztus 3-ikán a híres és dicső utolsó kirohanást intézte, reggel Lipovniczky, mint a város plébánosa, nagy segédlettel s teljes ornátusban vonult ki a dunai hídhoz s ott a Bátori Schulz Bódog dandárát, mely aztán a harkályi sánc rohamát oly dicséretessé hajtá végre, csapatonként megáldotta…
Sárközi János ünnepi emlékezésében a fent említett újság soraival Lipovniczky István idős koráról is szólt, felidézve, hogy szeretettel és lelkesedéssel emlékezett vissza komáromi éveire:
Lehet képzelni, hogy a ki e gyűjtő szenvedélyét egész aggkoráig megőrizte, nem közönséges hódolattal viseltetik a magyar írók érdemei iránt. Mégis, midőn meglátogatta a legnagyobb és legnépszerűbb magyar regényíró, Jókai Mór, — abból az alkalomból, hogy Szigligeti Ede szülőházán az emléktáblát leleplezték, — az elaggott püspököt nem a költő nagy híre, nem az villanyozta föl egészen ifjúvá, hanem az, hogy nagyhírű látogatója — komáromi fi. Nem is beszélt vele másról, mint a költő szülővárosáról s úgy neki melegedett, hogy szinte várta az ember, hogy fölkel és jár, — az évek óta béna öreg ember.
Valóban a magyar hazafias főpap típusát alig lehetett volna valakiben jobban feltalálni, mint Lipovniczkyban. Magyar volt testestől-lelkestől, nemcsak akkor, mikor jó magyarnak tartatni kívánatosnak tekintetett, hanem akkor is, mikor az vagyonba, szabadságba, sőt életbe is kerülhetett.
Az emlékbeszédet és a közös imát követően a jelenlévők – köztük Lipovniczky Kázmér, a neves főpap testvérének leszármazottja – a felszentelt emléktáblánál elhelyezték a kegyelet virágait.
Buday Mária
A képek a szerző felvételei
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
