A könyv szerzői a kiemelkedően eredményes, texasi Betenbough építőipari vállalat vezetőségének a tagjai. A céget 1992-ben alapította Rick Betenbough (1964–2023) és édesapja, Ron Betenbough. A lubbocki székhelyű házépítő cég kezdetektől fogva megfizethető, kiváló minőségű otthonok biztosítására törekszik a piacon.
Tizenegy otthont építettek az alakuló évben, ezzel elindítva egy olyan vállalkozást, amely továbbra is Nyugat-Texas közösségeit szolgálja ki, és a mai napig jelentős tevékenységet folytat: több városra, sok száz alkalmazottra és több mint 17 000 otthonra terjed ki. Rick a cég megalakulásától kezdve vezérigazgató volt, majd a Betenbough Companies igazgatótanácsának elnöke lett, egészen 2023-ban bekövetkezett haláláig betöltve ezt a tisztséget. 1983-ban, 19 éves korában megismerkedett élete szerelmével, Holly Edwardsszal, és 1989-ben összeházasodtak. Együtt építettek egymásnak, a családnak, másoknak, és Istennek szentelt életet éltek. 1998-ban örökbe fogadtak két hatéves gyermeket, Jamest és Shannont, majd később a testvérüket, Kennyt.
Rick egész életében Isten sugallatának engedelmeskedve cselekedett. Örökségének lényege, hogy segít munkatársainak és barátainak megérteni valódi személyiségüket, arra ösztönzi őket: tartsanak ki elhívásukban. Ez a törekvés szó szerint globális hatást gyakorol, amelyet Isten folyamatosan megsokszoroz, messze felülmúlva mindazt, amit ésszel elgondolunk. Ricknek mindvégig tevékeny segítője volt felesége, Holly Betenbough.
A kötetben rengeteg bibliai idézet található, a könyv mottójától kezdve: „Szeressetek tettetés nélkül, irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz. A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást” (Róm 12,9–10).
A cég vezetőinek beharangozója kiemeli: „Egyetlen igaz forrásban hiszünk: Isten igéjében.” A vállalat vezetői Isten „gyönyörű csodájának” tanúi: különböző hátterű és felekezetekhez tartozó hívőkként anélkül voltak képesek növekedni és szolgálni „Isten Királyságát”, hogy dogmatikai vitákba bonyolódtak volna. Tragikusnak minősítik, hogy a történelemben hosszú múltja van annak, hogy a hívők a lényegtelen dolgokat a lényegesek szintjére emelték. Bár elismerik, hogy vannak a hitnek olyan pillérei, amelyek nem tűrnek kompromisszumot, mert Krisztus központi üzenete, de ezek ritkán okozzák a hívők megosztottságát.
Az egységük erősítése és a „vitás kérdések miatti veszekedések” (Róm 14,1) elkerülése érdekében meghatározták azokat az alapvető hitelveket, amelyekben hisznek. Ez segíti őket abban, hogy az evangélium középpontjában álló közös alapokra összpontosítsanak, és hatékonyabban védekezzenek a sátán közvetlen támadásaival szemben, „amelyek kikezdhetik a Királyság egységét”.
A vezetőség elfogadott egy két részből álló hitrendszert, az egyik részt kifejezi a zárt kéz (alapvető dolgok), a másikat a nyitott kéz (nem alapvető dolgok). A zárt kézben lévő hitelvekért „érdemes meghalni”. Ezek kevesen vannak, de a cég vezetői szívükön viselik ezeket, és mindannyian osztoznak bennük. Kiemelkedik a Szentháromságos Istenbe vetett hitük, Jézus Krisztus megtestesülése, megváltó halála, feltámadása és az, hogy az üdvösség egyedül Krisztusban van. A nyitott kézben lévő hitelvek száma ehhez képest sok, „és bár támogatjuk, hogy tiszteletteljesen vitassuk meg ezeket, de nem osztjuk őket mindannyian”.
A Betenbough Companies vezetői vallják:
Isten teremtett minket, ő tökéletesen szeret, és a legjobbat akarja nekünk. A Lelke által rajtunk keresztül is cselekszik mindenki javára és fejlődésére. Az Ő terve a legjobb terv, és a Lelke valóban átalakít minket, hogy valóban szeretni tudjuk az embereket, és jobban törődjünk velük, mint magunkkal. Ezt nem tudjuk megtenni, ha Isten nem formál át minket. És nem alakulhatunk át az Ő bennünk élő Lelke által.”
