Londoni bíróság előtt a dízelbotrány új fejezete – öt autógyártó a vádlottak padján

Londoni bíróság előtt a dízelbotrány új fejezete – öt autógyártó a vádlottak padján

Londonban ma megkezdődött a per, amely a dízelbotrány (dieselgate) egyik legnagyobb horderejű ügyének ígérkezik. Öt autógyártó – a Mercedes, a Ford, a Peugeot/Citroën, a Renault és a Nissan – ellen indult eljárás a kipufogógázok emissziójával kapcsolatos manipulációk miatt.

A gyártókat azzal vádolják, hogy járműveikbe olyan szoftvert telepítettek, amely a laboratóriumi tesztek során mesterségesen alacsonyabb károsanyag-kibocsátási értékeket mutatott, mint amilyeneket az autók valójában a közúti forgalomban produkáltak. A cégek tagadják a vádakat.

A BBC beszámolója szerint ez az angol és walesi jogtörténet legnagyobb csoportos keresete lehet, akár 1,6 millió autótulajdonost is érinthet. Jelenleg mintegy 220 ezer panaszos fordult bírósághoz, akik úgy érzik, félrevezették őket a járművek környezetbarát mivoltáról.

Hírdetés

A bíróság feladata most annak megállapítása, hogy az említett autógyártók valóban olyan rendszereket alkalmaztak-e, amelyek kijátszották a levegőtisztasági előírásokat. A döntés legkorábban 2026 őszére várható, ha a bíróság a felpereseknek ad igazat, az autógyártók akár milliárdos kártérítésre is kötelezhetők.

A dieselgate-botrány 2015-ben robbant ki, amikor az amerikai környezetvédelmi hatóság leleplezte a Volkswagen manipulált emissziós szoftverét. A német gyártó azóta több mint 32 milliárd eurót fizetett ki bírságokra és kártérítésekre világszerte.

ČTK

Nyitókép forrása: SITA (illusztrációs felvétel)


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »