Orbán Viktor: Krasznahorkai László szerzett néhány évtizedet a magyar nemzet számára

Orbán Viktor: Krasznahorkai László szerzett néhány évtizedet a magyar nemzet számára

A miniszterelnök a 35 éves Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Zsukiménesben tartott ünnepi kongresszusán azt mondta: a Nobel-díj a magyaroknak jogcím a létezésre.

Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díja kapcsán Orbán Viktor azzal kezdte az a Kolozs megyei Zsukiménesben az RMDSZ-kongresszuson elmondott beszédét, hogy elmondja, szerinte miért olyan erősen patrióták a magyarok, függetlenül attól, hogy Magyarországon, Romániában, Szlovákiában vagy Szerbiában élnek.

„Azt talán a románok is tudják – s miután Ilie Bolojan miniszterelnök úr nagyváradi, bizonyosan tudja –, hogy a magyar nemzetet elsőrendűen nem a földrajz, nem az államhatár, nem is a vér, hanem

a nyelv, a kultúra, a történelem és a közös lélek tartja össze. Irodalom nélkül nincs magyar nemzet.

Hírdetés

De a Nobel-díj még ezen túl is fontos nekünk. Elárulom önöknek, hogy nekünk, magyaroknak van egy rémálmunk. Ebben megjelenik a Jóisten, és megkérdezi a magyaroktól: »Kik vagytok ti és miért?« Ez azt jelenti, hogy miért, mi okból vagytok a világon? S ha erre a kérdésre nem tudunk megfelelni, vagy a válaszunk nem elég jó, akkor a Jóisten kihúz bennünket a nemzetek könyvéből, és akkor nekünk végünk örökre. Mi magyarok szorult helyzetben vagyunk, nem érvelhetünk se a méretünkkel, se a számosságunkkal, se a hadseregünkkel, se a gazdagságunkkal, ezért nekünk nehéz jó választ adnunk.

A mi válaszunk csak a teljesítményünk, csak az érdemeink lehetnek. Nekünk azt kell bizonyítanunk, hogy mi többet adtunk az emberiségnek, mint amit kaptunk tőle. Mi magyarok azt válaszolhatjuk a Jóistennek, hogy nézz, Uram, az Árpád-házi szentjeinkre, a nándorfehérvári diadalunkra, Széchenyi Istvánra, Neumann Jánosra, Puskás Öcsire, az olimpiai bajnokainkra, és nézz a Nobel-díjasainkra. Vagyis kedves barátaim, a Nobel-díj a magyaroknak jogcím a létezésre. Ezért kell megköszönnünk Krasznahorkai Lászlónak, hogy munkásságával szerzett ismét néhány évtizedet a magyar nemzet számára. Köszönjük szépen” – mondta Orbán Viktor.

A kongresszuson elhangzott beszédről itt írtunk részletesen.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/3783960418402417/&show_text=false&width=560&t=0


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »