Hétmillió amerikai az utcán: történelmi tüntetéshullám Donald Trump ellen

Hétmillió amerikai az utcán: történelmi tüntetéshullám Donald Trump ellen

Az Egyesült Államokban szombaton No Kings („Nincsenek királyok”) jelszó alatt több millió ember vonult az utcára, hogy tiltakozzon Donald Trump elnöki stílusa ellen. A szervezők szerint országszerte mintegy hétmillióan vettek részt a demonstrációkon – ha ez az adat megerősítést nyer, akkor ez lenne 1970 óta legnagyobb tömegtüntetés az Egyesült Államokban, írja a USA Today.

A tiltakozások New Yorktól Los Angelesen és Chicagón át egészen Bostonig és Atlantáig megtöltötték az utcákat és parkokat. A megmozdulást immár harmadszor szervezték Trump januári visszatérése óta a Fehér Házba.

Az AP hírügynökség szerint a résztvevők hangosan fejezték ki véleményüket arról, hogy Trump kormányzási módszere az amerikai demokráciát az autoritarizmus felé sodorja. A tömegben olyan transzparensek voltak láthatók, mint „Nincs semmi hazafiasabb, mint tiltakozni” vagy „Állj ellen a fasizmusnak”.

A hangulat ugyanakkor sok helyen inkább fesztiválszerű volt – zenekarok játszottak, sokan jelmezben vonultak, köztük a jelképpé vált békamaszkos tüntetők, akik először Portlandben váltak ismertté.

Hírdetés

New Yorkban a rendőrség tájékoztatása szerint több mint 100 000 ember vett részt a békés demonstráción, és senkit sem tartóztattak le.

Összehasonlításképpen: 1970-ben az első Föld Napja alkalmából szervezett környezetvédelmi megmozdulásokon mintegy 20 millió amerikai vett részt. Bár a mostani tüntetések nem érték el ezt a számot, méretükkel és országos kiterjedtségükkel így is történelmi jelentőségűnek számítanak.

További részletek a Trump elleni példátlan tüntetéshullámról cikkünkben.

ČTK, Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »