Folytatódik a Szent Sír-bazilika padlózatának felújítása és a tudományos felmérés

Folytatódik a Szent Sír-bazilika padlózatának felújítása és a tudományos felmérés

Október 21-én sajtótájékoztatót tartottak a jeruzsálemi Szent Megváltó-kolostorban a Szent Sír-bazilika padlózata felújításának előrehaladásáról. Francesco Guaraldi számolt be a Kusztódia honlapján az eseményről.

A találkozón részt vettek azoknak a keresztény közösségeknek a képviselői, akik együtt gondoskodnak a szent helyről, köztük III. Teofil görög ortodox pátriárka, Francesco Ielpo OFM szentföldi kusztos, valamint számos helyi polgári és egyházi intézmény képviselője.

Francesca Romana Stasolla professzor, a római La Sapienza Egyetem oktatója, a helyreállítási munkálatok tudományos koordinátora bemutatta a projekt főbb szakaszait, az eddigi felfedezéseket, valamint a beavatkozás befejezésének kilátásait.

A 2019-ben indult projekt a Szent Sír őrzésén osztozó egyházak közötti ökumenikus együttműködés szép példája. A cél a szent hely teljes padlózatának megújítása, illetve cseréje. Az idő múlásával, valamint a beszivárgások miatt erősen károsodott a padlózat – megújítását a liturgikus igényeket és a helyszín összetett elrendezését szem előtt tartva kell elvégezni.

Az eddigi munkálatokkal szakaszosan haladtak annak érdekében, hogy a hívők hozzáférését és a szertartások folytonosságát biztosítani lehessen. Lehetőség nyílt a helyszínen rendkívüli jelentőségű régészeti és tudományos vizsgálatokra is, amelyeket a La Sapienza Egyetem csapata Francesca Romana Stasolla irányításával végzett.

Hírdetés

A kutatás összetett rétegszerkezetet tárt fel, amely a terület több évezredes történelméről tanúskodik. A legjelentősebb felfedezések közé tartoznak: római és bizánci rétegek feltárása, amelyek arról tanúskodnak, hogyan vált a hely kőfejtőből és temetőből szentéllyé; ókori burkolatok és mozaiktöredékek feltárása; paleobotanikai elemzések, amelyek igazolják a mezőgazdasági tevékenységet az emlékhellyé válás előtti időkből; az ásatás és a restaurálás valamennyi szakaszának teljes dokumentálása háromdimenziós felmérés és digitális módszerek révén.

A kutatások jelentős mértékben hozzájárultak az épületegyüttes történeti és topográfiai rekonstrukciójához, új szempontokat nyújtva a Jeruzsálem városfejlődéséről való tudásanyaghoz.

2025 nyarán elkezdték lerakni az új kőlapokat a Szent Sír kápolnáját (az Edikulát) körülvevő részeken, ami a felújítás utolsó szakaszába való belépést jelzi. A munkálatok a következő hónapokban is folytatódnak, azzal a céllal, hogy teljesen megújult és tudományosan dokumentált padlózat kerülhessen vissza a bazilikába.

A projekt, amely a Szentföldi Kusztódia, a helyi keresztény közösségek és a római La Sapienza Egyetem együttműködésének eredménye, megerősíti a Szent Sír-bazilika szerepét mint a hit, a kultúra és a tudomány közötti párbeszéd egyedülálló műhelyét.

Forrás és fotó: Custodia.org

Magyar Kurír
(vn)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »