Johann Wadephul német külügyminiszter pénteken üdvözölte a Budapesten tervezett Trump-Putyin találkozót.
„Úgy gondolom, ez alapvetően pozitív fejlemény, mert végre folytatódnak a tárgyalások.”
– mondta a német külügyminiszter. Wadephul szerint az ukrajnai béketárgyalások teljesen megrekedtek. A csütörtöki bejelentés, miszerint Trump és Putyin Budapesten találkoznak, szerinte egyértelműen azt mutatja, hogy Trump tárgyalási szakaszba szeretné terelni az orosz–ukrán konfliktust.
A Washington és Moszkva által kiadott közlemények szerint mindkét fél reményét fejezte ki, hogy a találkozót a következő két hétben meg lehet tartani.
Amikor Wadephult arról kérdezték, helyes-e, ha Putyint, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC), egy Európai Uniós tagállamban fogadnák, a miniszter így válaszolt:
Hozzátette azonban, hogy az alaszkai Trump–Putyin csúcstalálkozó kudarca megmutatta: a békefolyamat előrehaladásához konkrét lépésekre van szükség.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


