Holland kakaópor zsíros tejjel: novellák, melyekben ízek és tárgyak mesélnek Havran Kati2025. 10. 24., p – 11:46
M. Kovács Melinda karakterei zömmel nők. Vidékiek és városiak, bár az utóbbiak is jellemzően nemrégen költöztek városba, személyiségüket a ház körüli teendők körforgása határozza meg. Idősek és fiatalok, unokák, anyák, nagymamák, idős hölgyek, szomszédasszonyok.
A dunaszerdahelyi szerző novelláira és verseire irodalmi lapokban és antológiákban is felfigyelhettünk az elmúlt években. Két regényt követően (A kételyeken túl 2017-ben, A vétkeinken túl 2019-ben jelent meg, mindkettő a Garbo Kiadó gondozásában) M. Kovács Melinda első novellagyűjteményét vehetjük kézbe.
Az Istennek nem számítanak a részletek a hazai Womanpress gondozásában jelent meg. A négy fejezetbe rendezett novellák – szám szerint harmincöt rövidpróza – narrátorai javarészt egyes szám, első személyben mesélnek, s ha mégsem, akkor is általában női karakter perspektívájából lehetünk a történések tanúi.
A prózák rövidek – tipikusan négy-öt oldalon bomlanak ki, de vannak valamivel hosszabbak, olykor pedig rövidebbek is. Cselekményüket pár szóval össze lehet foglalni.
Vendég érkezik egy idős nénihez, a főszereplő találkát beszél meg valakivel, befejeződik egy balatoni nyaralás, vagy épp, ahogy az a kötetnek címadó zárónovellában történik, a főszereplő egy párkapcsolat véget érésével igyekszik számot vetni.
M. Kovács Melinda úgy enged bepillantást egy-egy élethelyzetbe, életszakaszba, hogy egy konkrét mozzanatot helyez fókuszba. Ezen keresztül mintegy röntgensugárként pásztázza végig a szereplő életét, flashbackeken keresztül vizsgálja a jelen előzményeit, a szereplőben dolgozó érzelmeket, kívánságokat, az akár maga számára sem teljesen világos vagy szándékosan eldobozolt vágyakat.
Ezeknek a nőknek a létébe jellemzően beivódtak a háztáji és a háztartásbeli teendők. Az apró-cseprő munkák keretet, sőt ritmust adnak az életüknek. A kávé lefőzése, a bejgli sütése, a lekvárfőzés náluk szertartás: ceremónia, ilyenkor mérvadó a szokásrend és szükséges minden formai részletet betartani. Rituáléikhoz még akkor is ragaszkodnak, amikor már erejükön felül áll, hogy saját kezűleg hajtsák őket végre. A rituálék pedig azért is fontosak, mert ezek révén csatlakoznak be életükbe mások.
A forró kávé, a bejgli, a kakaó szociális hálójuk alapszövetét képezi.
M. Kovács Melinda karakterei ugyanis keresik egymást. A szereplők sóvárognak egymás iránt és nem felejtenek. Keresik az utat a másikhoz, még akkor is, ha ez az út rögös vagy vélhetően zsákutcába vezet. Ragaszkodnak emlékeikhez, a megélt pillanatokhoz, régi fotók vagy ízek segítségével igyekeznek közelebb kerülni ahhoz, akit elveszítettek:
„mióta a nagyi meghalt, reggelente itthon is kakaóra vágyom. Egyedül is el tudom készíteni: holland kakaóporból, zsíros tejjel felfőzve, ahogy a nagyi tanította. Anya persze ott marad mellettem, felügyeli minden mozdulatomat, nehogy kifusson a tej, vagy kigyulladjon a konyha.”
Ahogy a Harlekin című novella narrátorának, egy kislánynak a kakaófőzés rituáléja teszi lehetővé, hogy kapcsolódjon halott nagymamájához, a többi szöveg főhőseire is igaz, hogy melankóliával telik meg a szívük, amikor azt látják: más bizony felejt, vagy szándékosan nem akar emlékezni. A kislány a Harlekinben ragaszkodik a nagymamától örökölt pöttyös bögréhez, még akkor is, mikor annak letörik a füle. Mikor anyja érzéketlenül kidobja a bögrét, a kislány lelkéből is letörik egy darab – talán innen eredeztethető a szinte már kényszeres ragaszkodás a nagymama hagyományos kakójához. Annak receptjét, a kakaó ízének emlékét senki nem veheti el.
Az ízek, az ételek egyébként is fontos szerepet játszanak a novellákban, és nem egy szövegnek a címét étel adja. A Lecsó címűben a szóban forgó étel a családon belüli generációs törésekről árulkodik:
„Itt a szezon, érik a paradicsom, nő a paprika, lecsót esznek lecsóval. Korán reggel leszedte a termést, a cseresznyefa alatt, a régi kőasztalon pucolja a hagymást, metéli a paprikát, a magokra különösen figyel. Egy sem kerülhet az ételbe, különben a legkisebb gyerek hozzá sem fog nyúlni az ebédhez.”
A három és fél oldalas novella teljes egészében az ételkészítés folyamata körül forog – egyetlen adag lecsó elkészítése alatt térképezzük fel egy család szerkezetét, melynek kötelékeit a tizenhét éves lány, Évi kuszálja össze azzal, hogy új szemléletet hoz haza:
„Az ő lecsója sokkal inkább nemzetközi, cukkinit is szeletel bele, fűszerből is többfélét használ. Az anyja is kolbász nélkül szereti, de nem hajlandó háromféleképp elkészíteni egy nyavalyás lecsót, csak hogy mindenkinek a kedvére tegyen.”
Felmerül a kérdés, hogy a személyiséget meghatározó szokásrendszerek, apró-cseprő tennivalók mennyire kötik gúzsba a szereplőket. Hiszen végeredményben nem másról beszélünk itt,
mint a nők fizetetlen munkájáról: a főzésről, a gyerekekről és az idős családtagokról való gondoskodásról, az otthoni környezet rendben tartásáról, az otthonosság érzetének megteremtéséről.
M. Kovács Melinda karakterei mintha kifejezetten szeretnék megcifrázni ezeket a tennivalókat. Mintha valamiféle belső késztetést, kényszert éreznek arra, hogy ezt tegyék, hogy buktát, barátfülét, bejglit készítsenek, nyaranta lekvárt főzzenek be, saját kezűleg pucoljanak diót a bejglihez. Vagy, ha nem győzik – mert dolgozni is eljárnak – akkor remek ismerettel rendelkeznek arról, hogy hol lehet a legfinomabb bejglit beszerezni a környéken, azt, amely a leginkább emlékeztet a hagyományosra.
Mondhatnánk azt, hogy a hagyományok tisztelete, a családi hagyományokhoz való ragaszkodás túlságosan beleivódik sejteikbe ahhoz, hogy ezek a nők szabadok legyenek. És mondhatnánk azt is, hogy mai, őrülten rohanó világunkban ahhoz, a rituálék elengedhetetlenek ahhoz, hogy megőrizzék mentális egészségüket. Talán még a kreativitáshoz is teret nyújthatnak.
M. Kovács Melinda: Istennek nem számítanak a részletek. Womanpress, 2025.
A kötet bemutatóját október 24-én, pénteken 18 órakor tartják Dunaszerdahelyen, a Buena Coffee House-ban (Bartók Béla Korzó 16/14). A szerzővel Mészáros Krisztina beszélget.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
