A magyar köztársasági elnök október 15-én látogatást tett Jókai Mór szülővárosában az írófejedelem születésének kétszázadik évfordulója alkalmából.
Rövid látogatásán Komárom polgármestere, Keszegh Béla fogadta, illetve a helyi civil szervezetek, intézmények vezetői. Sulyok Tamás feleségével, Nagy Zsuzsanna asszonnyal és kíséretével érkezett a Duna bal partján lévő városba.
Közösen megtekintették a Duna Menti Múzeum Zichy-palotában lévő, Jókai Mórról szóló kiállítását, majd feleségével átsétáltak a történelmi belváros patinás Nádor utcáján a közeli Jókai-szoborhoz. Ott komáromi intézmények további vezetői fogadták, többek között a Selye János Egyetem rektora, a Selye János Gimnázium igazgatója, valamint Kiss Róbert püspöki helynök.
Benczúr Gyula alkotásánál a komáromi szekeresgazdák álltak díszőrséget, amíg a köztársasági elnök elhelyezte a koszorút Jókai Mór szobránál. Ezt követően elbeszélgetett a hagyományőrző szekeresgazdákkal, majd a püspöki helynök kíséretében megtekintette a felújított Szent András-bazilikát.
A magyar köztársasági elnök rövid komáromi látogatása során a helyi intézmények, civil szervezetek képviselőivel is folytatott beszélgetést. A nap további részében Dunaszerdahely városába látogat, ahol a régió polgármestereivel, megyei képviselőkkel találkozik.
Szalai Erika/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