A könyv szerzői vallják: vezetőként folyamatosan feszegetniük kell a saját és embereik határait. Kihívások elé kell állítani őket, hogy nagyobb felelősséget vállaljanak, majd megjutalmazni őket. „Ha valaki fizetésemelést kér, és gondolkodnod kell azon, hogy megérdemli-e, akkor nem végezted el a feladatodat! Már előbb fel kellett volna ismerned az érdemeit, és megjutalmazni őt. Ehhez folyamatos kapcsolatban kell lenned vele, következetesen mérned az eredményeit, és visszajelzést kell adnod, pozitívat és negatívat egyaránt.” A vezető feladata az is, hogy segítsen munkatársainak a következő szintre jutni, „még akkor is, ha ez éppen a te munkaköröd. Oszd meg a csapatoddal mindazt, amit tudsz és amivel rendelkezel. Ha sikerrel jársz, Isten meg fog áldani téged valami mással és több területtel, amit meghódíthatsz. Jézus Krisztus alávetette magát Istennek, az Atyjának, és összeállított egy csapatot”.
A Betenbough Companies főnökei leszögezik: a spirituális vezetés megköveteli, hogy kérjenek Istentől útmutatást, és ha meghallják, engedelmeskedjenek neki. „Csak akkor teljesül a vezetői szövetségünk Istennel, ha engedelmeskedünk. Isten vezetőinek folyamatosan, teljes mértékben alá kell vetniük magukat az Ő tekintélyének, különben nem bízza rájuk az Ő népét.” Ugyanígy kell a munkatársaknak alávetniük magukat a cég vezetőinek. „Szeretjük őket, gondoskodunk róluk, de kevés dolog szakít szét egy csapatot olyan gyorsan, mint egy lázadó szellem, amely nem hajlandó alávetni magát a vezetőjének. Jelen lehet sok szenvedélyes és különféle vélemény, de végül mindenkinek be kell állnia a tekintély mögé.”
A könyvet Ujváry András, az Exline Kft. vezetői trénere, szupervizor fordította. Előszavában kiemelte: tizenöt éve foglalkozik vezetőképzéssel, de ennyire jól felépített, gyakorlatias és korszerű összefoglalót még nem látott. Felidézte: egyszer egy étteremtulajdonos, miután megtudta, hogy mivel foglalkozik, azt mondta neki: „A te munkád is olyan, mint az enyém. Csak akkor lehet jól csinálni, ha szereted az embereket.” Ujváry András hozzátette: ez a könyv ezt a bölcsességet kiterjeszti a vezetői munkára is. „Ha szerinted is az emberek jelentik a kulcsot egy vállalat eredményességéhez, akkor – akár hívő vagy, akár nem – ez a könyv neked szól.”
Előszót írt a kötethez Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök is: „Talán olykor sokkolóan radikális az az út, amit a szerzők bemutatnak, akik – protestáns keresztények lévén – gyakran hivatkoznak Isten igéjére és a reformátorokra. Talán meglepő módon emelnek ki vagy hangsúlyoznak olyan teológiai alapokat, amikre eddig kevésbé gondoltunk, ugyanakkor többszöri olvasás után egyre-másra fedezek fel benne a Katolikus Egyház társadalmi tanításával egybehangzó, azt megerősítő részeket, lelki vezetőket is segítő tanácsokat. Ez a könyv több mint egy keresztény vezetéselméleti összefoglaló. A sok gyakorlati példa alapján szinte duális képzésen vehet részt az olvasó, amelyre a szerzők is utalnak: ne egyben olvasd, hanem alapelvként, és ültesd át a gyakorlatba!”
Bevezetőt írt a kötethez Becze Szabolcs vállalkozó is, aki a Betenbough-módszerrel dolgozik vezetőként. Személyesen ismerte Rick Betenbough-t, aki bár sikeres céget vezetett, ugyanazzal a kérdéssel küszködött, mint ő: van értelme egyáltalán a munkájának, vagy csak az idejét vesztegeti? Nem lenne értelmesebb, ha abbahagyná, amit eddig csinált, és teljesen Istennek szentelné az életét?
Rick Betenbough ekkor elgondolkozott azon: vajon lehetséges-e, hogy ő is Istent szolgálja, de a munkahelyén? És döntött: átadja a Betenbough Homes cég vezetését Istennek, akármerre is vezesse őket. „Kalandra készen…”
A Betenbough-módszer – Vezetői kényszer
Exline Kompetenciafejlesztő és Tanácsadó Kft., 2025
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


