Bezárhatják a nagykaposi ügyfélközpontot – a város tiltakozik a döntés ellen

Bezárhatják a nagykaposi ügyfélközpontot – a város tiltakozik a döntés ellen

Bezárhatják a nagykaposi ügyfélközpontot – a város tiltakozik a döntés ellen Németi Róbert2025. 10. 16., cs – 14:59 Nagykapos |

A városvezetés tiltakozik az ellen, hogy november 1-jétől megszűnjön a nagykaposi ügyfélközpont működése, ahol személyi igazolványokat és útleveleket intézhetnek a lakosok.

A város augusztusban még azt kérte, hogy hosszabbítsák meg az ügyfélközpont nyitvatartási idejét, mivel azt nemcsak a nagykaposiak, hanem a környező települések és a Bodrogköz lakosai is rendszeresen igénybe veszik. A javaslat szerint a csütörtöki ügyfélfogadás idejét kellett volna meghosszabbítani, vagy új nyitvatartási napot bevezetni, hogy a dolgozók munkaidő után is elintézhessék ügyeiket.

Hírdetés

A statisztikák szerint a központban csütörtökönként átlagosan száz ügyfelet fogadnak, a főszezonban pedig akár kétszázat is. Ennek ellenére a város elutasító választ kapott a nagymihályi járási rendőr-parancsnokságtól, majd kiderült, hogy a hivatal teljes megszüntetését tervezik.

„Ezzel a döntéssel nem tudunk egyetérteni. Az ügyfélközpont elengedhetetlen városunk és a régió lakosai számára” 

– áll a város közleményében. Nagykapos vezetése a lakosság tájékoztatása mellett további lépéseket tesz az ügyfélközpont megőrzése érdekében, bízva abban, hogy a döntést még felülvizsgálják. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »